Kezdőlap Hírek Az egészségügyi dolgozók pihenését támogatják…

Az egészségügyi dolgozók pihenését támogatják…

A szociális szférában dolgozókat segíti a város rekreációs támogatással és családi fürdőbelépőkkel. Ezzel a gesztussal köszönik meg áldozatos munkájukat, amelyet értünk végeznek.

Napi sok órában, sok esetben 0-24 órában számíthatunk az egészségügyben dolgozók munkájára, a szociális intézmények is sok kihívással küzdenek, hogy a város élete a megszokott módon folytatódjon. A segítő tevékenységben érdemei vannak az egyházaknak, patikáknak, a háziorvosoknak, a házigondozás szolgálatának, és a hajléktalan segítő központnak is.

Az önkormányzat igyekszik gondoskodni azokról, akik rólunk gondoskodnak, ennek egyik eredménye a 2019-ben létrehozott rekreációs támogatás. A városházán május 15-én adták át az elismeréseket, bár a korábbi gyakorlat szerint a július eleji Semmelweis -napon osztották ki, úgy döntöttek, előbbre hozzák, az apropót az ápolók napja (május 12.), illetve a családok napja adta, ezen a napon köszöntötték a dolgozókat.

Az intézmények vezetőinek ajánlására kapták a dolgozók a jutalmat, a borítékokban a köszönőlevél mellett 75 ezer forint lapult, ezt az összeget rekreációs célra, pihenésre, kikapcsolódásra használhatják fel. A bölcsőde, a gondozási központ, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon és az önkormányzat szociális irodája részesült a támogatásban. Amint Agócs Lászlóné önkormányzati képviselő, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke fogalmazott, a napi feszített munkából, a mókuskerékből időnként muszáj kiszállni, hiszen az ezekkel a munkakörökkel járó kiégési szindrómát meg kell előzni. Ennek legjobb módja, ha elutaznak, egy más környezetben lehet igazából a munka gondjaitól eltávolodni. Ugyanilyen fontos, hogy ezt az időt is a családjuk körében tölthessék.

A családi fürdőbelépők is a tartalmas, aktív kikapcsolódást, pihenést szolgálják, ezekből 1200 darab talált gazdára az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók körében. Mint Szabó Zoltán Ferenc polgármester elmondta, 2021-ben adták először a szférának ezt a támogatást. Idén közel 8 millió forintos összértékben osztottak ki egyenként 6500 forintos családi fürdőbelépőket, amelyeket a Szentesi Sport-és Üdülőközpontban használhatnak fel. A gondozási központ, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon, a református otthon, a bölcsőde, mentőszolgálat, a kórház, a Hajléktalan Segítő Központ, a szociális iroda, háziorvosok, gyógyszertárak, az Új Esély Központ, a házigondozási szolgálat kapott elismerést.

Ez a jutalom csak egy apró csepp a tengerben, amivel kifejezhetik köszönetüket – hangzott az ünnepségen.

Darók József (Szentesi Élet)

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29






Forrás

Exit mobile version