Kezdőlap Szentesi Élet Szirbik Imre a JÖSZ mellett voksol…

Szirbik Imre a JÖSZ mellett voksol…

Egyszerre tartják június 9-én az önkormányzati és az európai parlementi választást. A Jövőnk Szentes Egyesület polgármester-jelöltje Szabó Zoltán Ferenc, aki egyben a jelenlegi városvezető, Szirbik Imrével tartott közös sajtótájékoztatót a közelgő választásokkal kapcsolatban március 20-án a Szecessziós Házban.

– A JÖSZ csapata nyugodt és kiegyensúlyozott kampányra törekszik saját ötleteik és terveik bemutatásával – mondta el Szabó Zoltán Ferenc, majd megkérte az eddigi legtapasztaltabb volt polgármestert, mondja el gondolatait. – Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan – emelte ki Szirbik Imre, aki hozzátette, hogy a választások fontos irányt mutatnak abban, merre megy Európa. – Amikor gond van Európában, és Magyarország kilóg ebből a közösségből, akkor helyben is gondok vannak. Azt mindenki észrevehette, hogy az elmúlt években más lett a világ, csak a helyi forrásokra lehetett támaszkodni. A város pedig nem kövekből, terekből és fákból áll, hanem emberek közösségéből – magyarázta. Az elmúlt öt évben azt látta, a városvezetés megtett mindent, ami a rendelkezésére állt, abból a legtöbbet hozta ki, és a legnehezebb időkben is elérhetők voltak, ami a városvezetés lényege – tette hozzá.

– A JÖSZ csapatában ott vannak a rutinos labdaadók, és azok a fiatalok, akik a passzokat gólra váltják. Csapatkapitányra is szükség van, és Zoli ezt jól csinálta az elmúlt években. Bízom a munkájukban, több európai hátszéllel. Ez utóbbi pedig a másik szavazólapon múlik – zárta gondolatait.

#szentesielet




Forrás

Exit mobile version