Kezdőlap Hírek Óévbúcsúztató hangverseny…

Óévbúcsúztató hangverseny…

Éppen negyed százada indult a szentesi óévbúcsúztató hangverseny története, amikor is 1998-ban zsúfolásig megtelt a zeneiskola nagyterme, és még a széksorok közt is ültek, oldalt meg álltak, az ablakpárkányokon is gubbasztottak jónéhányan.
Erre emlékezett vissza köszöntőjében Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő 2023. december 30-án a második teltházas óévbúcsúztató koncerten.

2001-re végképp kinőtte a zenekar a zeneiskola termét és a színházterembe költözött át, majd 2003-ban a már a sportcsarnok légterét töltötték be a muzsika hangjai, s egészen addig volt házigazdája a csarnok az eseménynek, míg ki nem tárta kapuit a megújult Tóth József Színház.

Az óévbúcsúztató történetében volt még egy kis szünet, amely nem csak a hangversenyt, de szinte a világot megállította.

– Egy évvel ezelőtt ugyanezen a rendezvényen mindenki próbált számot vetni hogyan is telt az elmúlt éve, hogyan készült arra a bizonyos 2023-ra, amelyet néhány óra múlva örökre átadunk a történelemnek és magára hagyunk – mondta Szabó Zoltán Ferenc polgármester ünnepi beszédében.
– Emlékszünk az energia válságos időszakra, ami teljesen végig kísérte a 2023-as évet. A városnak a működési költségvetése, majdnem egy milliárd forinttal nőtt. Ezt kigazdálkodni és ehhez úgy hozzáállni, hogy valóban az összes intézményünk közel 700 dolgozójának a munkahelyét megtartva biztosítva legyen a város teljes évi működése nem volt egyszerű feladat.
– Mindezek mellett koncentráltunk arra is, hogy kisebb-nagyobb közösségünkre odafigyelve, különösen a civil szférára, hogyan tudjuk életben tartani és adott esetben fejlődésüket elősegíteni.
– Nagy meglepetésemre februárban a farsangi felvonulás alkalmával a város apraja és nagyja itt a Kossuth utcán együtt vonult le a Gödörbe a telet eltemetni és a tavaszra készülni, amely talán a legszebb évszakunk. Picit fölszabadultunk és picit ki is virágoztunk – folytatta a polgármester.

– A Képviselő-testület az elmúlt évben hozott egy döntést és a szentesi tradicionális történelemre támaszkodva – egészen visszanyúlva 1836-ig – újra Szentes város napjának nevezte április 30-át. Négy napos rendezvénnyel ünnepeltük ezt a komoly történelemmel rendelkező várost.

– Nyár után jött az ősz újabb és újabb programokkal és koncertekkel. Emlékeszünk, amikor együtt álltunk Horváth Charlie koncertjén szakadó esőben? Tele volt a Kossuth tér.
– 2021 után a 2023-as adventi időszak egy igazán szép időszaka lett a városunknak. Rengeteg lehetőséget biztosítottunk arra ezen a négy-öt héten és a négy adventi vasárnapon, hogy akár szórakozva, akár kikapcsolódva vagy éppen teljesen elmélyülve, az advent filozófiáját pontosan megélve ünnepeljünk.

– 2024-ben lehet bármilyen belföldi vagy nemzetközi történés, meggyőződéssel állítom, ha elismeréssel és szeretettel fordulunk egymáshoz, akkor ez a város ugyanolyan jó hangulatú lesz, mint 2023-ban volt – mondta Szabó Zoltán Ferenc polgármester.
A koncerten közreműködött Szentes Város Fúvószenekara, a Bárdos Lajos Vegyeskar és a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara.

Megható pillanatokat is tartogatott az este, amikor megemlékeztek azokról a zenésztársakról, akik már nem lehetnek közöttünk, valamint amikor köszönetet mondtak és elismerték a több éves munkásságát Balogh-Varga Adriennek (oboa) és Várkonyiné Mihály Ernának (klarinét).

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Koncert|32








Forrás

Exit mobile version