Az elmúlt hétvégén a legfiatalabb korosztályunk, a Délkelet Baby I.-ben érdekelt csapatunk is elkezdte a bajnoki szereplését. Hazai környezetben a Hódmezővásárhely és a
Csongrád volt az ellenfelünk. Csapatunkat többnyire fiúk alkotják, de négy lány is van a fiatalok között.Ennek a korosztálynak a sajátossága, hogy a mérkőzések első negyedben a jegyzőkönyvbe beírt első hat játékos szerepel, a második negyedben a hetedik-tizennegyedik sapkában lévők, a maradék két negyedben pedig már korlátlan cserelehetősége van az edzőknek.
– Átestek a debütáláson a gyerekek, hiszen ők újoncok, mivel idén kezdtek el vízilabdázni. Először játszottak nagy medencében és szurkolók előtt. Ettől az első mérkőzésen picit meg is illetődtek, de a második meccsen már felszabadultabban és ügyesebben játszottak – mondta Czirok Csaba vezetőedző.
Legközelebb október 28-án, Szolnokon játszik fiatal csapatunk újabb két mérkőzést.