Kezdőlap Hírek Hírek Magyarnak lenni jó I. projekt…

Magyarnak lenni jó I. projekt…

102

Hagyományőrzés céllal a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
műhelyiskolás, és a 11.B kereskedő és webáruházi technikus tanulóival kezdetét vette az I.
projekt megvalósítása. Amelynek a főszereplője a szőlő szüret, must készítése, és a bortermő
vidékek, a rájuk jellemző borfajták megismerése volt. Két fajta szőlőből bogyózás, darálás,
préselés után megmértük a cukorfokot, majd a munkájuk eredményeként megkóstolhattuk a
közösen készített mustot. A műveletek közben Piti Péter Pál színvonalas előadással emelte a
program értékét. A diákok lelkesen végezték a műveleteket, és érdeklődve hallgatták az
előadást. Másnap megfigyelhették a must ülepedésének fázisát is. Ezúton is köszönjük a
támogatását Gáspár Andrásnak, az Ady zöldséges tulajdonosának, aki fehér szőlővel
szponzorálta a projekt megvalósulását.
A gyerekek izgatottan várják a következő projektet, hogy találkozhassunk ismét Márton
napján.
Projektet vezették: Horváthné Török Tünde és Mácsai Erzsébet.








Forrás