Kezdőlap Hírek 26. Szentes-Csongrád „g”-Átfutás…

26. Szentes-Csongrád „g”-Átfutás…

378

Immáron huszonhatodik alkalommal futottak át a résztvevők Szentesről Csongrádra 2023. szeptember 16-án. Minden második évben fordítva, Csongrádról rajtol a mezőny és Szentes adja a célt.

Ideális fotóidővel készültek a szervezők 😊 és 10 órakor a rövidtáv résztvevői elrajtoltak a csongrádi gátoldalon. A hosszútáv résztvevői 10 óra 15 perckor vágtak neki a távnak, így sietni kellett, hogy a hosszútáv rajtjánál is ott legyek. Innen kezdődik a sztori!

Már gyülekeztek a résztvevők a Pusztai László Sporttelepen felállított rajt kapunál, amikor viccelődve azt kértem, hogy az első három helyezett álljon már össze egy csoportképre, hogy ne csak lihegő, izzadt, vörös fejes képem legyen az első háromról, hanem friss mosolygós kép is készüljön róluk. Ekkor három fiatalember összeállt mosolyogva és már rajtolt is a mezőny.

A csongrádi célban már befutottak a hosszútáv első versenyzői, amikor odaérkeztem, és kértem, hogy az első három helyezett álljon már össze egy képre, amikor ugyanazok a fiatalok jöttek, mint akik a rajtnál összeálltak.

A versenyből pár ízelítő képet mellékeltünk, de közel kétszáz fotót a versenyről az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: https://www.szentesimozaik.hu/2023/09/17/26-szentes-csongrad-g-atfutas-kepek/

Abszolút eredmények:
Rövidtáv:
1. Őze Virág
2. Pardi József
3. Forgó Zsolt

Hosszútáv:
1. Kovács Márton Soma
2. Nyéki Péter
3. Labádi Zoltán

Részletes eredménylista: https://www.raceresult.hu/hu/event/show/584

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Szabadtéri sportok|25








Forrás