Kezdőlap Egyéb Városi Pedagógusnapi Ünnepség…

Városi Pedagógusnapi Ünnepség…

1099

Szentes Város Önkormányzata 2023. június 3-án tartotta a et a Megyeháza KKK. dísztermében.

DÍSZDIPLOMÁK ÁTADÁSA

1./ dr. Balogh Ferencné /vas díszoklevél/
1958-ban a szegedi Keméndy Nándorné Tanítónőképzőben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. Gyakorló évét a szentesi Köztársaság Téri Általános Iskolában töltötte, 1 évet dolgozott Derekegyházán, majd 2 évig a szentesi Nagyhegyi iskolában.1961-1993-ig nyugdíjba vonulásáig a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított. 1961-88-ig minden nyáron az országban sok helyen gyerekeket táboroztatott. Nyugdíjasként is tanított 1996–2000-ig a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dr. Balogh Ferencnének vas díszoklevelet adományozott.

2./ Nagy Jánosné /vas díszoklevél/
1958-ban a Szegedi Pedagógiai Főiskolán magyar-ének szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett. 1958-tól megszakítás nélkül 2007-ig az Állami Zeneiskola (később Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola) pedagógusa volt. 42 éven keresztül a szolfézs tanszak vezetőjeként feladatának tekintette a hangszeres növendékek utánpótlásának biztosítását és a zenei pályára készülő növendékek elméleti felkészítését. 15 évig a Csongrád megyei zeneiskolák szolfézs szakfelügyelője volt. Növendékei országos versenyeken előkelő helyezéseket értek el. A zeneiskolai tanítás mellett több alkalommal kérték fel ének tanításra a Horváth Mihály Gimnáziumban, a Petőfi Sándor, Koszta József és a derekegyházi Általános Iskolákban is. 1982-ben a Művelődési Minisztérium által kiírt Kodály pályázaton a férjével közösen írt pályamunkájuk III. díjat kapott. 1996-ban és 97-ben bemutató előadást tartott a Kodály-módszerről Sankt Augustinban a német énektanároknak. A Bárdos Lajos Vegyeskarnak 40 éve oszlopos tagja.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nagy Jánosnénak vas díszoklevelet adományozott.

3./ Nagy Józsefné /vas díszoklevél/
1958-ban a szegedi Keméndy Nándorné Tanítónőképzőben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. Gyakorló évét a szentesi Hékédi Általános Iskolában töltötte, majd ezt követően 27 évig a Damjanich János Általános iskolában tanított. 1963-ban műszaki ismeretek és gyakorlatok szakon végzett és elsőként tanította ezt a tantárgyat. 1985-ben egy tanévet a Kossuth téri iskolában dolgozott, majd 11 évig, 1997-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában tanított.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nagy Józsefnének vas díszoklevelet adományozott.

4./ Vass Jánosné /vas díszoklevél/
1958-ban a zalaegerszegi Állami Teleki Blanka Tanítónőképzőben szerezte meg általános iskolai tanítói diplomáját. A gyakorlóévét Andráshidán a Körzeti Általános Iskola alsó tagozatán töltötte, majd áthelyezését kérte a zalaegerszegi Petőfi Sándor Általános Iskola zalabesenyői körzeti iskolájába. Közben levelező tagozaton 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakos általános iskolai tanári oklevelet is szerzett. 1965-ben a Veszprémi 2-es számú általános iskolában rajz-földrajz szakos tanárként dolgozott. Vezetett rajz-, fotó- és néptánc-szakkört is. 1970-től a szentesi Köztársaság téri Általános Iskolába került napközi-vezetőnek, majd földrajz-rajz tanárnak. Arra törekedett, hogy munkájával is példát mutatva fejlessze a rábízott tanulók képességeit, szépérzékét. 1992-ben vonult nyugdíjba.
Jogutód intézményként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vass Jánosnénak vas díszoklevelet adományozott.

5./ Nagy Béla /gyémánt díszoklevél/
1963-ban a Szegedi Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. A diploma megszerzése után egy évig Felgyőn egy tanyai iskolában kapott állást, majd áthelyezéssel került át a Cserebökényi Általános Iskolák Igazgatóságának Újosztás nevű tagintézményébe, ahol osztatlan, 1-8. összevont osztályban dolgozott. 1973. januárjában sikeresen államvizsgázott a Szegedi Tanárképző Főiskola földrajz szakán. 1973-ban került a Damjanich János Általános Iskolába, ahol szakján kívül korábbi tanítási tapasztalatai alapján évekig tanított orosz nyelvet, fizikát és technikát is. 1986-ban kiváló pedagógiai munkájáért elismerést kapott. 1988-ban kinevezték az iskola igazgató-helyettesének, mely tisztséget 1996-os nyugdíjazásáig betöltötte.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nagy Bélának 1963-ban szerzett általános iskolai tanítói oklevele alapján gyémánt, 1973-ban szerzett földrajz szakos általános iskolai tanári oklevele alapján arany díszoklevelet adományozott, melyet az Egyetem ünnepségén fog átvenni.

6./ Nagy János /gyémánt díszoklevél/
1963-ban a Szegedi Zeneművészeti Szakiskolában szerezte meg zongora és szolfézstanári oklevelét. 1963-tól a szentesi Állami Zeneiskolában tanított zongorát, orgonát, szolfézst, zeneelméletet és zeneirodalmat. Munkája mellett orgona és karvezetés tanulmányokat folytatott. Középiskolai és ének-zene tagozatos kórusokat vezetett, akikkel az országos minősítéseken többször Arany minősítést, illetve az Év Kórusa kitüntetést nyerték el. 1977-ben megszervezte a szentesi Bárdos Lajos Vegyeskart, melyet mind a mai napig vezet. 1981-2002-ig, nyugdíjazásáig volt a Zeneiskola igazgatója. Ezen időszak alatt bevezették a magánének, gitár, ütő, népzene, orgona, szintetizátor, valamint a néptánc és társastánc tanítását. Mint igazgató fontosnak tartotta, hogy a tanítványok képességeiknek megfelelően a legmagasabb fokon sajátítsák el a tanult hangszer kezelését, tájékozottak legyenek a zeneirodalomban. Az iskola tanárival rendszeresen adtak hangversenyeket mind szentesi, mind pedig a kistelepülések általános iskolásainak. Növendékei közül többen is a zenei pályát választották. Pályája során több kitüntetést is kapott, többek között 1988-ban Szentes Városi Alkotó Díját, 1994-ben Népművelésért Díjat, 1998-ban Kiemelkedő Közszolgálati Munkájáért elismerést, 2000-ben Szentes Városért elismerést, 2002-ben Szegvár Község, majd 2003-ban Szentes Város Díszpolgára lett, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, és címzetes igazgató elismerést. 2006-ban Karnagyi Díjat kapott. Nyugdíjazása óta is tevékeny életet él, tanít, vezeti a kórusait és orgonaversenyeket ad.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar Nagy Jánosnak gyémánt díszoklevelet adományozott, melyet az Egyetem ünnepségén fog átvenni.

7./ Nagy Lajos /gyémánt díszoklevél/
1963-ban szerezte meg biológia-földrajz szakos diplomáját a Szegedi majd a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán. A diploma megszerzése után a hékédi Általános Iskolában dolgozott, ahol 1970-től öt évig igazgató-helyettesként dolgozott. 1980-ban Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült. 1984-ben területi munkaközösség vezetőnek nevezték ki, melyet több évig ellátott. 1985 -87-ig a minisztérium tanácsadói bizottságában működött közre. Több éven keresztül volt iskolai munkaközösség vezető és szakszervezeti megbízott. Betegsége miatt 1995-ben rokkantnyugdíjas lett.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Nagy Lajosnak gyémánt díszoklevelet adományozott, melyet az Egyetem ünnepségén fog átvenni.

8./ Négyesi János /gyémánt díszoklevél/
1963-ban a Szegedi Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. A diploma megszerzése után a nagytőkei általános iskolában kezdett el dolgozni. A tanítás mellett aktívan részt vett a község kulturális életének irányításában is. 1965-ben megbízást kapott Nagytőke és Magyartés községek hat tanyai iskolájának igazgatására. 1968-ban tanári képesítést szerzett. 1970-ben kinevezték a szentesi Dolgozók Általános Iskolájának vezetésére. 1975-től tíz éven át a Damjanich János Általános Iskola igazgatója volt, emellett a város szigligeti táborának ügyeit is intézte 17 éven át. A városi igazgatói munkaközösségnek 1971-91-ig volt vezetője. 1985-ben kinevezést kapott az akkor Köztársaság téri iskola vezetésére. Az iskolát a katolikus egyház 1993-ban visszakapta, így felajánlotta lemondását, de a főigazgató kérésére a fenntartó meghosszabbította megbízását. 2002-ben ment nyugdíjba, azonban még egy évig óraadóként dolgozott. 40 éves szolgálati idejéből 37 évig volt igazgató.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Négyesi Jánosnak gyémánt díszoklevelet adományozott.

9./ Négyesi Jánosné /gyémánt díszoklevél/
1963-ban a Szegedi Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. A diploma megszerzése után a nagytőkei általános iskolában kezdett el dolgozni, ahol kezdetben csak az alsó tagozatban tanított, majd a felső tagozat visszaállítása után több felső tagozatos tantárgyat is átvett. 1970-től a Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója lett. Közben elvégezte a magyar nyelv és irodalom szakot is. Aktív szervezője volt a kulturális és tanulmányi versenyeknek. 1980-ban kérte áthelyezését a lakóhelyük közelében lévő Koszta József Általános Iskolába, ahonnan 1995-ben ment nyugdíjba.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Négyesi Jánosnénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

10./ Szemerédi Andrásné /gyémánt díszoklevél/
1963-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerezte meg általános iskolai tanári oklevelét magyar – történelem – ének szakon. 1963-tól a szentesi Damjanich János Általános Iskolában kezdett el tanítani. A szentesi Honismereti Társaság tagjaként tanítványaival múzeumi és levéltári foglalkozásokon, vetélkedőkön vett részt. 1988-ban Kiváló Munkáért kitüntetést kapott, valamint átvehette a Verseghy Ferenc Nyelvművelő és Szépkiejtési verseny oklevelét. 1991 és 92-ben diákja nyerte meg az országos Kazinczy versenyt, de több tanítványa is bekerült az országos 1-10 helyezett közé. A Szemerédi András igazgató úr kezdeményezésére indult területi helyesírási verseny szervezője volt három évig. 34 évnyi pedagógusi munka után 1997-ben nyugdíjba vonult.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szemerédi Andrásnénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

11./ Vidovics Lászlóné /gyémánt díszoklevél/
1963-ban a Szegedi Tanítóképző Intézetben szerezte meg általános iskolai tanítói oklevelét. Szakmai gyakorlatát a szentesi Petőfi Sándor Általános Iskolában végezte, majd 1963-76 között az iskola nevelőjeként dolgozott. Az 1-2. osztályban önállóan, majd iskolaotthonos rendszerben tanított. 1973-1976 között városi munkaközösség vezető volt. 1976-tól a Köztársaság téri Általános Iskolába került, ahol alsó tagozatban minden tantárgyat, majd tantárgycsoportosan vagy iskolaotthonos rendszerben tanított. 1996-ban nyugdíjba vonult, azonban még három évig továbbra is tanított.
Jogutód intézményként a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Vidovics Lászlónénak gyémánt díszoklevelet adományozott.

12./ Boros Istvánné /arany díszoklevél/
1973-ban szerezte meg óvónői diplomáját a Szarvasi Óvónőképzőben. Pedagógusi pályája három szakaszra bontható: Mint óvónő a „Kontaktás” Óvodában kezdett, majd 1975-76-ig a Damjanich Utcai Óvoda vezetője lett. Ezt követően a Kossuth téri Általános Iskolába került, mint napközis nevelő, majd egy év múlva a Klauzál Gábor Általános Iskolába, ahol a harmadik tanévtől munkaközösségvezető lett. 1976-ban pedagógia szakon, majd 2000-ben tanító szakon szerzett diplomát. Nagyon szeretett tanítani, ennek érdekében folyamatosan képezte magát. Egyre többet foglalkoztatta a tanulási nehézségekkel küzdők problémája, ezért Meixner-, majd intenzív tanfolyamot végzett. Az itt megszerzett prevenciós módszerek alkalmazását jól kamatoztatta a tanulók felzárkóztatásában. Tanulóinak hasznos időtöltését is szervezte különböző táborok, erdei iskolák, kirándulások, színházlátogatások keretein belül.
Jogutód intézményként a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Boros Istvánnénak arany díszoklevelet adományozott.

13./ Dávid Ferencné /arany díszoklevél/
1973-ban végzett a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Óvónői pályáját a Damjanich Utcai Tagóvodában kezdte, ezt követően 38 évig volt a dr. Mátéffy Ferenc Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa. Munkája mellett ellátta a gyermekvédelmi felelősi feladatokat, volt szakszervezeti titkár, valamint részt vett az óvodai körzet minőségbiztosítási programjának kidolgozásában. Kiváló pedagógiai munkáját mindig precizitás, pontosság jellemezte, a gyermekekkel kedves, barátságos, kiegyensúlyozott volt. Több mint 20 évig tartott játékos angol foglalkozásokat a körzet óvodáiban. Kiemelkedő pedagógiai munkájáért 2003-ban elismerést kapott.
Jogutód intézményként a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Dávid Ferencnének arany díszoklevelet adományozott.

14./ Gémes Anna Rozália /arany díszoklevél/
1973-ban szerezte diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetem földrajz-francia szakán. 1973-77-ig a középiskolai kollégiumban dolgozott, majd 1977-től 2007-es nyugdíjbavonulásáig a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában tanított. A tanórákon kívül több alkalommal szervezett francia-magyar diákcserét. Földrajz szakosként vándortáborokban mutatta be a hazai tájak szépségét tanítványainak. A tehetségek felismerésében és fejlesztésében időt, energiát nem kímélve dolgozott. Tanítványai városi, megyei és országos versenyek legjobbjai között szerepeltek. 2008-ban kiemelkedő pedagógiai munkájáért elismerést kapott.
Jogutód intézményként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Gémes Anna Rozáliának arany díszoklevelet adományozott, melyet a későbbiekben fog átvenni.

15./ Hornyik László Károlyné /arany díszoklevél/
1973-ban végzett a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Óvónői pályáját a Rákóczi Óvodában kezdte, majd 1 év múlva az akkor megnyíló Ruhagyári Óvodában folytatta, ezt követően pedig 35 éven keresztül 2012-es nyugdíjazásáig a Köztársaság Utcai Tagóvodában dolgozott. Néhány évig vezető-helyettes volt, majd 2003-tól 4 évig a Köztársaság Utcai Óvodai Munkáltatói Körzet vezetésére kapott megbízást. Szakmai pályafutását a magas szintű képzettség, tudatosság, a folyamatos szakmai megújulás iránti igény jellemezte. 200-ben kreatív, lendületes munkájának köszönhetően az Ő kezdeményezésére a szülőkkel együtt alapította meg a Szentesi Kertvárosi Óvodások Képességfejlesztéséért Alapítványt. 2002-ben közoktatásvezetői, majd 2006-ban mentálhigiénés szakirányú szakvizsgát tett. Munkája során több főiskolai hallgató felkészülését segítette mentorként. Pedagógiai munkája elismeréseként 2005-ban főtanácsosi címet kapott.
Jogutód intézményként a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Hornyik László Károlynénak arany díszoklevelet adományozott.

16./ Józsa József Jánosné /arany díszoklevél/
1973-ban szerezte meg a bajai Tanítóképző Intézetben általános iskolai tanítói oklevelét. 1 évig a Petőfi Sándor Általános Iskolában, ezt követően 8 évig a város ifjúsági mozgalmának irányításában vett részt, majd 83-tól nyugdíjba vonulásáig ismét a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanított. Pedagógiai, szakmai felkészültsége kimagasló volt. Munkaközösség vezetőként összefogta az iskola tanítóinak a munkáját. Tanítványai a tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el, emellett azonban a felzárkóztatásra is nagyon ügyelt. Pedagógiai munkája elismeréseként főtanácsosi címet, Kiváló Munkáért miniszteri oklevelet és Eötvös József Emlékérmet kapott.
Jogutód intézményként az Eötvös József Főiskola Józsa József Jánosnénak arany díszoklevelet adományozott.

17./ Kádár Mihályné /arany díszoklevél/
1970-ben kezdte óvónői pályáját az akkor még Árpád Utcai Óvodában és munka mellett végezte el a Szarvasi Óvónőképzőt 1973-ban. A diploma megszerzése után csoportvezető óvónőként dolgozott. 1980-tól vezető helyettesként, 1985-től tagóvoda-vezetőként felelősséggel irányította az óvodát 22 évig. Több alkalommal készített fel főiskolai hallgatókat leendő óvónői hivatásukra. Pedagógiai munkája tapasztalatait pályamunkákban írta meg, melyeket többször díjaztak. Publikációi jelentek meg számos szakmai lapban is így az Óvodai nevelésben, Köznevelésben. Pedagógiai munkája elismeréseként 1981-ben Miniszteri dicséretet, majd 1998-ban tanácsosi címet kapott. 2001-ben közoktatásvezetői szakvizsgát tett. A közoktatás folyamatában mindig nagyon fontosnak tartotta az óvoda-iskola átmenet folyamatosságát, ennek érdekében több továbbképzésen vett részt. 2011-ben a Központi Óvoda Farkas Antal Utcai Tagóvodájából vonult nyugdíjba.
Jogutód intézményként a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar Kádár Mihálynénak arany díszoklevelet adományozott.

18./ Téli Márta Lídia /arany díszoklevél/
Képesítés nélküli tanítóként kezdett dolgozni a szentesi Külsődónáti Általános Iskola 1-4 összevont osztályában. Az iskola bezárásáig 7 tanévet töltött itt. Ez idő alatt 1973-ban szerezte meg tanítói diplomáját a Bajai Tanítóképző Intézetben, majd 1975-ben testnevelő tanári, 1978-ban magyar szakos tanári, 1995-ben francia nyelvtanári, 2000-ben gyógytestnevelői, majd 2003-ban közoktatásvezetői diplomát szerzett. 1976-80 között a Deák Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára volt, majd a Berekháti Általános Iskolában dolgozott 4 tanévet. Egy év sportiskolai igazgatóság után a Klauzál Gábor Általános Iskolában helyezkedett el, ahol magyart, testnevelést és franciát tanított 21 évig. Közben 6 éven át ellátta a városban a gyógytestnevelést. 36 év tanítás után még 4 évet dolgozott francia iskolákban.
Jogutód intézményként a Eötvös József Főiskola Téli Márta Lídiának arany díszoklevelet adományozott.

PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMEK ÁTADÁSA

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere nyugdíjba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerést adományozott:

1./ A Szentesi Felsőpárti Óvoda óvodapedagógusa, Győri Gyuláné részére
A Szentesi Felsőpárti Óvoda Rákóczi Ferenc utcai Központi Óvodájának tősgyökeres óvodapedagógusa. 1983-ban végzett a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában. Az érettségi és az óvónői képesítés megszerzése után rövid ideig volt a Köztársaság utcai Óvodában, majd 1983-tól a Rákóczi Óvodában dolgozott nyugdíjazásáig. Felsőfokú szakképesítését 1989-ben szerezte meg a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Munkáját a precizitás, tudatosság, elkötelezettség jellemezte. Munkatársaival szemben segítőkész, őszinte és nyílt volt. Az intézmény rendezvényeit sok-sok ötlettel gazdagította, azok lebonyolításában aktívan szerepet vállalt, kiváló szervező. Szakmai tudását folyamatos továbbképzésekkel gyarapította, diplomáját megújította 2003-ban, majd szakvizsgát szerzett. Mindennapjait teljes mértékben betöltötte az óvoda, az óvodapedagógusi szerepvállalás. A néptánc oktatás mellett kiemelt céljának tekintette a népi kultúra, népi értékek megőrzését. 2013-tól a Rákóczi utcai Központi Óvoda tagóvoda vezetői megbízatását felelősségteljesen látta el, megőrizve azokat a pedagógiai értékeket, amelyek mindig is vonzóvá tették az óvodát. 2019-ben a pedagógus életpálya-modell részeként mesterprogramot írt gyermek néptánc témában, és sikeres védés után mesterpedagógus lett. Kimagasló pedagógiai munkájáért 2012-ben városi kitüntetésben részesült.
40 éves kimagasló pedagógiai munkája elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

2./ A Szentesi Felsőpárti Óvoda óvodapedagógusa, Kocsisné Szabó Katalin részére
1986-ban kitüntetéses oklevéllel végzett a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. 1986-tól elhelyezkedett a Kiséri Óvodai Munkáltatói Körzetben, majd 1987-től nyugdíjba vonulásáig a dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodában dolgozott. Óvónői munkájában mindig hangsúlyt kapott a gyermekek teljes elfogadása, sokoldalú személyiségfejlesztése. Munkáját céltudatosság, körültekintés, a feladatok maradéktalan végrehajtása jellemezte. Óvodapedagógusként mindig arra törekedett, hogy érdekes, új, ötletes módszereket alkalmazzon, modern, korszerű elemeket építsen be munkájába, igyekezett megfelelni a kor követelményeinek és a gyerekek igényeinek. Ő volt a híres Mátéffy Mini-Mazsorett egyik alapítója is. Hitelességét alátámasztja egészségtudatos személyisége, életvitele, a mozgáshoz, a sporthoz való pozitív hozzáállása. 2002-ben vezető óvodapedagógus oklevelet szerzett. 2010-15-ig tagóvodavezető volt, amit nagy odaadással végzett. Tagóvodavezetői évei alatt a szülőkkel közösen megalapították a Szentesi Kertvárosi Óvodások Képességfejlesztéséért Alapítványt, melynek jelenleg is Kuratóriumi tagja. Kimagasló pedagógiai munkáját 2008-ban tanácsosi címmel ismerték el.
40 éves kimagasló pedagógiai munkája elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

3./ A Szentesi Központi Óvoda tagóvoda vezetője, Bárányné Magyar Ilona részére
1986-ban kitüntetéses diplomával fejezte be tanulmányait a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Korábban a Hámán Kató Lakótelep Óvodájában, a diploma megszerzése után a Villogó Utcai Óvodában helyezkedett el, majd egy évig a Szegvári Napköziotthonos Óvodában dolgozott. 1998 szeptemberétől a Szent Anna Utcai Tagóvoda nevelőközösségét erősítette. 2001-ben közoktatás vezetői diplomát szerzett, majd az akkori óvodavezető nyugdíjba vonulását követően tagóvoda-vezetőként irányította és szervezte a tagóvoda mindennapi életét. Kiemelkedő pedagógiai munkájának biztos alapja a szakmai tudatosság, magas szintű, korszerű elméleti tudás, elhivatottság, önmaga iránti maximalizmus volt. Hosszú éveken át szervezte és vezette az óvodások városi Vers- és Mesemondó versenyét. Hivatásának szeretete, a tanulás és a megújulás iránti vágya arra sarkallta, hogy folyamatosan bővítse ismereteit, fejlessze szakmai tudását, így számos akkreditált továbbképzésen vett részt. Főiskolai hallgatók, pályakezdő óvodapedagógusok szakmai gyakorlatát koordinálta, tudását gazdagította, saját szakmai tapasztalatait átadva segítette őket a sikeres felkészülésben. Kiemelkedő munkáját 2005-ben Tanácsosi címmel, 2016-ban Kiemelkedő Pedagógiai Munkájáért elismerést kapott.
Közel 40 éves kimagasló pedagógiai munkája elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

4./ A Szentesi Központi Óvoda óvodapedagógusa, Jakabné Bori Ágnes részére
1983-ban érettségizett és szerzett óvónői szakképzettséget a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában. 1983-85-ig a csongrádi Bercsényi Utcai Óvodában, majd Szentesen a Hámán Kató lakótelep óvodájában dolgozott szerződéses jogviszony keretében. 1985-től kinevezett dolgozóként először a Szarvasi Úti Óvodai Munkáltatói Körzetben, aztán a Kossuth Utcai Óvodai Munkáltatói Körzetben, majd a Szentesi Központi Óvoda központi óvodájában dolgozott egészen nyugdíjazásáig. 1986-93-ig vezető-helyettesi feladatokat látott el. 1988-ban levelező tagozaton szerezte meg óvónői oklevelét a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Továbbképzéseit leginkább a gyermekek minél szakszerűbb egyéni fejlesztése érdekében végezte, hogy szakirányú ismeret, tudás birtokában segítse meg őket. Szakmai munkáját az igényesség, a szorgalom, a gyermekszeretet, a következetes nevelés, a közvetlen kolléganővel a kompromisszumra törekvés jellemezte. Kiváló kézügyességgel, kreatív ötletekkel, alkotó készséggel gazdagította az óvodák dekorálását az aktualitásnak megfelelően. 1991-ben Miniszteri dicsérettel jutalmazták, 2000.-ben Kiemelkedő pedagógiai munkájáért városi kitüntetést kapott.
40 éves kimagasló pedagógiai tevékenysége elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérem adományozását kezdeményeztük.

5./ A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola pedagógusa Dömsödi Eszter Etelka részére
1983-ban agrármérnök végzettséget, majd 1991-ben a GATE Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar Tanárképző Intézetében a mérnöktanári szakon kiváló minősítéssel mérnöktanári oklevelet szerzett. Először üzemgazdászként, majd 1986- tól napközivezetőként dolgozott a Hámán Kató Általános Iskolában. 1987-ben került a Damjanich utcai Általános Iskolába, majd jogutód intézményként a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolába, szintén napközivezetői munkakörbe. Ettől kezdve egyre több tapasztalatot szerzett, elsősorban az 5-8. évfolyamos tanulók nevelésében, oktatásában, és a köznevelésben eltöltött évei alatt különböző jellegű feladatok ellátására kapott megbízást, mint biológia, fizika és kémia tantárgyak oktatása, napközivezető, osztályfőnök, DÖK vezető, közalkalmazotti tanácstag, minőségirányítási csoporttag. Tanítványaival és a szülőkkel kialakított együttműködése a gyerekek eredményes fejlődése érdekében példaértékű. Nyitott volt az új nevelési-oktatási módszerek megismerésére, ezért több továbbképzésen is részt vett, melyek alapvetően meghatározták, befolyásolták mindennapi nevelő-oktató tevékenységét.
36 éves kimagasló pedagógiai munkája elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

6./ A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola pedagógusa, Füsti – Molnár Judit részére
1979-ben képesítés nélküli nevelőként kezdett dolgozni Csanyteleken, majd 81-től Szentesen a Deák Ferenc Általános Iskolában. Tanítói oklevelét 1984-ben szerezte meg a Bajai Tanítóképző Főiskolán, valamint az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán testnevelés szakkollégiumi szakképzettséget szerzett. Az oklevél megszerzését követően áthelyezéssel Budapestre került. 1985-ben visszatért Szentesre és nyugdíjazásig újra a Szentesi Deák Ferenc Általános Iskolában dolgozott tanítóként, ahol az 1-4. évfolyamon osztályfőnökként és osztálytanítóként látta el feladatait. A tanítói munkaközösségben aktív kezdeményezője, és megvalósítója volt az intézményben 1992-ben bevezetésre került Freinet pedagógiai szemlélet alkalmazásának. Rendszeresen részt vett a programok, rendezvények szervezésében, megvalósításában. A tanítványaival és a szülőkkel is együttműködő kapcsolatot alakított ki. Az alsó tagozatos matematika tanítása kiemelt fontosságú volt számára, ezen a területen városi és területi szintű versenyeken is szép eredménnyel szerepeltek a tanítványai.
40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

7./ A Kiss Bálint Református Általános Iskola pedagógusa, Horvát József részére
1982-ben fizika-kémia szakos tanári diplomát szerzett a József Attila Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után abban a gimnáziumban helyezkedett el kémia és fizika tanárként, ahol középiskolai tanulmányait végezte. 1996 szeptembere óta tagja a Kiss Bálint Református Általános Iskola tantestületének. 2003-ban Pedagógiai mérés és értékelés szakon szakvizsgát tett. Az iskolában folyó mérési és értékelési feladatok egyik fő szervezője és irányítója. A tehetséggondozás területén kitűnő eredményekkel büszkélkedhet. Tanítványai évek óta a legrangosabb kémia versenyeken szerepelnek a legjobbak között. Nagy gondot fordít a tanulók önszabályozó készségeinek fejlesztésére, az IKT-val segített tanulásra, az önálló alkotó tevékenységre. Személyisége, emberi és szakmai tekintélye, nyitottsága, érdeklődése az új és korszerű módszerek iránt példaértékű. 2008-ban Kiemelkedő pedagógiai munkájáért elismerést kapott, 2012-ben a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért Díjban részesítette, 2014-ben megkapta a Hevesy György Emlékérmet, majd 2019-ben a Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkájáért elismerésben részesült.
Több mint 40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, melyet a későbbiekben fog átvenni.

8./ A Kiss Bálint Református Általános Iskola pedagógusa, Négyesi Judit részére
1983-ban szerezte meg biológia – testnevelés szakos tanári oklevelét a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A diploma megszerzése után 13 évig az Általános Iskolai Kollégiumban dolgozott. Ezen idő alatt alkalmanként óraadó volt a Kossuth Téri Általános Iskolában. 1996-tól főállású tanárként dolgozik a Kiss Bálint Református Iskolában. 1997-ben földrajz tanári szakra jelentkezett, melyet sikeresen elvégzett. Pályafutása alatt számtalan továbbképzésen vett részt. Határozott, lelkiismeretes és megbízható kolléga, szakmai tekintélye, precíz feladatvégzése példaértékű. A tehetséggondozás terén kiváló eredményeket mondhat magáénak. Néhány évig munkaközösség-vezetőként irányította az osztályfőnökök munkáját. Lelkes híve az egészségnevelésnek, s ennek jegyében vetélkedőket, ismeretterjesztő programokat, előadásokat szervez, illetve versenyekre készíti fel tanítványait. Nevéhez fűződik a gyerekek között igen népszerű, évente megszervezett Egészség Hét programsorozat, az Elsősegélynyújtás modul és számtalan bemutató, amelyet egészségügyi szakemberekkel (pl. Vöröskereszt, mentők) szervez. 2015-ben vette át az ifjúságvédelmi felelős feladatot, melyet lelkiismeretesen koordinál, keresve a megoldásokat a szülőkkel, szakemberekkel. Nevéhez fűződik az iskolai Diákönkormányzat megszervezése is. 2012-ben Kiemelkedő pedagógiai munkájáért elismerést kapott.
40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, melyet a későbbiekben fog átvenni.

9./ A Horváth Mihály Gimnázium pedagógusa Horvát Józsefné részére
A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán szerezte meg kémia-fizika szakos tanári oklevelét. Elsőként a Hámán Kató Általános Iskolában, majd a Klauzál Gábor Általános Iskolában helyezkedett el. Ezután egy évet dolgozott napközis nevelőként a Damjanich János Általános Iskolában. 1992-ben családjával Nagymágocsra költöztek szolgálati lakásba, férjével együtt az ottani általános iskolában dolgoztak. Két évig óraadóként Derekegyházán is dolgozott, informatikát és kémiát oktatott. Lételemévé vált a tanítás, ami azóta sem változott. 2005-ben a Deák Ferenc Általános Iskolában helyezkedett el. A kémia és fizika mellett itt matematikát is tanított. Mindhárom tantárgyból országos második helyezést ért el tanítványaival. 29 éves általános iskolai tanítás után váratlanul lehetősége nyílt arra, hogy a Horváth Mihály Gimnáziumban helyezkedjen Ez a korosztály sokkal közelebb állt hozzá, így minden percét élvezte a munkájának. Fizikát és kémiát tanított a hatévfolyamos képzésben részt vevő diákoknak. A biológia-kémia tagozaton is tanított. 2014. januárja óta ellátja az igazgatóhelyettesi feladatokat. Folyamatosan kereste a lehetőségeket, például testvériskolai kapcsolatok létrehozásával. Az iskolai rendezvények lebonyolításában vállalt szerepével a partnerkapcsolatok ápolását segítette. Minden évben ő szervezte az egyetemek, és más intézmények által tartott előadásokat, egyéb külsős tájékoztatókat.
40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, melyet a későbbiekben fog átvenni.

10./ A Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Általános Iskola és Óvoda pedagógusa Kazincziné Vámosi Eszter részére
1976-ban képesítés nélküli óvónőként kezdett el dolgozni Szentesen. 1979-ben szerezte meg óvónői oklevelét a szarvasi Óvóképző Intézetben. 1981-92 között a Nagytőkei Általános Iskolához tartozó Óvodában folytatta munkáját. 1992-be került a Szentesi Családsegítő Központhoz, mint családgondozó. Itt a rábízott családokat felelőségteljesen gondozta, figyelemmel kísérte a gondozásába került gyermekeket. A munkája során talpraesettsége, önálló és pontos munkavégzése segítette a TEGYESZ lakásotthon munkaköréhez, ahol már, mint lakásotthon vezető tevékenykedett tovább. Ez a feladat egy összetett, nagy empatikus készséget megkívánó munkavégzést követelt meg, melynek fókuszában a gyermek, a fiatal megsegítése, életük minden mozzanatának támogatása állt. 2002. februárjától, jelenlegi intézményének elődjében, a szentesi Rigó Alajos Általános Iskola, Kollégium, Gyermekotthonban, mint lakásotthon vezető, majd az intézmény átalakulása után, mint kollégiumi nevelőtanár tevékenykedett tovább.
Több mint 40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

11./ A Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Általános Iskola és Óvoda pedagógusa Németh Lajos részére
1982-ben kezdett el dolgozni a budapesti Szent Miklós Általános Iskola Diákotthon és Gyermekotthonban, mint gyermekfelügyelő. 1985-től a budapesti Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar hallgatója lett, ahol, mint oligofrén-pszichopedagógus szakos gyógypedagógus kapott oklevelet. 1989-ben kezdett a szentesi városi Kisegítő Iskolában. Munkája mellett az iskolai úttörőcsapatot vezette, majd az azt követő gyermekszervezet helyi csapatát irányította. A gyermekszövetségben több éven át vezető tisztséget töltött be. Az intézmény új épületbe költözését követően a Gyermekotthon lakásotthoni rendszerének kialakításában segített, majd lakásotthon-vezetőként dolgozott tovább. Több szabadidős, kulturális programot szervez a sajátos nevelési igényű gyermekek részére. Emberszeretetével, empatikus hozzáállásával az intézményi élet meghatározó tagja. 1989 óta tagja a szentesi Bárdos Lajos Vegyeskarnak. 2015-től a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola tanári kórusának, és a nagysikerű, helyi amatőr színkörnek (SzeVASZ) oszlopos tagja.
40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

12./ A Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Általános Iskola és Óvoda pedagógusa Rozmanné Szarka Katalin részére
1982-ben képesítés nélküli óvónőként kezdett el dolgozni Szentesen. 1984-1994 között a szentesi Farkas Antal Úttörőházban tevékenykedett, mint szabadidőszervező, közben ének-zene pedagógusi oklevelet szerzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1994-től dolgozik a Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. Az ének-zene oktatását a kisiskolás korosztálytól kezdve a szakiskoláig végezte, ahol az osztályfőnöki feladatok mellett, az alapfokú művészeti iskolai képzésben is részt vett. Iskolai kórust vezetett, szervezte és irányította az intézmény kulturális életét. 2009-2013 között középiskolában is tanított. 1979-től tagja a Szentesi Bárdos Lajos Vegyeskarnak, több, mint 15 éve szervezi és vezeti a helyi Tilinkó népdalkört. Tapasztalata, munkabírása, szervezési készsége kiemelkedő a tanulásban- és értelmileg akadályozott gyermekek mindennapi nevelés és oktatása terén. Szakmaszeretete, képzettsége, szervezőkészsége kiemelkedő a sajátos nevelési igényű gyermekek körében végzett nevelő-oktató munka területén.
40 éves kimagasló pedagógus munkássága elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a májusi ülésén „Címzetes óvodavezetői” címet adományozott Geréné Dunaháti-Vas Mártának, a Szentesi Felsőpárti Óvoda óvodavezetőjének.

1984-től 2007-ig óvodapedagógusként dolgozott a Szentesi Felsőpárti Óvodában és jogelődjeiben. 2007 – 2008 között a Damjanich utcai Tagóvoda vezetője volt. 2008-ban közoktatás vezetői szakvizsgát szerzett. 2008. július 1-től, a mai napig a Szentesi Felsőpárti Óvoda intézményvezetője. 2011. júniusában kimagasló munkája elismeréseként főtanácsosi címet kapott. Mesterpedagógusi minősítését, 2015-ben szerezte meg, melynek révén pedagógiai-szakmai ellenőrzési (tanfelügyeleti) és pedagógusminősítési szakértő lett. Óvodapedagógusi munkáját a gyermekek szeretete, tisztelete a szakmai módszertani megújulás jellemezte. A befogadó, elfogadó szemlélete pedagógiai gyakorlatában is erőteljesen jelen volt. Külön figyelmet fordított a különleges bánásmódot igénylő gyermekekre. Minden körülmény között igyekezett kielégíteni speciális nevelési igényüket, a csoportba való befogadásukat és elfogadtatásukat a többi gyermekkel. Ez a befogadó szemlélet vezetői munkáját is jellemezte és jellemzi a mai napig is.

Vezetői munkájában fáradhatatlan, lendületes, dinamikus egyéniség, ebből következően a kitűzött feladatokat a kollégáival együtt mindig meg tudta valósítani.
A Szentesi Felsőpárti Óvoda inkluzív szemléletének a mindennapi pedagógiai gyakorlatban való megvalósítását, mint vezető, különböző módokon nagymértékben támogatta, segítette. Elfogadó, segítő attitűdje a közfoglalkoztatás terén is megnyilvánult. Vezetői tevékenysége alatt, számos intézményében alkalmazott közfoglalkoztatott határozatlan idejű kinevezést kapott, végzettségének megfelelő munkakörökben.

Vezetősége alatt a köznevelési rendszerben számos változás történt. A pedagógusok számára nagy kihívást jelentő életpályamodellel és az adminisztratív tevékenyégek átszervezésével járó feladatokat könnyedén megoldotta. Intézményében magas szintű szakmai munkát biztosított, melynek bizonyítéka a szülők, gyermekek elégedettsége, hiszen évek óta szinte teljes feltöltöttséggel működnek a Szentesi Felsőpárti Óvoda tagóvodái. A szakma megújulásának támogatása érdekében számos továbbképzést szervezett. Hatékony belső tudásmegosztó rendszert működtet, mely a munkaközösségi foglalkozásokon és hospitálások alkalmával valósult meg. Aktív résztvevője volt az óvodában megvalósuló projekteknek is. Támogatta, segítette és sokszor ösztönözte kollégáit a pedagógus portfólió és a mesterpedagógus pályázat megírása során. Naprakész információkkal rendelkezett az óvodát érintő jogszabályi változásokat illetően. Vezetősége alatt biztosította az intézmény zökkenőmentes, sikeres működését, melyet a magas szinttű szakmai színvonal jellemzett és jellemez a mai napig is.

A több évtizedes szakmai tapasztalat mögött magas szintű szaktudás, elhivatottság és a folyamatos szakmai megújulás igénye rejtőzik. Az eltelt évek alatt mindvégig tanúsította rátermettségét, szakmai hozzáértését, vezetőként és pedagógusként egyaránt mintául szolgált kollégái és óvodavezető társai számára. Mint pedagógus, mint intézményvezető köztiszteletnek örvend a gyerekek, szülők és pedagógus kollégái körében.

Geréné Dunaháti-Vas Mártának Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szentesi Felsőpárti Óvoda óvodavezetői megbízásának lejártától, azaz 2023. augusztus 16-tól gyermekközpontú, példamutató pedagógiai munkássága, eredményes, 15 éves lelkiismeretes és áldozatkész vezetői munkája elismeréseként „címzetes óvodavezetői” címet adományozott.

VÁROSI ELISMERÉSEK ÁTADÁSA

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 251/2009. (XI.27.) Kt. számú határozatával megalapította a „Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkájáért” elismerést, melyet 2023-ban Négyesi Judit, a Kiss Bálint Református Általános Iskola biológia-testnevelés-földrajz szakos tanárának, és Veszpréminé Sarusi Klára, a Horváth Mihály Gimnázium biológia-kémia szakos tanárának adományozott.

1./ Négyesi Judit, biológia-testnevelés-földrajz szakos tanár, Diákönkormányzat segítő pedagógus
1996 óta tagja a Kiss Bálint Református Általános Iskola tantestületének. Oktató-nevelő munkája kiemelkedő. Diákönkormányzatot segítő tanárként a diákok problémáit, javaslatait rendszeresen közvetíti az intézmény vezetése felé. Szakköri formában vezeti az „Egészségünk és környezetünk” elnevezésű tehetségműhelyt, ahol magas szintű elméleti és gyakorlati ismereteket ad át az egészségügyi, elsősegélynyújtási, környezetvédelmi területeken. Az iskola nyolcadikos tanulóinak jelentős része elsősegélyvizsgát tesz, melyben nagy szerepe van felkészítő munkájának. Több alkalommal bejutott csapata az Országos Elsősegélynyújtó Versenybe, ahol dobogós helyezéseket is szereztek. A tagok közül többen a Magyar Vöröskereszt aktivistái lettek. A Curie környezetvédelmi versenyen is éveken át bejutott csapatával az országos döntőbe. Tanítványai közül jelentős számban egészségügyi vagy biológia tagozaton tanulnak tovább, többen valamely orvosi egyetem hallgatói vagy már végzett orvosok.

2./ Veszpréminé Sarusi Klára, biológia-kémia szakos tanár
25 éve dolgozik biológia-kémia szakos tanárként, ebből 12 éve a Horváth Mihály Gimnáziumban. Munkáját kiemelkedő szakmai felkészültség és gazdag módszertani ismeret jellemzi. A versenyekre való felkészítést, a tehetséggondozást folyamatos tevékenységként végzi, a tehetséges diákok fejlesztésére minden lehetőséget megragad. Élő szakmai kapcsolatrendszert alakított ki az intézményen kívül, és törekszik arra, hogy diákjai betekintést nyerjenek más középiskolák munkájába, így megszervezi, hogy olyan szakmai programokon vegyenek részt, mely segíti a biológia-kémia tagozatos tanulók fejlődését. Tagozatos tanárként színes és gazdag tanórán kívüli foglalkozásokat szervez diákjai számára. A 2022-2023-as tanévben diákjai emlékezetes szakmai napon vettek részt a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében, a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozóján, ahol laborgyakorlaton és boncoláson vettek részt. Versenyzői indultak a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen, ahol az 50 magyarországi és határon túlról induló csapat közül a 6. helyezést szerezték meg. Sikeres felkészítő munkájának köszönhetően diákjai eredményesen szerepelnek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Az idei tanévben végzős diákja a verseny második fordulójába jutott, illetve részt vett az IBOHUN válogatóversenyen, mely a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny.

A 24/2015. (X.12.) számú önkormányzati rendelet alapján a 2023. évi Pedagógusnap alkalmából „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesülnek az alábbi pedagógusok:

1./ Szentesi Felsőpárti Óvoda – Gere Ernőné
Szakmailag kiválóan felkészült, közvetlen, a kihívásokat könnyen vevő, feladatait maximálisan teljesítő, nagy munkabírású pedagógus. Szakmai rátermettsége, innovatív szemlélete és feladatorientáltsága révén több megbízatást kapott az évek során, így volt tagóvodavezető, majd 2018-tól intézményvezető-helyettes. A gyakornok kollégák mentora. Folyamatosan fejleszti tudását, továbbképzéseken, tanfolyamokon vesz részt, új ismereteit rendszeresen megosztja munkatársaival. Szakmai rendezvények szervezésében, lebonyolításában, kapcsolatok ápolásában aktív szerepet vállal.

2./ Szentesi Központi Óvoda – Kozákné Olasz Erika
Szakmai munkáját az igényesség, a szorgalom, a gyermekek szeretete, a következetes nevelés jellemzi. Kiemelkedő szakmai együttműködése van a kollégákkal és más szakemberekkel. Érdeklődése fókuszában a mozgásfejlesztés áll, mely tökéletesítéséhez számtalan ehhez kapcsolódó képzésen vett részt. Hosszú évekig dolgozott gyermekvédelmi felelősként. Az óvodai ünnepek, rendezvények lebonyolításának színvonalát kreatív ötletekkel, aktív részvétellel, szorgalmas helytállással segíti.

3./ Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola – Kunné Schmidt Gabriella
Munkaköri feladatai ellátására, végrehajtására a magas szintű szakmai és módszertani felkészültség, tudatosság, pontosság jellemző. 2018. augusztusától intézményvezető-helyettes, és az ének-zene tantárgyat oktatja a felső tagozaton. A nevelőtestület elismert tagja, aktívan vesz részt az iskolai rendezvények szervezésében, lebonyolításában és pályázati programok megvalósításában. A zene, a közös éneklés feltöltő ereje fontos számára, ezért immár 28 éve aktívan énekel a Szent Anna Templom szkólájában.

4./ Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola – Garainé Dombi Ildikó
Személyében egy támogató, a problémák megoldásában segítőkész személyre találhatnak a hozzá fordulók. Szakmai munkájában kitartó, minden felmerülő kérdésre megkeresi az adekvát választ. Alkotó pedagógusként több éve vesz részt kiállításokon, munkájával az esztétikumra nevelést is, az alkotás iránti elkötelezettséget is például állítva. Tágabb és szűkebb környezetének meghatározó személye hosszú évek óta, aki környezetének elismert és kedvelt tagja.

5./ Szentesi Koszta József Általános Iskola – Szabó-Hankó Judit
A diploma megszerzése után először napközis, később osztálytanító, majd osztályfőnök lett az intézményben. Matematikát és készségtantárgyakat tanít, nagy hangsúlyt fektet az alapkészségek elsajátítására. Munkája során nagyon fontosnak tartotta, hogy minden gyermeknek segítséget adjon ahhoz, hogy képességeinek megfelelően tudjon fejlődni és eredményeket elérni. A rajz és technika, illetve a testnevelés tantárgyak tanítása során elsősorban a tevékenységek megszerettetése, az alkotás, a mozgás örömének átadás a célja. Tanulói országos 6-10. helyezésekkel is büszkélkedhetnek.

6./ Kiss Bálint Református Általános Iskola – Urbancsokné Tóth Ildikó
23 éve tanítja a matematika és a testnevelés tantárgyat. Legfőbb célja a tantárgyak megszerettetése, a tudásvágy felébresztése diákjaiban. Folyamatosan képezi magát, rengeteg ötletet szerez online pedagógus csoportokból, szakkönyvekből, illetve saját kreativitását felhasználva. Az alsós matematika munkaközösség vezetője. Az elmúlt években számos városi és megyei versenyen értek el remek eredményeket tanítványai matematikából. 2020-ban írta meg mesterprogramját „Ép testben ép lélek” címmel, melyben egy olyan komplex mérő- és mozgásfejlesztő programot dolgozott ki, amely nyomon követi a gyerekek edzettségét, fizikai és szellemi teherbírását oly módon, hogy könnyen beépíthető a testnevelés órák anyagába.

7./ Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda – Ragácsné Molnár Mariann
26 éve dolgozni óvónőként az intézményben. Pedagógiai stílusát a gyerekek tisztelete, a kiegyensúlyozottság, módszertani színesség és a hagyományos értékrend maradéktalan átadása jellemzi. Munkájában mindig a legjobb elérésére törekszik, nem elégszik meg a felületes munkavégzéssel. Igyekszik a korszerű óvodapedagógiai irányelvekből a számára megvalósíthatókat a mindennapok gyakorlatába beépíteni és megosztani a nevelőtestület tagjaival is. Rendszeresen felkészít, mentorál óvodapedagógus hallgatókat, akiket jógyakorlatokkal, hasznos elméleti, módszertani tudással is felvértez.

8./ Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola – Pintér Borbála Judit
Nagy elhivatottsággal és lelkiismeretesen végzi feladatait több mint két évtizede. Pedagógiai feladatai mellett az intézményvezető-helyettesi munkáját precízen, naprakészen látja el. Magas szintű szakmai munkája mellett Szentes város kulturális életében is jelen van. Mintegy harminc éve tagja Szentes Város Fúvószenekarának, melyben nemcsak mint zenész foglal helyet, de a Szentesi Zenebarátok Egyesületének elnöke is. Fagott-művésztanárként és szaxofon tanárként rendszeres fellépője mind az iskolai, mind a városi rendezvényeknek. Tagja az iskola tanáraiból alakult Sentimento együttesnek.

9./ Horváth Mihály Gimnázium – Sipos Beáta
21 éve dolgozik az intézményben, szakmájában elhivatott, lelkiismeretes, gyermekszerető pedagógus. Munkáját precizitás, megbízhatóság, szakmai hozzáértés, magas szintű felkészültség jellemzi. Hosszú évek óta segíti jegyzőként az érettségi vizsgák lebonyolítását. Tanítványai felé őszinte figyelemmel fordul, a szaktárgyi ismeretek átadása mellett hangsúlyt helyez a közösségépítésre. Osztályfőnökként, szakmai programok, versenyek szervezőjeként, versenyfelkészítőként kapcsolódik be az iskola életébe, a tantestület munkájába.

10./ Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Boros Sámuel Technikum – Vinczéné Szabó Éva
Nagy munkabírású, lelkiismeretes pedagógus, kiváló osztályfőnök. Elismerésre méltó az a tudatosság és igényesség, ahogyan a magyar nyelv és irodalom tanítását és népszerűsítését alapvető céljaként kezeli. Az iskolai programok szervezésében, lebonyolításában aktívan vesz részt, munkájára mindig számíthatnak. Kezdeményezésére avatták fel az iskolában a virtuális könyvespolcot, ahol a diákok egymásnak ajánlhatnak könyveket, ezzel is megszerettetve velük az olvasást. A Petőfi 200 Emlékév kapcsán olyan kvízt fejlesztett ki, melynek használata során mindenki egy hosszantartó tanulási folyamat részesévé válhatott.

11./ Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum – Csetfalvi Enikő Pálma
Több évtizedes pedagógiai pályafutása alatt tapasztalatát, módszertani tudását nagy hatékonysággal alkalmazza a gyengébb képességű tanulók matematika oktatásában is. Osztályfőnökként maximális odafigyeléssel neveli a rábízott ifjúságot, tartja a kapcsolatot a szülőkkel. Kitűnő szervezőkészségével biztos koordinátora az iskolai nyári táboroknak. Minden feladatát nagy precizitással és odaadással végzi. A jövő nemzedék nemcsak szakmai tudás birtokába juthat általa, hanem korrekt, munkájára igényes, lelkiismeretes emberré válhat.

12./ Hódmezvásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum – Miklós Zoltán
Munkájára jellemző az elhivatottság, a pontosság, az állandó megújulásra való igény. A tevékenységközpontú tanítás, az angol nyelv szeretetére nevelés, az angol kultúra és civilizáció megismertetése ugyanúgy része mindennapi tevékenységének, mint a sikeres nyelvvizsgára és emelt szintű érettségire történő felkészítés. Tehetséges diákjaival tanórán kívül készül az OKTV megmérettetéseire, mindemelett digitális tananyagot fejleszt és használ kimondottan a Z és Alfa generáció igényeinek, tanulási attitűdjének megfelelően.

13./ Alföldi ASzC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola – Kádár Judit
Gazdag pedagógiai, módszertani kelléktárral rendelkezik, melyet folyamatosan megújít, továbbképzéseken vesz részt és törekszik arra, hogy megszerzett tudását bővítse, elmélyítse. A városi rendezvényeken számos alkalommal képviseli az iskola szakmai munkáját, évek óta zsűritagként segít a „Virágszínvonalasabb Szentesért” pályázatban, az elmúlt időszakban városi faültetési rendezvény egyik megvalósítója, a Beporzók napjának, valamint az I. Magbörze és IV. Virágkiállítás rendezvénysorozaton a magaságyás szakmai projektjeinek megvalósítási munkálatait segítette.

14./ Csongrád-Csanád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentesi Tagintézménye – Kiss Gabriella
30 éve tevékenykedik pszichológusként, ebből 24 éve Szentesen. Klinikai szakpszichológusként került a Pedagógiai Szakszolgálathoz 1999-ben, melynek 2005-ig igazgatói tisztségét is betöltötte. 2005-ben vezetésével valósult meg a kistérségi pedagógiai szakszolgálat megszervezése. 2013 óta a Csongrád-Csanád vármegyei pszichológusi munkaközösség szakmai vezetője. Pályafutása alatt több száz gyermek, család köszönheti neki, hogy problémájukban hatékony segítséget nyújtott. Kiemelkedő kézműves tevékenységével a nemezeléssel, a szakszolgálat munkatársait és az odajáró gyerekeket is számos alkalommal megörvendeztette.

15./ Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Általános Iskola és Óvoda – Sárai Zsoltné
Évek óta meghatározó személyiség az intézmény életében. Munkája, gyermekszeretete kimagasló. Számos rendezvény, verseny szervezése a nevéhez fűződik. Oktató-nevelő munkája mellett szem előtt tartja az intézménybe járó tanulók integrációs törekvéseit, szociális kompetenciájuk fejlesztését is. Minden körülmények között lehet rá számítani, segítőkészsége kimagasló.

„Kiss Bálint pedagógus díj”

1./ Baráthné Stefancsik Katalin 2006 óta tagja a tantestületnek, a matematika tantárgyat oktatja. Az eltelt évek alatt számtalan versenyre nevezte be tanítványait, melyeken országos szinten is kiemelkedő eredményeket ért el. Sokat tesz a matematika népszerűsítéséért, több csoport bekapcsolódását is segítette a Medve Matek játékba, sőt, pedagógus csapatot is szervezett. Osztályfőnökként is kiváló, sok és színes programot szervez diákjainak. Kreatív ötleteivel segíti az iskola programjainak megvalósulását, emellett a sport terén is kiemelkedő a tevékenysége. Kollektívánk fontos tagja.

2./ Szegedi Zoltán 1998 óta tagja tantestületnek. Sokoldalú, kreatív személyiség. Tanítványai közül sokan példaképként tekintenek rá. A sport terén, azon belül a gyermek tenisz oktatásban elévülhetetlen érdemei vannak. Az iskola tanulói általa ismerkedhetnek meg a tenisz alapjaival, illetve az egészséges, sportos életmód fontosságával. A testnevelés mellett a matematika és a környezetismeret rejtelmeibe, szépségébe vezeti be diákjait immár 25 éve. Osztályai mindig kiemelkedő eredményeket érnek el, felső tagozatosként általában a legjobb tanulmányi átlaggal büszkélkedhetnek volt tanítványai.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Oktatás, tanulmányi hírek|36








Forrás