🌞🌷🌸🌷
Május 6-ai ballagási ünnepségünkön a már említett díjátadáson kívül irodalmi műsor is búcsúzott a végzősöktől, Pavló Patrik 10.A osztályos tanuló magabiztos konferálása mellett. Gáspár Jázmin Reményik Sándor A menekülő című versét szavalta el, Varga Ádám és Huszka Szabolcs pedig a 11. évfolyam nevében a ballagók négy évének emlékezetes pillanatait idézte fel. Kovács Attila igazgató úr ünnepi beszéde után Tornyi-Molnár Zoltán főigazgató-helyettes úr adott át elismerést a kiemelkedő versenyeredményt elérő Busi Kevinnek és felkészítőinek, majd a 11. osztályosok átvették az iskola zászlaját a most érettségizőktől.