Szentes Város Önkormányzata Hungarikum pályázatának „Az Én Szentesem” fotó és videófilm készítési pályázatnak díjátadó ünnepségét a Szentes Városnapok április 30-i estéjén rendezték meg a Kossuth téren. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság jóvoltából megvalósuló pályázat fontosságáról Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese mondta el gondolatait.
– Ennek a napnak Szentes Város Napjának jelentősége, hogy az elődök által létrehozott vagy éppen megszerzett értékeket tovább vigyük, gondozzuk, valamint utódainkkal is megismertessük azokat – mondta térségünk országgyűlési képviselője.
Szabó Zoltán Ferenc Szentes város polgármester a pályázattal kapcsolatban elmondta, hogy „jó volt látni azokat a csodálatos alkotásokat, amelyek beérkeztek”. A beérkezett alkotásokból nyíló kiállítás olyan népszerű volt a diákok körében, hogy látogatottsági rekordot állított be a Tokácsli Galéria. Az egy hétig nyitva lévő kiállítás alatt lehetett leadni a közönség szavazatot, melyre az iskolák csoportokat szerveztek a pályázók támogatása érdekében.
Egy pályázó sem tért haza üres kézzel, így akiknek nem sikerült helyezést elérni, azok Szentes Város Önkormányzatának ajándékcsomagját kapták.
A pályázaton való részvételért ajándékcsomagban részesült Rőth Máté Istvánt, a Horváth Mihály Gimnázium tanulója, Süli Viktória a Boros Sámuel Technikum tanulója és Német Bence, a Pollák Antal Technikum tanulója.
Nagy volt a harc a közönségdíjért. A fotópályázat közönségdíját, a Canon Pixma nyomtatót – szoros küzdelemben Sándor Márk a Zsoldos Ferenc Technikum tanulója nyerte.
A fotópályázatra közel 50 alkotás érkezett, amely olyan magas színvonalat képviselt, hogy a zsűri úgy döntött, hogy a fődíj mellett megosztott második és harmadik helyezéseket hirdet.
Megosztott III. helyezést ért el Bugyi Réka és Nagy Dorina a Boros Sámuel Technikum tanulói. Nyereményük: egy-egy SanDisk Extreme 64 GB-os szupergyors memóriakártya.
Megosztott II. helyezést ért el Maczelka Barnabás a Horváth Mihály Gimnázium tanulója, aki a Canon SELPHY CP1300 fotónyomtatót nyert, valamint Barta József a Pollák Antal Technikum tanulója, aki SanDisk Extreme 1TB -os SSD meghajtó vehetett át.
„Az Én Szentesem” fotó és videófilm készítési pályázat fotó kategóriájának győztese 2023-ban Lengyel Zsombor, kinek nyereménye egy Nikon Z30 digitális fényképezőgép és hozzá egy DX 16-50mm-es objektív
A szakmai zsűri megállapította a videófilm pályázatnak értékelésénél, hogy egy alkotás felelt meg a pályázati kiírásnak, amely az eredményhirdetés alatt a kivetítőn is látható volt, de valamennyi alkotás megtekinthető a www.szentesiertektar.hu oldalon.
A Nikon Z30 digitális fényképezőgépet és hozzá DX 16-50mm-es és VR 50-250mm-es objektíveket Kis Levente, a Horváth Mihály Gimnázium tanulója nyerte. Gratulálunk minden nyertesnek!
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29