Kezdőlap Hírek Hírek Minden jó, ha jó a vége…

Minden jó, ha jó a vége…

178


😉
A HSZC Szentesi Zsoldos Fererenc Technikum kadétjai sikeresen zárták a Honvédelmi Sportszövetség elnyert pályázatát!
Januárban leküzdötték a Doni túra 100 kilóméteres szakaszát, februárban tanulságos múzeumlátogatáson vettek részt a Terrorházában és ismerkedtek fővárosunk történelmi emlékeivel. Márciusban a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tett látogatásuk során az 56-os események lakóhelyüket érintő viszonyait ismerhették meg, majd visszarepülve a időben, az Ópusztaszeri Emlékparkban a múlt emlékei között sétálva kikapcsolódhattak a gyönyörű időben, és megcsodálhatták Feszty Árpád monumentális alkotását.
Március legvégén a Szolnoki Helikopterbázis fogadta őket, így bepillantást nyerhettek a Magyar Honvédség különleges alakulatának hétköznapjába, sok-sok élményt, tudást szerezve.

Április 14-én a borongós esős időjárás ellenére kicsit kételkedve, mégis elszántan összegyűlt a csapat a záró paintball „csatára”. Szinte minden zökkenőmentesen zajlott, és az első játékrész végére még a nap is kisütött. Kivétel nélkül mindenki belevette magát a küzdelembe, pedig záporoztak a paintball golyók, szinte senki sem úszta meg találat nélkül, ami még napokig emlékeztetni fog a játékra. Sajnos tüske és üvegszilánk is okozott kisebb sérüléseket, de igazából senki sem bánta. Koszosan, sarasan, ételfestékesen, fáradtan zárta mindenki a három órás játékot. Élmény volt a közös küzdelem, mert
Minden jó, ha jó a vége!








Forrás