Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata 2023. március 13-án délután tartotta ünnepi megemlékezését Szentesen, a Tóth József Színház és Vigadóban.
Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében elmondta – A magyarok történelme, sokszor olyan, mint egy folyamatos küzdelem az önálló döntés lehetőségéért, amit szuverenitásnak is hívunk. Minden egyes Nemzeti Ünnepünk is erről szól – fogalmazott az államtitkár – hogy szabadon dönthessünk a sorsunkról, szabadon élhessünk.
– Hogy is kezdődik a 12 pont? Mit kíván a Magyar Nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés. 175 év után sincs ez másként, ugyanezt kívánjuk ma is! – fejezte be beszédét Rétvári Bence, majd ezután a Csongrád–Csanád Vármegye kitüntető díjait adták át, melyet a díjazottak részére Rétvári Bence és Gémes László elnök nyújtottak át.
Csongrád-Csanád Vármegyéért Díjat vehetett át Csótiné Ördög Edit, Balogh László, Dr. Frank László.
Az Év Vállalkozója Csongrád-Csanád Vármegyében Díjban részesült Varga Ferenc.
Csongrád-Csanád Vármegye Sportjáért és Ifjúságáért Díjat vehetett át Kazi László, Cseuz László, Ádám Martin.
Csongrád-Csanád Vármegye Sajtódíját Mészáros Szilvia kapta.
Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díját Igaz László vehette át.
A Nemzeti Esten a Jövőnkért Néptáncegyüttes bemutatóját követően a Békéscsabai Jókai Színház előadásában a Vésd föl ezt a nagy napot! című ünnepi műsort láthatták a meghívottak.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29