Kezdőlap Hírek Miért éppen a Zsoldos? – Interjúsorozat a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum…

Miért éppen a Zsoldos? – Interjúsorozat a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum…


Miért éppen a Zsoldos? – Interjúsorozat a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum kilencedikes tanulóival

Tajti Csenge (9.B) Szépészet ágazat, Kozmetikus technikus

Kicsi korom óta tetszenek a kozmetikával kapcsolatos dolgok. Pár éve már én is járok kozmetikushoz, és most ténylegesen azt hiszem, hogy ezt a szakmát szeretném tanulni. A kozmetikán belül a sminkelés áll a legközelebb hozzám, és a későbbiekben szeretnék vele komolyabban is foglalkozni.

A Zsoldosban úgy érzem, nagy sikereket érhetek el, mert az interneten is látni milyen ügyesek az itt tanulók, milyen sok fodrász versenyen szerepelnek sikeresen. Úgy vélem, remek szakember lesz az itteni diákokból. Azért is választottam ezt az iskolát, mert a tanárok a diákokból megpróbálják kihozni a legtöbbet, és segítenek abban, hogy minél jobb fodrászok legyenek.

Az első napok furák voltak, sok volt az idegen és az osztállyal sem találtuk meg a közös hangot. Jók voltak viszont a csapatépítő programok, így az első hét végére sikerült összerázódnunk. A korán kelés a legnagyobb mumusom, de mióta ide járok, még ez is öröm, hiszen tudom, hogy szeretettel várnak a tanórákra. Nagyon segítőkészek az idősebb diákok is, és ha eltévedünk, szívesen segítenek nekünk. A pedagógusok remek szakmai színvonalat képviselnek, látszik, hogy szeretik a munkájukat és értenek is hozzá.
Eddig nagyon tetszik ez az iskola, bátran ajánlom olyan diákoknak, akik szeretnének a céljaikért tenni és elkötelezettek.

Jelentkezz te is a Zsoldosba!

www.szentesimozaik.hu
Oktatás, tanulmányi hírek|36




Forrás

Exit mobile version