Kezdőlap Hírek 45 éve indult a Százszorszép Óvoda…

45 éve indult a Százszorszép Óvoda…

Az egykori Hámán Kató lakótelep meghatározó intézménye az immáron 45 éve indult Százszorszép Óvoda, ami ezalatt a négy és fél évtized alatt több nevet is viselt. Először XIII. sz Óvoda volt, majd Köztársaság utcai Óvoda, később Kertvárosi Óvoda, végül pedig ma is ezt a nevet viseli 2010 óta, hogy Százszorszép Óvoda.

Az óvoda születésnapját 2022. november 7-én ünnepelték, ahol az óvodásokat, a volt és jelenlegi dolgozókat elsőként Szabó Zoltán Ferenc polgármester úr köszöntötte. Természetesen ajándékkal érkezett, melyet majd a gyermekekre tudnak elkölteni az óvodapedagógusok.

– Óvodánk jelenleg 4 csoporttal működik, így is tervezték, de a 70′-es évek végén és a 80′-as évek elején szükségcsoportot is kellett indítani, így volt, hogy 5 csoport is működött az óvodában a 90′-es években is és a 2000 években is – mondta visszaemlékezésében Szénásiné Csarmaz Márta tagóvoda vezető.

– Az elmúlt 45 év alatt viszonylag stabil kollektívával működött az óvoda, de nagyon sok dolgozó fordult meg intézményünkben, akiknek ezúton is köszönjük lelkiismeretes munkájukat. Az óvoda vezetői voltak az elmúlt időszakban:

– 1977-1993-ig Kádár Mária volt a körzetvezető
– 1993-2003-ig Hegyiné Szabó Éva volt a körzetvezető
– 2003-2007-ig Hornyik Lászlóné látta el a körzetvezetői feladatokat, majd
– 2007-2008-ig Tagóvoda vezető volt.
– 2008-2010 Petőné Fekete Katalin a Tagóvoda vezető.
– 2010-2017-ig Schwartz Sándorné a Tagóvoda vezető.
– 2017-2018-ig Gere Ernőné a tagóvoda vezető, majd 2018-tól Vezető helyettesi feladatokat látott el.
– 2018-tól pedig én látom el tagóvoda vezetői feladataim – mondta Szénásiné Csarmaz Márta.
– 1979-1999-ig vezető helyettesi feladatokat látott el Berezvai Árpádné, majd 1999-2002-ig körzetvezető. 2002-től kisebb megszakítással 2016-ig szintén vezető helyettes volt nyugdíjba vonulásáig.

– Az elmúlt 45 év alatt közel 1200 gyermek járt ebbe az óvodánkba. Az elsők között ide járó gyerekek már felnőttek, és az óvodával közel egyidősek.

– Nagyon sokat köszönhetünk az óvodát támogató önkormányzatnak és a polgármester úrnak, a segítő cégeknek, körzetünk képviselőjének és volt képviselőjének. Az óvodába járó gyermekek szüleinek, akik nem csak anyagi, de kétkezi munkájukkal is hozzájárultak, és járulnak most is óvodánk szépítéséhez, működéséhez.

– 2000-2016-ig közös Alapítványunk volt a Mátéffy Ferenc utcai óvodával. Ez idő alatt is sok eszközt tudott beszerezni intézményünk, melyek a mai napig a gyermekek óvodai életét színesítik.

– 2016-tól saját Alapítványt hozott létre Schwartz Sándorné volt Tagóvoda vezető, a Szentesi Százszorszép Óvodások Legszebb Napjaiért Alapítványt, amely 2019-től már adó 1 %-ot is tud fogadni. Elmondhatjuk, hogy évről évre egyre több az adó 1 %, ami gyarapítja az Alapítvány bevételét. Ezúton is szeretnénk megköszönni, akik ebben a formában is támogatták Óvodánkat. Az Alapítványnak köszönhetően minden karácsonykor fejlesztő játékokkal tudjuk bővíteni eszközkészletünket.

– A jelenleg itt dolgozó nevelőtestület minden tagja arra törekszik, hogy a Százszorszép Óvoda jó hírnevét öregbítse. Olyan színvonalú nevelő/oktató munka folyik, ami a gyermekek iskolára való felkészítését biztosítja. Fiatalos, lendületes kollektíva, akik nem csak a csoportokon belül törekednek a gyermekek egyéni képességeinek kibontakoztatására, hanem közös óvodai programok szervezésével is.

– Reméljük, még 45 évig, vagy tovább is el tudjuk majd mondani, hogy a Százszorszép Óvoda Szentes Város meghatározó intézménye lesz.

– Záró gondolatként fogadják szeretettel tőlem ezt az idézetet, amely a legjobban tükrözi az itt dolgozó pedagógusok munkáját.

„A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben.
Néhány magasabbra tud repülni, mint mások,
de mindegyik a legjobb tudása szerint repül.
Miért is hasonlítanád össze őket?
Mindegyik más, mindegyik különleges,
mindegyik gyönyörű.”

A hétfői szülinap végén a Napraforgó csoport óvodásai először Makk Marci versével repítenek el bennünket abba az időszakba, mikor is a mindennapi mozgásra invitálták a tv nézőit.

Az óvodapedagógusoknak is fontos a mozgás, a mozgásra való nevelés. A csoporttal nagyon sokat sétálnak, kirándulnak, játszanak, ezért is esett a választásuk erre, hogy megmutassák, mit tudnak. A régi idők tévétornáját ötvözték a Run D.M.C együttes zenéjével. Felkészítő pedagógusok: Birkás Aranka és Papp Orsolya

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás

Exit mobile version