Kezdőlap Hírek Megújult a belgyógyászati- és intenzív osztály a kórházban

Megújult a belgyógyászati- és intenzív osztály a kórházban

A Dr. Bugyi István Kórház belgyógyászati és intenzív osztályait határidő előtt fejezte be a kivitelező cég. Az állami támogatás másfél milliárd forint volt.

A beruházás keretében összesen huszonkét új, két- és háromágyas kórtermet alakítottak ki a belgyógyászaton, az intenzív osztályon pedig felújították a burkolatokat, nyílászárókat, térelválasztókat, de megújult a gépészet és az elektronikus hálózat is, valamint új légtechnikai rendszert is kialakítottak.

Egy ötvenágyas, a mai kornak és orvostechnológiai előírásoknak megfelelő belgyógyászati osztályt alakítottak ki összesen 864 négyzetméter alapterületen.

– Évtizedek óta várta már a lakosság és az orvosok ezt a felújítást. Korábban sok kritika érte a belgyógyászatot, ami most a 21. század igényeinek megfelelően újult meg. Azonban bízom benne, hogy ezzel még nem fejeződött be a kórház felújítása – mondta el Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes a felújított osztályok átadóján. A térség országgyűlési képviselője hozzátette, biztonságban van a kórház jövője, a tervek szerint egy laborközpont is készül a jövőben Szentesen.

Szabó Zoltán polgármester elmondta, hogy ez a felújítás is mutathatja, hogy a környék egészségügyi biztonságának alapja a Dr. Bugyi István Kórház ami nem csak a helyieknek fontos, hanem a térségnek is, ahol évente 120-130 ezer embert látnak el.

Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója az átadón arra tért ki, hogy az egyik legfontosabb fejlesztés az volt, hogy teljesen leváltak a gázfűtésről, csak termál energiával melegítik az épületeket, a kórház napelemes rendszere pedig a működési igényük 20-27 százalékát fedi le.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29






Forrás

Exit mobile version