🤽♀️
A BENU Magyar Kupa selejtezője után a bajnokságban is megkezdi szereplését OB I.-es női vízilabdacsapatunk, a Valdor Szentes. ⏰ Szombaton 17 órától a kupacímvédő Eger vendége leszünk.
Jó hangulatban készülhettünk a bajnoki rajtra, miután az előző hét végén a kupaselejtező-csoportunkat megnyertük hazai környezetben. ℹ️ A Szegedet 15–9-re, a Tatabányát 12–3-ra győztük le a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.
🗣️💬 – Kedvező volt a sorsolásunk, ráadásul itthon játszhattunk két jó mérkőzést a kupában. Voltak hibáink, de ha belegondolunk, hogy legutóbb április második játszottunk tétmeccset, akkor érthető, hogy voltak hibáink – kezdte visszaemlékezését a szezonkezdetre játékosunk, Kövér-Kis Réka. A negyeddöntő sorsolását hétfőn tartja a szövetség.
Hozzátette, bár mindkét találkozón akadtak hibáik, jól álltak bele a mérkőzésekbe. Látszik, hogy még a munka elején járnak, de a legfontosabb, hogy továbbjutottunk és végre a bajnokság is elkezdődik.
🤽♀️ A női OB I. nyitófordulójában az az Eger lesz az ellenfelünk, amelynek a keretét nyár óta a világbajnoki ezüstérmes Rebecca Parkes és Szilágyi Dorottya is erősíti.
– Tudjuk, hogy kik a kulcsembereik. Szeretnénk egy jó meccset játszani Egerben, ha pontot vagy pontokat szereznénk, az hatalmas bravúr lenne tőlünk. Sokat készültünk rájuk, ezt segítette, hogy nemrég jártak nálunk edzőtáborozni és háromszor kétkapuztunk velük – beszélt idei első bajnoki ellenfelünkről.
📸 Vidovics Ferenc
#szentesivízilabdaklub #valdor #szentes #eger #magyarbajnokság #vízilabda #tippmix #hajráSzentes