Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Alakulatunknál augusztusban kezdődött meg az alapkiképzés, amelynek keretében mo…

Alakulatunknál augusztusban kezdődött meg az alapkiképzés, amelynek keretében mo…

161


Alakulatunknál augusztusban kezdődött meg az alapkiképzés, amelynek keretében most gyakorlati foglalkozások zajlanak. A pisztoly és gépkarabély alaplőgyakorlatot követően végrehajtották a résztvevők a békeműveleti lőgyakorlatot is az MH 86. Szolnok Helikopterbázis gyalogsági lőterén, továbbá kézigránát dobógyakorlaton vettek részt. Ezek után az eddig elméletben megszerzett ismereteiket átültették a gyakorlatba és harcászati foglalkozások keretében harcászkodtak, azaz tűzpárokat, tűzcsoportokat alkottak, tüzelőállásokat építettek, valamint álcázták azokat és saját magukat. Megismerték, majd alkalmazták a különböző mozgásmódokat terepen, akadályokat küzdöttek le, és miután begyakorolták a védelmet, támadásba „mentek át”. A fizikai állóképesség növelése érdekében 10 kilométeres menetgyakorlatot hajtottak végre, ahol a számukra ismeretlen útvonalat térképpel való tájékozódással, a megadott koordináták alapján teljesítették, miközben a tájoló használatát is gyakorolták.
A honvédek az elmúlt 5 hét zárásaként vizsgát tettek, amely fizikai állapotfelméréssel kezdődött, majd egy járőr-típusú záróvizsgán 8 foglalkozási helyen adtak számot megszerzett tudásukról. A folytatásban elkezdték a felkészülést az ünnepélyes katonai eskütételre.
📷 Janó Miklós tőrm.








Forrás