Az idei évben már ötödik alkalommal tartotta meg az alakulat az úgynevezett Tábori Kihelyezési Hetet, amelyen a Műszaki Támogató Zászlóalj, valamint az ezred Vezető szervének kijelölt állománya vett részt.
A honvédek napjai kora reggeli ébresztővel kezdődtek, majd a tisztálkodást és a reggelit követően megkezdték az estig, és esetenként az éjszakába nyúló gyakorlati foglalkozásokat.
A kiképzés célja, hogy a katonák a kiképzés ideje alatt realisztikus körülmények között gyakorolják be az alaprendeltetésükből adódó (vagy más elrendelt) feladatokat.
A katonák a tábor üzemeltetési feladatainak ellátása mellett részt vettek többek között általános harcászat, műszaki, térképészeti, egészségügyi, híradó, vegyivédelmi, valamint nem háborús műveletek elméleti és gyakorlati foglalkozásain is. Az állomány kiképzési szintjének folyamatos frissítése és növelése mellett ez a kiképzési rendezvény a közös feladatvégrajtásokon keresztül nagyban segíti a részvevő alegységek összekovácsolódását.
📸 Bőkény János őrv.
Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Tábori Kihelyezési Héttel zárta az augusztust a műszaki ezred…