PROGRAMOK – SZENTESI SZÍNHÁZI ESTÉK
VISSZASZÁMLÁLÁS….MÁR CSAK EGY NAP VAN ELDÖNTENIÜK, HOGY A SZERDA ESTÉT VELÜNK TÖLTIK-E.
2021. augusztus 11-én (szerdán) 20:30 órakor Mezítláb a parkban – a Körúti Színház előadása következik a Megyeháza udvarán.
A Körúti Színház 2004-ben jött létre, Galambos Zoltán vezetésével. Az első játszott darab, a Mezítláb a parkban volt Kautzky Armand, Pikali Gerda, Koncz Gábor, és Pécsi Ildikó főszereplésével.
A következőkben a színészeket mutatjuk be, ezzel is segíteni és meggyőzni szeretnénk Önöket, hogy jöjjenek el a Megyeháza udvarára.
PIKALI GERDA Jelenleg az Újszínház, a József Attila Színház, a Hatszín Teátrum és a Körúti Színház társulatának tagja. Több különböző műfajban megállja a helyét. Az 1990-es évek vége óta rendszeresen áll mikrofon mögött: szinkronizál filmekben, sorozatokban, animációs filmekben, illetve reklámokban egyaránt. Számos szinkronszerepet tudhat a háta mögöttA legtöbbször Rosario Dawsonnak, Mila Kunisnak és Halle Berrynek kölcsönözte a hangját. Több mint 400 filmben, 45 sorozatban, illetve 37 animációs filmben szinkronizált már.
A Körúti Színház 2004-ben jött létre, Galambos Zoltán vezetésével. Az első játszott darab, a Mezítláb a parkban volt Kautzky Armand, Pikali Gerda, Koncz Gábor, és Pécsi Ildikó főszereplésével.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagját, Koncz Gábort is láthatja a közönség.
1963-ban kapott diplomát. Már előtte, 1962-ben elkezdett filmezni. Rényi Tamás Legenda a vonaton című alkotásában olyan partnerei voltak, mint Sinkovits Imre, Szirtes Ádám, Szendrő József, a pályája elején álló Pécsi Ildikó és Madaras József, aki egyik legjobb barátja lett.
Koltay Gábor Honfoglalás című alkotásában Koncz Gábor Keső szerepét formálta meg Franco Nero, Sinkovits Imre és Bitskey Tibor partnereként. A következő 10 esztendőben különféle televíziós sorozatokban (Kisváros, Barátok közt, Régimódi történet stb.) szerepelt.
https://www.jegy.hu/program/mezitlab-a-parkban-124304