Megáll az idő?
A műhelyben precíz, az életben azonban spontán embernek tartja magát Vidovics Ferenc órásmester. Ezzel a mondattal kezdődött címlapinterjúnk két évvel ezelőtt, 2018 augusztusában. Most más értelmet nyernek e szavak. Váratlanul jött a rossz hír: Feri bácsi 2020. október 21-én, 74 éves korában örökre megpihent.
Vidovics Ferenc iparos családban született, talicskakészítő apja minden fiának irányt szabott, őt órásnak küldte. A gimnázium után politechnikumban találkozott a kézműves, műszaki tevékenységekkel, ahogy ő mondta, a reszeléstől a kombájnig mindent csináltak. A szakmában lemestervizsgázott, a KIOSZ vezetői tagságáig is eljutott, de amint hanyatlott az ipar, az énekkarban keresett menedéket. Felesége – aki a műhelyben is elmaradhatatlan munkatársa volt – oda is elkísérte, évtizedeken át énekeltek együtt, a zene szeretete abban is megmutatkozott, hogy a Hangversenyközpontba szóló bérleteknél 10 éve övék volt az 1-es és a 2-es számú.
A városban mindenki ismerte, volt, aki kórustagként emlékszik rá a Bárdos Lajos Vegyeskarból, öblös hangját mások a múzeumban hallgatták, amikor az általa restaurált matuzsálemi korú Susanna zenegépet februárban, Zsuzsanna-napon megszólaltatta, s mindig volt mellé egy jó sztorija. Még akkor is, a zenegépről is az órák jutottak eszébe: az oroszok kivitték volna az országból a szekrény méretű masinát, de mivel nehéz volt és nem ketyegett, inkább visszafordították, mesélte Feri bácsi, s mindenki értette a célzást. A legtöbben azért mégiscsak az órájukat vitték hozzá, a jellegzetes kis műhelyébe, ahol mintha kicsit megállt volna az idő, amíg szemügyre vette a mester a szerkezet. Pedig nem állt meg, ritmikus ketyegés jelezte, hogy megy az idő, fut, rohan… Ha olykor meg is állt, a mester mindig újra indította az idő múlását, az óralapon a mutatók versenyfutását.
Gondjaira volt bízva a református, a katolikus és az evangélikus templom toronyórája is. A Péter Pál Polgárház elektromos gramofonjába is segített életet lehelni. Az 1964-ben indult, több mint fél évszázados munkássága során megszerzett mesterségbeli tudás erre is alkalmassá tette, ám az idő múlásával a szakma sem volt már ugyanaz, egyre modernizálódott, a munka jellege és mennyisége is más lett, de továbbra is odadással csinálta. A szakma szeretete mindkét fiára és lányára is átragadt. „Szeretek olyat csinálni, amit más nem tud” – mondta, a sikerélmények éltették.
Vidovics Ferenctől november 6-án, pénteken 10 órától vesznek végső búcsút a Jézus szíve római katolikus templomban.
(Búcsúztatásán a járványügyi előírások kötelezőek.)