Kezdőlap Sport Szabadtéri sportok Négygólos hazai győzelem után Algyőre utaznak a felnőttek…

Négygólos hazai győzelem után Algyőre utaznak a felnőttek…

193

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 6. fordulójában a SZVSE II. együttesét fogadta a Pusztai László Sporttelepen a Szentesi Kinizsi SZITE. Koncz Zsolt legénysége nem kegyelmezett a „vasutasoknak” 4-0-ás győzelemmel zsinórban a negyedik győzelmét szerezte meg a csapat, mely a hétvégén az Algyőn vendégszerepel.

Nehezen találta meg saját ritmusát a hazai csapat, a mérkőzés első félideje nem bővelkedett helyzetekben, ám uralta a játékot a Kinizsi, és csupán az volt a kérdés, mikor tudja mezőnyfölényét gólra váltani. Lélektani szempontból talán a legjobbkor, a szünet előtt jött is a várva várt találat, 20 25 méteren jutott szabadrúgáshoz a hazai gárda, Koncz Zsolt pedig ezúttal sem hibázott, rögzített helyzetből, a kapufáról vágódott a gólvonal mögé a játékszer.

A vezető gól és a szünet megnyugtatta a szentesi labdarúgókat, olyannyira, hogy az 50. percben Joshua Antmant szöktették a középpályáról, akit a büntető-területen belül buktatott a vendégek védője, a játékvezető pedig hezitálás nélkül a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Légrádi Zsolt értékesítette. A hazai cserék is jól szálltak be a mérkőzésbe, Szarvas József 20 perccel a becserélését követően talált a kapuba, 5 perccel később pedig a szintén a padról beálló Péter József állította be a 4-0-s végeredményt.

– Nagyon nehezen indult a mérkőzés számunkra, nem nagyon találtuk ritmust, rengeteg eladott labdánk volt. Az talán az elején sem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat, ám pontatlanok voltunk, kapkodtunk, rossz döntéseket hoztunk. Fontos volt tehát, hogy megszerezzük a vezetést, mert ezután felszabadultabban futballoztunk és ennek köszönhetően sorozatban alakítottuk ki a helyzeteket. Értékes 3 pontot szereztünk és örülök annak, hogy a cserék is jól szálltak be. Persze vannak még hiányosságok, de azt gondolom, hogy a 3 pont és a kapott gól nélküli eredmény feledteti ezt – nyilatkozta lapunknak Koncz Zsolt.

A Szentesi Kinizsi SZITE a bajnokság 7. fordulójában Algyőre látogat, az előttük álló mérkőzésről is kérdeztük a játékosedzőt. – Az Algyő kimondottan jó csapatnak számít a bajnokságban, de bízom benne, hogy önbizalommal felvértezve elszántan, fegyelmezett játékkal lépünk majd pályára, és akkor esélyünk van egy újabb sikerre – zárta gondolatait Koncz Zsolt.

(Sebők)
📸 Vidovics




Forrás