Kezdőlap Egyéb A magyar egészségügy napja a kórházban…

A magyar egészségügy napja a kórházban…

2020. július 2-án ünnepelték „A magyar egészségügy napját” Szentesen a Dr. Bugyi István Kórházban.

A magyar egészségügy napja (másik nevén Semmelweis-nap) egy 1992 óta, minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon.

Gémes László a Csongrád-Csanád Megyei közgyűlés elnöke, Szabó Zoltán Ferenc polgármester, Dr. Tóth Flórián Szentesi Járási Hivatal hivatalvezetője, valamint Dr. Kalmár Mihály a Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója.

Dr. Kószó Pétert, Semmelweis-nap alkalmából mondott beszédében kiemelte, hogy napjainkban is nagy jelentősége van a koronavírus elleni védekezésben annak, melyre anno Semmelweis Ignác is rájött. Sok anya köszönheti életét a Semmelweis által alkalmazott fertőtlenítő kézmosásnak.

Az összegyűlteknek felolvasták Farkas Sándor Országgyűlési képviselő, Agrárminisztérium miniszterhelyettesének levelét, melyben üdvözletét és köszönetét fejezte ki az elmúlt időszakban nyújtott egészségügyi munkáért.

Gémes László a Csongrád-Csanád Megyei közgyűlés elnöke, valamint Szabó Zoltán Ferenc polgármester is köszöntötte a dolgozókat.

Dr. Kalmár Mihály főigazgató röviden összefoglalta az elmúlt hónapokban végzett munkát és javasolta, hogy mindenki használja ki a nyarat, pihenjen, mert nem tudni, hogy milyen ősz vár ránk.

Rövid műsorral köszöntötte az ünnepelteket a Just Show Band két tagja Kovács Bianka és művésztársa Fekete-Kovács Zoltán.

———————

Ebben az évben Florence Nightingale díjban részesült kiemelkedő munkája elismeréséül Sinkó Edit.

1984. június l-jén kezdett el dolgozni a szentesi Kórház és Rendelőintézet fül-orr-gégészeti szakrendelésén asszisztensként. 1986-tól kezdve audiológus asszisztensként dolgozott közel 6 éven át. 1990-ben új kihívások elé nézett, és az akkor nyíló kórházi intenzív osztályon kezdett el dolgozni.

Tanulmányait nem hagyva abba, 1993-ban megszerezte Debrecenben az Egészségügyi Szakdolgozók Központi Továbbképző Intézet kihelyezett szakán az Intenzív Betegellátó szakápolói oklevelet. Ettől kezdve több mint tíz évig volt az intenzív osztály főnővér helyettese.

2003-ban kezdte meg tanulmányait a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Alkalmazott Egészségtudományi Tanszék egészségtan tanár, egészségfejlesztő szakán, ahol 2007-ben sikeres államvizsgát tett.

2005-ben átcsábították az akkortájt megnyílt önálló Sürgősségi Osztályra dolgozni. Mivel folyamatosan keresi az új kihívásokat, szeret tanulni és tanítani, lépést tartva a legújabb tudományos ismeretekkel, megkezdte sürgősségi életútját.

2008-ban kis kitérőt téve közel fél évig dolgozott a szentesi Református Szociális Intézményben, majd visszatért a Sürgősségi Osztályra. Ettől kezdve, mint osztályvezető főnővér-helyettes is tevékenykedik, törekszik a jó csapatszellem kialakításában, segítve az osztály munkáját. Megszerzett tudását átadva a diákoknak, a szentesi Szent Erzsébet Iskolában kezdett el tanítani, majd folyamatosan oktat a Boross Sámuel Szakiskola egészségügyi szakán, valamint a kórházban.

Célja minél magasabb szintű szakmai munka végzése, amit munkájával, magas iskolai végzettségével, a rendszeres továbbképzésekkel, előadásokkal igazol.

Példaértékű személyiség, a Sürgősségi Osztály nélkülözhetetlen tagja, a tanulók „anyja”.

———————

Adjunktusi kinevezésben részesül Dr. Kószó Péter.

Dr. Kószó Péter a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi karán 2010-ben végzett cum laude minősítéssel.

2010. novemberben kezdett el dolgozni a Csongrád Megyei Dr. bugyi István Kórház Központi Röntgen Osztályán beosztott orvosként. 2011 szeptemberében felvételt nyert a Radiológiai Szakképzési rendszerbe, majd 2016. novemberben sikeresen szakvizsgázott. A központi Röntgen Osztály tudományos munkájába korán bekapcsolódott, több első szerzős és egy második szerzős előadást is tartott országos kongresszusokon, helyi rendezvényeken.

A Központi Röntgen Osztályon végzett oktatási munkába is tevékenyen részt vesz, az osztály asszisztenseinek, fiatalabb rezidensének és egyéb szakmák osztályon gyakorlatát töltő rezidenseinek elméleti és gyakorlati oktatását végzi.

Mindennapi munkavégzését körültekintő alaposság, gondosság, a betegek iránt türelem és segítőkészség jellemzi. Kollégáival, a munkaközösséggel igen jó a kapcsolata.

Szabadidejében alapító tagként sportol egy aikido egyesületben és dobol egy rock zenekarban.

———————

Főigazgatói dicséretben részesült Dr. Pásztor Imre orvos igazgató:

Dr. Pásztor Imre Békésen született, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait. A gimnázium elvégzése után sikertelen felvételi vizsgát tett a SZOTE általános orvosi karán, ezután fél évet dolgozott beteghordóként az egyetem ideggyógyászati klinikáján. Az egy évvel később megismételt felvételi vizsgája sikerrel járt, és 1981-ben cum laude minősítéssel orvosi diplomát szerzett.

Az egyetem elvégzése után a Bács-Kiskun Megyei Kórház Urológiai Osztályára nyert felvételt. Első főorvosa Dr. Baán László volt. Segítségével ismerkedett meg a klasszikus urológia alapjaival. Baán Főorvos irányításával 1985-ben jeles eredménnyel szakvizsgázott urológiából.

Kecskeméten együtt dolgozott Dr.Tóth Csabával aki nemcsak munkatársa hanem mentora is volt. Majd Dr. Szabó Zoltán Tanár Úr vezetése alatt dolgozott, aki mellett az endoszkópos beavatkozások számos új vonatkozását elsajátította.

2003 .július l-től látja el a Dr. Bugyi István Kórház urológiai osztályának osztályvezető főorvosi feladatait, 2013. április 01-től pedig az orvosigazgatói pozíciót tölti be.

Tagja a Magyar Urológus Társaságnak, a Magyar Endourológus Társaságnak és a Középeurópai Urológus Társaságnak is.

Fő érdeklődési területe a felső húgyúti endoszkópia és a húgyúti kövek komplex kezelése, a kőbetegek gondozása. 2011-ben Csongrád Megye Egészségügyéért egyik díját, Ő vehette át az akkori közgyűlés elnökétől.

Hobbija a vitorlázó repülés és az utazás. Szeret kertészkedni és olvasni. Szakmailag mindig felkészült, humánus , empatikus. Lelkiismeretes, mindig a beteg érdekeit tartotta és tartja szem előtt. Szókimondó, stílusa nem mindig szofisztikált de ez elnézhető, mert mindig mindent a beteg és a kórház érdekében tesz.

————————-

Jubileumi díjak:

25 éves munkaviszony után jutalomban részesült:

Bakos Márta, Barnóczki Tiborné, Darabosné Jani Gabriella, Dr. Katona Ferenc, Halmai Gáborné, Kádár Lilla, Laczkó Györgyné, Lázár Mária, Locskai Józsefné, Németh Bernadett, Németh Marianna, Sajtos Tiborné, Szamosközi Beáta, Tiszai Renáta, Vass Gáborné, Vízi Éva

30 éves munkaviszony után jutalomban részesült:

Antal Erika, Dr. Adorján Andor, Dr. Molnár Gábor, Dr. Pintér Erzsébet, Elbertné Székely Zsuzsanna, Faragó Zoltán, Farkas Gabriella, Gáspárné Wágner Szilvia, Hevesi Edit, Horváth Jánosné, Horváthné Juhász Krisztina, Járóné Berkes Éva, Jutasi Anikó, K.Tóthné Ujj Magdolna, Kis- Györgyné Tánczos Tünde, Kissné Varga Erika, Moró Mária, Papp Zoltánné, Pappné Fülep Zsuzsa, Rózsa Józsefné, Szabó Renáta, Szamosközi Olga, Szunyogh Zoltán, Táborosiné Csernák Éva, Tóthné Pusztai Mária

40 éves munkaviszony után jutalomban részesült:

Bakai Angéla, Bartus Jánosné, Dobrai Lászlóné, Dr. Bod Barnabás, Dr. Csabai László Pál, Dr. Mészárosné Dr. Kispéter Ágnes, Giliczéné Varga Márta, Gottlieb Lajos, Juhász Tamásné, Locskai Katalin, Sárossy Margit

————————-

Idén is a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is adományoz kitüntetéseket, melyet Török Jánosné a MESZK helyi szervezetének elnöke és helyettese Horváth Zsuzsanna adott át Juhász Tamásnénak a Vérközpont dolgozójának, valamint Giliczéné Varga Mártának az Onkológiai dolgozójának.

Több kép a Szentesi Mozaik oldalán!

www.szentesimozaik.hu

Hírek|29








Forrás

Exit mobile version