Kezdőlap Egyéb Elhunyt Dr. Molnár Gyula (1943-2020) főorvos…

Elhunyt Dr. Molnár Gyula (1943-2020) főorvos…

Dr. Molnár Gyula Erdélyből Máramarosszigeten született 1943. január 3-án. Édesapja főjegyző volt. 1961-ben érettségizett a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban. Osztályidegenként évekig nem vették fel az orvosegyetemre. Aktívan sportolt: első osztályú vívó volt. Négyévi munka után, ötödszöri próbálkozásra 1965-ben nyert felvételt a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, ahol cum laude minősítéssel orvosdoktori oklevelet szerzett 1971-ben. Egy év körzeti orvosi munka (Eperjes) után meghívást kapott Dr. Máté Konrád tanár úr jóvoltából a Szentesi Kórház belgyógyászati osztályára. 1977-ben belgyógyász szakvizsgát tett.

Ezt követően kórháza „kölcsön adta” Eperjes és Fábiánsebestyén községeknek, ahol mint körzeti főorvos tevékenykedett. 1982-ben a kórház és a városi vezetés kérésére visszatért, és belgyógyász főorvosként dolgozott a járóbeteg ellátásban.

1997-ben foglalkozás-egészségügyi szakvizsgát tett, és ugyanakkor nevezték ki a Csongrád Megyei Területi Kórház-Rendelőintézet igazgató főorvosának, egyúttal a kórház igazgató-helyettesének is. 2003-ban szívműtéte miatt 100%-os rokkanttá nyilvánítják, de továbbra is ellátta feladatát. 2005 nyarán kéri felmentését az igazgatói teendők alól. Három felnőtt gyermeke és négy unokája van. Orvosi közleményei jelentek meg az Orvosi Hetilapban és a Csongrád Megyei Egészségügyi Intézmények Tudományos Közleményében.
Az orvosi hivatása mellett egész életét végigkísérte a vöröskeresztes mozgalomért kifejtett karitatív, közéleti és kulturális tevékenysége. 1962 óta a Magyar Vöröskereszt tagja. 1972-től lakóterületi elnöke, majd az 1970-es évek közepétől járási alelnök-elnök. 1982-től a járások megszűnésével városi-területi elnök. 1992-től két és fél cikluson keresztül a Magyar Vöröskereszt Országos Alelnöke, a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezet elnöke. 1989-ben Együtt a Véradókért – Szentesen alapítványt hozott létre az országban elsőként.

A román forradalom kirobbanásakor segélyküldeményeket indított Aradra, Temesvárra, és öt éven keresztül Erdélybe – Háromszékbe. Testvérszervezeti kapcsolatot létesít a Vajdasági-Bácskatopolyai Vöröskereszt Szervezettel, amely az utóbbi évtizedekben nemcsak szakmai, hanem baráti kapcsolattá is vált. A délszláv háborúban a vajdasági lakosoknak és kórházaknak juttatott segélyek, életmentő gyógyszerek adományozása miatt meghurcolják, majd minden koholt vád alól felmentik. Humanitárius segítségnyújtásáért a Szerb Vöröskereszt előbb ezüst, majd arany érdemrendjével tüntetik ki (1998-2000).

Az Orvosok a Rákbetegekért – Szentesen Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Magyar Üzemegészségügyi Orvosok Tudományos Társaságának elnökségi tagja, az Alföldi szekció elnöke. 2008-tól Szentes Város Önkormányzat Szenior Tanácsának tagja.

Számos helytörténeti munka megjelenésében vett részt.
A Hubertus Kereszt arany fokozatának és a Nimród emlékéremnek a tulajdonosa.

A Nemzetközi Vöröskereszt meghívására két ízben vesz részt Genfben nemzetközi humanitárius jogi kurzuson. Szakmai utakon jár számos európai országban, Kínában, Dél-Afrikában, Kaliforniában, Mexikóban, Brazíliában.

1979-ben kimagasló véradásszervezői tevékenységéért, az önkéntes, térítésmentes véradó mozgalom hazai és európai eredményeiben szerzett érdemeinek elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesül.
A Magyar Vöröskereszt Érdemérem bronz, ezüst, és két ízben arany kitüntetését kapja. A Kiváló véradó és véradásszervező, valamint számos egyéb kitüntetés tulajdonosa: Kiváló Egészségnevelő 1975, Szentesért – arany fokozat 1986.
2001-ben Szentes Városért Pro Urbe-díjat kap magas színvonalú gyógyító munkájának elismeréseként, és a vöröskeresztes mozgalomban kifejtett karitatív, közéleti, szociális és kulturális tevékenysége elismeréseként. Ugyanebben az évben a kórház Kiváló Orvosa.

2003-ban a Vöröskereszt Csillagrendjét adományozzák munkásságáért.

2005-ben Dr. Bugyi István emlékéremmel tüntetik ki.

2016-ban a Vöröskeresztes Munkáért Gyémánt fokozatú kitüntetésben részesült.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29





Forrás

Exit mobile version