Kezdőlap Kultúra és szórakozás Hangversenyközpont The Best of Herbie Hancock

The Best of Herbie Hancock

829



Minden szavával mélységesen egyetértek! Keserédes ünnep a mai…
„Ma, április 30-án több mint 190 országban ünneplik a Nemzetközi Jazznapot, köztük Magyarországon. A zene ünnepén túl ez a nap az egyenrangúak párbeszédéről is szól. Ma is aktuális Herbie Hancock és Wayne Shorter 2016-ban megfogalmazott nyílt levele, amiben jelenkorunk problémáira, és a művészvilág felelősségére hívják fel a figyelmet. „Kulturális és politikai szempontból rendkívül változékony és bizonytalansággal teli időket élünk, amelyben talán a legfontosabb lépés az volna, ha a saját egónkon felülkerekedve képesek volnánk nyitni egymás ismeretlen kultúrái felé.

Bízvást állíthatjuk, hogy a jazz egyáltalán nem áll távol a nyitás lehetőségétől, hiszen olyan improvizatív zenéről van szó, amely a színpadon megszületve állandóan a társak közreműködésén, az egymás felé tanúsított tiszteleten, bizalmon, és helyben szerveződő, egyenrangú zenei párbeszédeken alapszik”

– fogalmaztak akkor, a Facebookon közzétett üzenetében pedig arra emlékeztet Herbie Hancock, hogy bár a jazz Amerikában született meg, mára egy valóban globális műfaj lett, ami a békét, az együttműködést és a tiszta párbeszéd lehetőségét hirdeti.”



Forrás