A Honvéd Kadét Program fejlesztéséről tartottak konferenciát október 2-án, a budapesti Hadik Hotelben. A rendezvényen az eddig megvalósult, illetve a jövőben tervezett feladatokat is összegezték.
A Honvédelmi Minisztérium és a Honvédelmi Sportszövetség közös rendezvényén Erdélyi Lajos, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára egyebek mellett arról is beszélt, hogy kihívásokkal teli korunkban milyen fontos a hazafias honvédelmi nevelés. „A cél az, hogy minden megyeszékhelyen legyen Honvéd Kadét Programban résztvevő köznevelési intézmény” – tette hozzá.
A tanácskozáson Simicskó István, a honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: fontos, hogy a fiatalok kötődjenek a nemzeti közösségünkhöz, a hazához, annak védelméhez, a Magyar Honvédséghez.
A tanácskozáson a 2018/2019-es tanévben nyújtott kiemelkedő szakmai munkájukért 15 intézmény kapott elismerést a Honvédelmi Sportszövetségtől.
Ilyen elismerésben részesült a HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, ahol egyébként már nyolc éve folyik a honvéd kadét közismereti képzés.
Az elismerés mellé a középiskola mintegy 100 ezer forint értékű sporteszközt kapott ajándékba.