A „SZENTESI FOKOS 2019 II. FÁZIS” elnevezésű gyakorlat 2019. szeptember 02.- szeptember 27. között kerül végrehajtásra az alakulat gyakorlóterein és a Szentes – Esze Tamás laktanya mögötti területen. A gyakorlatban a Magyar Honvédség részéről az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, valamint a 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj kijelölt, 100 főt meghaladó állományával vesz részt.
A gyakorlat során a csapatok a következő „szimulált” helyzetben találják magukat: Szentes városában a Tisza tartósan magas árvízi szintje következtében az ívóvízhálózat több helyen megrongálódott, a vezetékrendszerbe kezeletlen víz került illetve a megemelkedett talajvízszint következtében kimosódott a temetőkben néhány nemrégiben elhantolt sír. Tartós közegészségügyi és járványügyi veszélyhelyzet alakult ki. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Hungerit Zrt. üzem szennyvíztisztító üzemében is üzemzavar keletkezett, ami következtében szennyező anyagok kerültek a talajvízbe, amik vélhetően a vízzáró rétegek közé is bejutottak. A város és a Katasztrófavédelem csak részben tudja biztosítani a közintézmények ivóvízszükségletét. A város a Belügyminisztériumon keresztül a Honvédelmi Minisztériumhoz és a Magyar Honvédséghez fordult azzal a kéréssel, hogy biztosítson ivóvizet az intézmények számára az ivóvízhálózat helyreállításáig.
A gyakorlat lehetőséget biztosít a részvevő elegységek számára, hogy a kialakult „szimulált” katasztrófavédelmi helyzetben gyakorolhassa a víztisztítás és vízkiszerelés és az azokhoz szorosan kapcsolódó műszaki és logisztikai feladatok tervezését, koordinációját és végrehajtását, emellett alkalmuk lesz gyakorolni, fejleszteni, fokozni és értékelni a törzsek és az alegységek irányítási, vezetési, híradó informatikai, logisztikai támogatási rendszereit valamint fejleszteni közöttük az együttműködést.
A gyakorlat során végrehajtandó feladatokból adódóan 2019. szeptember 09.-20. közötti időszakban az MH 37. MŰ.E. gyakorlótereinek menetvonalán megnövekedett katonai járműforgalomra és hanghatásra, valamint szeptember 23.-27. között Szentes – volt Esze Tamás laktanya mögötti terület menetvonalán, a megnövekedett katonai járműforgalom mellett vaklőszerekkel leadott lövésekre is számítani kell.
A gyakorlat bizonyítja, hogy a kijelölt alegységek és az az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos állomány képes az összehangolt kiképzések megszervezésére, megtervezésére és végrehajtására. A feladatban részt vevő alakulatok katonái közötti szoros együttműködés a gyakorlat sikeres végrehajtását eredményezi, amely nagyban növeli a magyar katonák társadalmi elismertségét.
A gyakorlat során bizonyításra kerül, hogy a gyakorlatra kijelölt különböző alegységek állománya képes a harcászati szintű együttműködés megtervezésére, megszervezésére, valamint a különböző szakmai feladatok végrehajtására.
Továbbá a jelen gyakorlat mutatja azt is, hogy a megfelelő felkészítés és kiképzési foglalkozásokat követően az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos állomány is képes sikeresen és eredményesen együttműködni a hivatásos és szerződéses állománnyal.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred|50