Kezdőlap Üdülőközpont XXIV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny…

XXIV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny…

Szentes, 2019. 05. 11-12.

A Szentesi Üdülőközpont 33 méteres medencéjében 24. alkalommal gyűltek össze a szenior úszók, hogy összemérjék erejüket. 4 ország több 46 egyesületéből 200 versenyző vett részt a kétnapos viadalon. Szenior világ- és Európa bajnokok, helyezettek és országos bajnokok mellett a teljesen amatőr úszók és a fiatalabb családtagok is vízbe szálltak. A rendező a Szentesi Delfin ESC, a Szentesi Üdülőközpont, a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége, valamint a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség volt.

A rendezvényt többek között az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Együttműködési Alap pályázata támogatta. A rendezők valamennyi szponzoruknak, segítőjüknek köszönetüket fejezik ki.

A hagyományoknak megfelelően a megnyitón a Himnuszok és megnyitóbeszéd után Szirbik Imre Polgármester Úr és Dr. Kovács Detre, (Margitka néni unokája) átadták a Kovács Imréné „Posztumusz örökös szenior magyar bajnok”emlékére alapított különdíjat Schiffert Józsefné (Gyula), Kászonyi Ilona (Törökbálint), Bodnár Istvánné (Szentesi Delfin ESC), Boros László (Szabadka) és Szakács Ernő (Szentesi Delfin ESC)
Becsák Jánosné, szintén „Posztumusz örökös szeniror magyar bajnok”, emlékére a leggyorsabb hölgy, Simon Ildikó a Herceghalom versenyzője vehetett át serleget, melyet az unoka adott át.

Ebben az évben először már 18 éves kortól lehetett versenyezni, a legidősebb versenyző pedig 84 éves volt. 5 évenként van korcsoportváltás a szeniorúszásban.

A verseny nagyon jó hangulatú volt, az időjárás kegyes, a szép napos idő kitartott a rendezvény két napja alatt. Az első napi küzdelmeket közös zenés vacsora zárta, baráti beszélgetésekkel és tánccal.

A Szentesi Delfin ESC versenyzői nemcsak a szervezésben, rendezésben jeleskedtek, hanem kitettek magukért a medencében is. 50 egyéni és 12 váltó győzelem mellett még számtalan ezüst és bronzérem is a házigazdákhoz került.

Egyéni eredmények
Berezvainé Virágos Éva: 1. hely: 66 gyors, 200 gyors, 66 hát, 133 vegyes, 33 gyors, 100 gyors, 33 hát
Melkuhn Dezső: 1. hely: 66 gyors, 200 gyors, 100 gyors,, 66 pille, 100 pille, 33 pille, 2. hely: 33 gyors, 133 vegyes
Rozgonyi Eszter: 1. hely: 100 mell, 66 gyors, 66 mell, 33 gyors, 33 mell, 100 gyors
Pólyáné Téli Éva: 1. hely: 33 mell, 66 mell, 100 mell, 200 mell, 33 pille
Tari László: 1. hely: 100 gyors, 200 gyors, 133 vegyes, 100 pille, 2. hely: 100 mell
Brunnerné Palásti Katalin: 1. hely 66 gyors, 33 hát, 33 pille, 2. hely 100 gyors, 100 hát, 3. hely 133 vegyes, 66 hát, 4.hely 200 gyors
Bocskai Zsófia: 1. hely 33 pille, 66 pille, 100 pille, 2. hely: 133 vegyes, 3. hely: 100 gyors
Dr. Borzi Miklós: 1. hely: 66 gyors, 200 gyors, 33 gyors, 2. hely: 100 gyors
Dr. Venczel Kincső: 1. hely: 200 gyors, 200 mell, 133 vegyes
Bodnár Istvánné: 1.hely 66 mell, 33 mell, 2. hely: 66 gyors, 33 gyors, 33 hát
Geönczeöl Gábor: 1. hely 66 mell, 66 gyors
Takács Tímea: 1.hely 33 gyors, 2. hely: 66 gyors, 33 pille
Nyéki Anikó: 1.hely: 100 pille, 2. hely: 66 pille, 100 gyors, 3. hely: 200 gyors, 4. hely: 33 pille
Ábel Krisztina: 1.hely: 33 hát, 2.hely: 33 gyors, 33 pille
Takács Tamara: 1.hely 33 pille, 2.hely: 33 gyors, 3. hely: 66 gyors
Pengő Erzsébet: 1. hely: 100 mell, 2. hely: 100 gyors
Pászti Edit: 2. hely: 33 gyors, 33 hát, 100 hát
Maczula Zoltán: 2.hely: 66 gyors, 200 gyors, 100 gyors, 3. hely: 33 gyors, 6. hely: 133 vegyes
Szenczy Erzsébet: 2. hely: 66 gyors, 66 mell, 3. hely: 100 gyors, 100 mell, 4. hely: 33 mell, 5. hely: 33 gyors
Bíró Gábor: 2.hely: 200 gyors, 100 pille, 3. hely: 100 gyors, 4. hely: 100 mell, 133 vegyes, 5. hely: 33 gyors, 6. hely 66 gyors
Lucz Imre: 2.hely: 100 pille, 3. hely: 66 gyors, 200 gyors, 100 gyors, 4. hely: 33 mell, 133 vegyes, 33 gyors
Kiss Csaba: 2.hely: 133 vegyes, 3. hely: 200 gyors, 200 mell
Debreczeni Beáta: 2.hely: 100 mell, 3. hely: 200 mell
Hoffman Csaba: 2. hely: 200 mell, 33 mell, 4.hely: 33 gyors, 100 mell, 5. hely: 66 mell
Kovács Attila: 2. hely: 200 gyors, 4. hely: 66 gyors, 7. hely: 33 gyors, 9. hely: 133 vegyes
Dr. Kovács Detre: 2. hely: 66 pille
Molnár Péter: 2. hely: 33 gyors
Bíró Ágnes: 2.hely: 33 pille, 4. hely: 33 gyors
Demeterné Zsuzsa: 3. hely: 33 hát, 4. hely: 66 hát, 100 hát
Szakács Ernő: 3. hely: 33 gyors, 33 mell
Kanászné Licsicsányi Rózsa: 3. hely: 66 mell
Dr. Vezsenyi Péter: 4.hely: 66 gyors, 33 gyors
Sebők Tamás: 5. hely: 33 mell, 100 mell, 6. hely: 33 gyors

Váltók
Családi váltó – 2 felnőtt, 1 gyerek
1. hely: Kiss Csaba, Dr. Venczel Kincső, Kiss Bulcsú
Családi váltó – 1 felnőtt, 2 gyerek
2. Kiss Csaba, Kiss Ajsa, Kiss Bulcsú

4×33 férfi vegyes váltó
II. kcs 1. Szentes (Bíró Gábor, Dr. Kovács Detre, Hoffman Csaba, Geönczeöl Gábor)
IV. kcs. 2. Szentes (Kovács Attila, Kiss Csaba, Szabó Imre, Maczula Zoltán)
VI. kcs. 2. Szentes (Tari László, Melkuhn Dezső, Dr. Borzi Miklós, Dr. Vezsenyi Péter)

4×33 női vegyes váltó
0. kcs. 1. Szentes (Szenczy Erzsébet, Szenczy Nóra, Takács Tamara, Takács Tímea)
III. kcs. 1. Szentes (Dr. Venczel Kincső, Debreczeni Beáta, Nyéki Anikó, Rozgonyi Eszter)
V. kcs. 1. Szentes (Virágos Éva, Téli Éva, Pengő Erzsébet, Palásti Katalin)
VI. kcs. 2. Szentes (Demeterné Zsuzsa, Tóthné Katalin, Bocskai Zsófia, Bodnár Istvánné)

4×33 férfi gyorsváltó
II. kcs 1. Szentes (Bíró Gábor, Sebők Tamás, Hoffman Csaba, Szabó Imre)
IV. kcs. 2. Szentes (Juhász Szabó István, Bólyai István, Molnár Péter, Joó Tibor)
V. kcs. 1. Szentes (Kovács Attila, Tari László, dr. Borzi Miklós, Maczula Zoltán)
VI. kcs. 2. Szentes (Szakács Ernő, Melkuhn Dezső, Lucz Imre, Dr. Vezsenyi Péter)

4×33 női gyorsváltó
II. kcs. 2. Szentes (Bíró Ágnes, Szenczy Erzsébet, Takács Tímea, Takács Tamara)
III. kcs. 1. Szentes (Pászti Edit, Rozgonyi Eszter, Nyéki Anikó, Ábel Krisztina)
V. kcs. 1. Szentes (Palásti Katalin, Téli Éva, Pengő Erzsébet, Virágos Éva)
VI. kcs. 1. Szentes (Tóthné Katalin, Bodnár Istvánné, Bocskai Zsófia, Demeterné Zsuzsa)

4×33 MIX vegyes váltó
0. kcs. 1. Szentes (Takács Tímea, Sebők Tamás, Takács Tamara, Bíró Gábor)
II. kcs. 2. Szentes (Hoffman Csaba, Rozgonyi Eszter, Bálega Szilvia, Joó Tibor)
III. kcs. 3. Szentes (Ábel Krisztina, Molnár Péter, Nyéki Anikó, Juhász Szabó István)
IV. kcs. 2. Szentes (Pászti Edit, Szabó Imre, Pengő Erzsébet, Maczula Zoltán)
V. kcs. 1. Szentes (Virágos Éva, Téli Éva, Kovács Attila, Tari László)
VI. kcs. 2. Szentes (Palásti Katalin, dr. Borzi Miklós, Bocskai Zsófia, Dr. Vezsenyi Péter)
VII. kcs. 1. Szentes (Gellér Józsefné, Melkuhn Dezső, Bodnár Istvánné, Szakács Ernő)

www.szentesimozaik.hu
Vízisportok|23








Forrás

Exit mobile version