Az „Év altisztje”…

A Műszakiak Napján minden évben kitüntetik az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred állományából szavazással választott „Év Embereit”. címet az idei évben DÁN JÓZSEF TÖRZSŐRMESTER kapta.
Katonai pályafutását 2000 májusában sorkatonaként kezdte Szabadszálláson, ahol kilenc hónap szolgálat után a polgári életben szerszámértékesítőként és üzletkötőként dolgozott. 2010-ben jutott arra az elhatározásra – mivel a családjában többen is katonák voltak -, hogy újra egyenruhát ölt magára, és mint szerződéses katona a haza szolgálatába áll Szentesen.
Első beosztásában kezelő volt a Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, II. Hídépítő század, PMP hadihíd-szállító szakasznál szakaszvezetői rendfokozatottal.
Kitartó és megbízható munkája érdemessé tette arra, hogy altiszt legyen, ezért 2012-ben elkezdte az altiszti alaptanfolyamot, amely után 2013-ban őrmesterré léptették elő és beosztásában is ugrott előre, PMP hadihíd-szállító raj rajparancsnok-helyettese lett, majd 2017 júliusa óta rajparancsnokként tevékenykedik az ezred mindennapjaiban.
Kedves József! Gratulálunk az elismeréshez!






Forrás

Exit mobile version