Kezdőlap Egyéb Tisztújító közgyűlés az Ipartestületnél…

Tisztújító közgyűlés az Ipartestületnél…

A Szentes és Vidéke Ipartestület 2019. május 10-én tartotta az éves beszámolóját, valamint a tisztújító közgyűlését. Elsőként megemlékeztek és megkoszorúzták az I. Világháborúban elesett, hősihalált halt kisiparosok emléktábláját.

Szirbik Imre polgármester beszédében úgy fogalmazott, hogy most „köszönni és elköszönni jött”, mert ősszel véget ér aktív pályafutása, így már a következő közgyűlésen más polgármester képviseli a várost.

Az elnökség beszámolóját a tagok elfogadták és ezzel véget is ért az öt esztendővel ezelőtt megválasztott elnökség mandátuma.

A tanácskozás végén elismeréseket adott Kádasi Zoltán elnök. IPOSZ díjban részesült Csendes Lajos festő kisiparos, melyet betegsége miatt felesége vette át, valamint Füsti Molnár Lajos cukrász kisiparos. Kiemelkedő tevékenységéért Emléklapot kapott Bubor László és Paksi Anikó és Ternai Anitának is megköszönték munkáját.

A korrekt tájékoztatáshoz hozzá tartozik, hogy még egy elismerést adtak át, melyet az Ipartestületek Országos Szövetsége a 25. Magyar Kézművesség Napján akart átadni, egyéb okoknál fogva az nem történet meg, így Kádasi Zoltán a május 10-ei közgyűlésen adta át a Kézműipar Szolgálatáért kitüntető oklevelet Vidovics Ferenc fotóriporternek, a Szentesi Mozaik tudósítójának.
Az ünnepi pillanatok után következett az új elnökség titkos szavazáson való megválasztása.

Elnöknek Kádasi Zoltánt választotta meg a tagság. Alelnöki pozícióba került Dömsödi Zoltán. Az elnökségi feladatokat Paksi Anikó, Ternai Anita, Csatordai Endre, Várdai Béla és Pintér István látja el.

A Felügyelő Bizottság elnökének Kis-Rácz Antalt és tagjainak Csernus- Lukács Lászlót és Farkasné Balázs Juditot választották meg.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás

Exit mobile version