Vacsoraesttel egybekötött díjátadón köszöntötte a Délmagyarország című megyei napilap az „Év embereit”, akiket az olvasók jelölései alapján a szerkesztőség választott meg.
Összesen 19 személyt jelöltek a díjra és közülük titkos szavazás eredményeként hárman vehették át a CE Glass által gyártott üvegtrófeát.
A díjazottakat Bonifert Gábor kiadóigazgató köszöntötte. Mint elmondta, az előző évek gazdasági sikerei mellett továbbra is fontosnak tartják ezt a fajta társadalmi szerepvállalást. – Büszke vagyok arra, hogy a megyénkben ilyen nagy presztízse lett díjunknak.
Seres Antalt nem először jelölték az olvasók Az év emberének, idén át is vehette az elismerést, melyet Gidró Kriszta főszerkesztő-helyettes adott át neki. A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány létrehozója a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházban tanítja az onkológiai osztályokon kezelt fiatalokat gitározni.
– Azt gondolom, ez a díj nem csak nekem szól. Ombodi Csilla, az alapítvány elnöke valósítja meg, amit kitalálok, így neki ugyanúgy jár az elismerés. És persze az önkénteseknek, akik segítik a munkánkat – mondta.
A közös képen látható: Kondorosi Éva kutató, Deák Szilvia gazdálkodó és Seres Antal zenetanár vehette át a megtisztelő díjat (Fotó: Karnok Csaba)
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Forrás: delmagyar.hu