Kezdőlap Sport Vízisportok 2018 a sikerek éve volt!…

2018 a sikerek éve volt!…

Évet értékelt a szenior úszók

Jane Fonda idézetével kezdte évértékelőjét Pólyáné Téli a Szentesi Delfin ESC. Szenior úszó klub évértékelőjén: „Amikor már benne vagy az idős korban, szemben azzal, amikor még kívülről tekintettél rá, az öregedéstől való félelem elmúlik. Észreveszed, hogy még mindig ugyanaz vagy – vagy éppen hogy még inkább az.”

A Központi Konyha ebédlőjében megrendezett ünnepi közgyűlés megemlékezéssel kezdődött a hetekkel ezelőtt elhunyt Európa-bajnoki bronzérmes, Dr. Bakacsi Gyulára emlékeztek a megjelentek néma főhajtással.

10 hazai, és 7 külföldi, medencében rendezett versenyen vettek részt.

Az év legnagyobb rendezvénye a Kranjban és Bledben rendezett Masters Úszó Európa Bajnokság volt.

A legnagyobb siker a 80 éves Melkuhn Dezső nevéhez kötődik. Két számban, 200 méteres pillangóúszásban és a nyílt vizes versenyen egyaránt Európa Bajnok lett! Emellett még 800 méteren is ezüstérmes lett új korosztályos országos csúccsal. Nagyon kellemes meglepetést okozott Dr. Borzi Miklós, aki bronzérmes lett 800 méteres gyorsúszásban. E mellett még 4. lett 200 gyorson, 5. 100 gyorson és 12. 50 gyorson. Berezvainé Virágos Éva 5. helyen végzett 50 háton, 8. lett 800 gyorson és 9. helyen végzett 400 vegyesen. Brunnerné Palásti Katalin élete első Európa Bajnokságán 6. helyen úszott be 50 háton, 7. lett 100 háton és 8. 50 gyorson.

Pólyáné Téli Éva 100 pillén 7. helyen végzett, 200 mellen 8. 100 mellen 10. és 50 mellen 12. lett. Bocskay Zsófia 100 pillén negyedikként ért célba, de nagyon erős szintidőket határoztak meg a rendezők, így sokakkal együtt sajnos, akiket így nem rangsoroltak be. 50 pillangón viszont ragyogó egyéni csúccsal 11. helyen végzett. Gratulálunk, jó egészséget, sikeres éveket kívánunk!

Maczula Zoltán szintén első Európa Bajnokságán vett részt, s rögtön jól nyitott. Egyéni csúcsokkal 19. helyen végzett 100 gyorson, 21 lett 400 gyorson és 26. 200 gyorson. Lisetchi Mihály 12.helyen végzett 200 háton, 16. lett 100 háton és 19. helyen ért be 50 háton. Talinga Ildikó 19. helyen úszott be 100 háton, Tarta Eleonóra 27. lett 50 háton és 43. 50 mellen.

Az utóbbi három úszó temesvári tagok, akik nagyon megkedvelték a Delfineket, így csatlakoztak hozzájuk!

Az év eredményei érmekben: Egyéniben 281 arany, 102 ezüst, 72 bronz, váltóban 22 arany, 18 ezüst, és 15 bronz.

Országos bajnokságok egyéni eredményei 106 egyéni bajnoki cím, 37 második, 29 harmadik, váltóban 11 arany, 6 ezüst 7 bronz.

A szlovák országos bajnokságokon 11 arany és három bronzérem volt csapatunk teljesítménye.

Wales országos bajnokságán is 5 arany, 2 ezüst és 1 bronzérem került szentesi versenyző nyakába.

De nem pihenhet a csapat, mert már itt van a IV. Évindító Hosszútávú és Összetett Sprintverseny, melyet 2019. január 19-én rendeznek meg a szentesi uszodában és jön a májusi megmérettetés is: XXIII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny (2019. 05. 11– 12.)

Vízisportok|23








Forrás

Exit mobile version