Mabey hídépítés…

Lovasberényben gyakorolják a műszaki katonák az úgynevezett Mabey híd építését. A felkészítésen részt vesznek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának katonái.
Ilyen hidakat utoljára a Magyar Honvédség a délszláv válság után épített. NATO csatlakozásunk előtt, az IFOR, majd később az SFOR missziókban, az egykori Magyar Műszaki Kontingens több ilyen hidat is épített a háború sújtotta területen. A kontingens alaprendeltetése volt az IFOR és SFOR mozgásszabadságának műszaki támogatása, amely elsősorban út- és hídépítési, átkelési, valamint az ezzel kapcsolatosfenntartási szakfeladatok végrehajtásában nyilvánult meg. Mabey hidat építettek a logisztikai utánpótlási útvonalak biztosítása érdekében több településen is, például Duboj-ban, Slavonski Brod-ban, valamint Stara Gradiska-ban.
Ez a hídszerkezet nevét a gyártó cégnek köszönheti. Teherhordó szerkezetét a parton állítják össze, a mederben- amennyiben ez szükséges- általában már fix pillérekre támaszkodik. A parttól az áthidalandó akadály fölé úgy kerül a híd, hogy építés alatt görgőket használnak alátámasztásra, majd ezeken csúsztatva tolják helyére. A Mabey hídnak nagy előnye más, a Magyar Honvédségnél jelenleg alkalmazott hidakkal szemben, hogy minden civil biztonsági szabályzónak megfelel, valamint nem igényel állandó személyzetet. Anyagát tekintve galvanizált fém, ezért tartós, akár évtizedekig is kiszolgálja a forgalmat az időszakos karbantartások végrehajtása mellett. Egy- egy elem azonban több száz kilót nyom, így a híd összeállításához daru, vagy targonca használata szinte nélkülözhetetlen. A teherhordó hídelemek összekapcsolásával a katonák jelenleg 60 tonnás hidat építettek, azonban a szerkezet teherbírása az összeépítés módjától függően változhat 40- 160 tonnáig. A felkészítés célja, hogy a kiképzett katonák parancsnoki irányítás mellett, azonban önállóan legyenek képesek ilyen és hasonló hidak építésére.








Forrás

Exit mobile version