Kezdőlap Egyéb Most Megmutatom Magam Fesztivál…

Most Megmutatom Magam Fesztivál…

133

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2018/5/mmm.htm

2018. május 22-én rendezte meg a szentesi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat a t. Az Ifjúsági Ház melletti szabadtéri színpadon egyéniben, párban vagy csoportban adhatták elő műsorukat ének, hangszeres zene, tánc, mozgás, vers, próza, egyéb kategóriában.

A fesztivált Antal Balázs Tibor képviselő úr nyitotta meg, és elmondta, hogy kell, hogy a fiatalok megmutassák és megmérettessék magukat. Ennek helyet és teret kell adni a jövő nemzedék fejlődéséért.

A szentesi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat minden munkatársa jelen volt a rendezvényen, és a szakembereket meg lehetett keresni, hogy egy oldottabb hangulatban álljanak az érdeklődők rendelkezésére.

Összesen 38 produkciót láthatott a közönség, és természetesen valamennyi produkció hatalmas tapsot kapott. A fesztiválhoz kapcsolódóan rajzpályázatot is hirdettek és a támogatóknak köszönhetően valamennyien értékes ajándékot vehettek át.








Forrás