Kezdőlap Egyéb Csontváritól – Veronikáig…

Csontváritól – Veronikáig…

Dosztál Veronika festményei a könyvtárban
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2018/1/veronika.htm

A Városi Könyvtárban nyílt meg Dosztál Veronika amatőrfestő kiállítása, melynek különlegessége, hogy az ifjú hölgy hivatásként a katonai pályát választotta és szabadidejében alkot. Most is fél év fog kiesni, mert misszióba készül.

Kisgyermekként is szeretett rajzolni és már általános iskolás korában járt rajzszakkörökre. A rajzolást szakközépiskolai tanulmányai alatt sem hagytam abba. Rendszeresen részt vett Szabó András festőművész és művészettörténet tanár óráin, emellett a Tömörkény István Gimnázium grafikai szaktanárainak 2 éves rajzképzésein is fejlesztette rajztudását.

Alkotót kérdeztük, hogy ő miként ítéli meg képeit:

– A képeim igen szürreálisak. A színek és a formai változatosság az, ami felhívja a figyelmet alkotásaimra, ugyanakkor szeretem az aprólékosságot, a kidolgozottságot. Kedvenc technikáim közé tartozik az olaj és az akril. A két anyag sokban különbözik egymástól, míg az olajfesték lassan száradó, nem vízbázisú anyag, erős színkontrasztot és éles fény- árnyékhatást lehet vele kifejezni, az akrilfesték gyorsan száradó vízbázisú, könnyen használható, száradás után műanyaghatásúvá válik. Azonban mindkettő színtartóssága kiváló.

– Példaképként Csontváry Kosztka Tivadar festészetét állítottam magam elé. A legtöbb képemet az ő festészeti stílusa motiválta. Ez leginkább a színek használatában nyilvánul meg. Csontváry festészetét varázsos színvilág és szuverén szimbólumteremtő erő jellemzi.

– Az a tervem, hogy minél több képet készítsek, ezzel fejlesszem festői képességemet, és szeretném minél szélesebb körökben megmutatni alkotásaimat. Fontosnak tartom, hogy azok az emberek, akik művészi tehetséggel bírnak, kaphassanak lehetőséget a bemutatkozásra, megmutassák, amire hivatottak. Í

„Nézni, nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani”

(Csontváry Kosztka Tivadar)








Forrás

Exit mobile version