Harc a szentesi hídfőért 1944 októberében….

Előzmények:

A német vezérkar a Dél-Ukrajna hadseregcsoport arcvonalának augusztus 20-i áttörése után, újabb védővonalát a Déli-Kárpátok bércei között kívánta kialakítani. Ezért indítványozta a magyar állam- és hadvezetésnek az ott átvezető hágók birtokba vételét és szilárd lezárását. Vörös János vezérkari főnök készítette el a Dél-Erdély elleni magyar támadások tervét. A hadműveletet a 2. magyar (erdélyi) hadsereg kezdte meg szeptember 5-én Kolozsvár–Marosvásárhely térségéből Torda és Marosludas felé előre törve. A gyors kezdeti sikerek után, a szovjet csapatok Erdélybe érkezésének hírére a Kis-Küküllőig előrejutott magyar csapatokat megállították, majd az egységeket szeptember 10-én, a Maros és Aranyos vonalára rendelték vissza védelembe. Ezzel meghiúsult a Déli-Kárpátok hágóinak birtokba vételére alapozott terv. A 2. Ukrán Front jobb szárnya az iaisi–kisinyovi áttörés után augusztus 25–26-án érte el a Keleti-Kárpátok hágóit.

A szovjet csapatok a hegyszorosokban kiépített magyar védelmet csak nehéz harcok árán tudták leküzdeni, s igen lassan haladtak előre. Erre figyelemmel és a román kormány kérésére a szovjet főhadiszállás szeptember 5-én utasította a front közepén, a román alföldön gyorsan előre haladó csapatait, hogy forduljanak északra, keljenek át a Déli-Kárpátokon és nyújtsanak segítséget az erdélyi medencében védekező román hadseregnek. A Keleti-Kárpátok szorosait védő német–magyar erők hátába kerülve, így hathatósan támogathatják a frontjuk jobbszárnyát is. A román alföldről északnyugati irányba fordított 53. hadsereg és 18. harckocsi hadtest céljául pedig a Brád–Lugos vonal szeptember 19-i elérését tűzték ki. E terepszakaszról a fokozatosan szélesedő folyóvölgyekben már közvetlenül a magyar Alföldre vezetnek az utak.

A Fekete- és a Fehér-Körös, a Maros, a Béga és a Temes völgyeinek eléréséért, így újabb versenyfutás kezdődött. A második Dél-Erdély elleni támadás szeptember 13-án hajnalban kezdődött a Battonya–Nagyvárad körzetében álló magyar csapatokkal. Kevermes–Dombegyház területéről a IV. (pécsi) hadtest (parancsnoka Heszlényi József altábornagy) 6. tábori póthadosztálya (parancsnoka Vukováry György vezérőrnagy) Arad irányába indult meg. A támadás Nagyvarjas után lelassult az 1. román lovashadosztály ellenállásán. Ekkor avatkozott a harcokba az Elek–Lőkösháza körzetében összevont 1. magyar páncélos hadosztály (parancsnoka Koszorús Ferenc vezérkari ezredes). Lendületes támadása szétszórta a védekező román erőket és a magyar harckocsik este 7 órára bevonultak Aradra.

Az aradi bevonulásról az 1. gépkocsizó lövészezred parancsnoka Vitéz Vastagh György ezredes (aki 1944. október 08.-án a szentesi hídfőért vívott csatában halt hősi halált),

1944. szeptember 16-án írt Aradról a családjának bizalmas levelében a következőkről számolt be:

http://archiv.nyugatijelen.com/2002/2002%20februar/feb.%208%20pentek/j3.html

Íme a terjedelmes levél néhány részlete:
„Aradot az én megkerülő mozdulatom oly váratlanul érte, hogy 12-kor délben, bár már ideiglenesen, de még folyt az élet, délután 4-kor azonban már tetőfokára hágott a pánik…”
„Fél hatkor Arad főterére én dübörögtem be elsőnek él harckocsim tetején állva. Még ropogtak a fegyverek, amikor beértem. A város kihalt volt, egy lelket se lehetett látni, mégis lövések jöttek…” „Még első este kézbevettem az aradi várat, sok fogollyal, mérhetetlen mennyiségű katonai felszereléssel és a repülőteret 32 db német eredetű ép bombázó repülőgépet bombákkal felszerelve, ezen kívül a légvédelmi üteget a repülőtér mellett. Az éjszakát vad lövöldözések közepette Aradon töltöttük. Én gépágyúkat állíttattam fel a főtéren, és sűrű időközökben a levegőbe lövettem.
Másnap délelőtt 11-kor összeszedtem csapatom jó részét, amelyek nem voltak biztosító szolgálatban és végigvonultam Arad főutcáján csapataim élén…”
„Délben 12 óra körül érkeztek be Aradra a gyalogosok és ekkor vonult Heszlényi (Hessler — sz. m.) altábornagy is be. Heszlényi a publikum előtt külön megköszönte — kezemet rázva — a gyors bevételt.”

Szeptember 21-én fokozódott az ellentámadás és a magyar csapatok délután sebtében kiürítették a várost. Visszavonulásukkor felrobbantották mind a három aradi hidat. A 23-ára virradó éjszaka a szovjet és a román csapatok elfoglalták Aradot. Az Aradról keleti irányba tovább támadó magyar csapatok szeptember 15-re érték el Ópálost, ahol az összeszűkülő Maros-völgyben az addig folyamatosan hátráló román hadsereg mindenáron igyekezett megvetni a lábát. A szoros elfoglalásáért másnap reggel indult meg a támadás. Az 1. páncélos hadosztály egységei délutánra birtokba vették az első magaslatokat s az elkeseredetten védekező román erőket már csak 2 km választotta el a Maros vizétől. Az elért állásokat a következő napokban a 6. tábori póthadosztály zászlóaljai vették át, azonban a szorosba nem tudtak betörni.
Ezekben a kritikus napokban Vörös János vezérkari főnök el szerette volna érni, hogy az Arad körül harcoló IV. és VII. hadtestekkel a magyar hadvezetés továbbra is önállóan rendelkezzék. Ezért szeptember 19-én, a korábbi IV. hadtest parancsnokságából fölállította a 3. magyar hadsereg-parancsnokságot, s parancsnokának kinevezte a hadtest korábbi parancsnokát, Heszlényi József altábornagyot. Ettől kezdve a IV. hadtestparancsnokság feladatát a Lengyelországból hazahozott II. hadtestparancsnokság látta el, Lengyel Béla altábornagy vezetésével. Szeptember 18-ára a magyar egységek a Fekete-Körös völgyében Kisszedresnél, a Fehér-Körös völgyében Borossebes előtt, a Maros völgyében Ópálosnál, a Marostól délre pedig a Billéd, Hidasliget, Temesfüves vonalon álltak. A szeptember 5-i paranccsal a román alföldről északnyugatra fordított 53. szovjet hadsereg első egységei szeptember 13–14-én érték el Dévánál a Maros völgyét. Egy részük Brádon keresztül északnyugati irányba haladt tovább, másik részük pedig a Maros völgyében nyugatra, Lippa felé igyekezett. Az északnyugatra tartó rész Halmágycsúcsnál ismét kétfelé vált. A Fekete-Körös völgyében északra támadó élük Belényes előtt ütközött a Nagyvárad tágabb körzetét védő magyar csapatokba. A Fehér-Körös völgyében nyugatra forduló 53. hadsereg 57. hadtest 203. hadosztálya és a 18. harckocsihadtest páncélosai a gyönge magyar ellenállást leküzdve, szeptember 17-én túljutottak Borossebesen és a folyóvölgy kijáratához érkeztek. A Maros völgyében ugyanekkorra a 243. hadosztály is elérte Lippát, és támogató páncélosaival együtt hathatós segítséget nyújtott a Maros partjain védekező román egységeknek. A küzdelembe bekapcsolódó 243. hadosztály mögött a Maros völgyében a 47. szovjet hadtest 375. hadosztálya nyomult előre.
Amikor valamennyi szovjet egység elérte a szétbontakozásra alkalmas síkság peremét, megindult az általános támadás. A Fehér-Körös és a Maros völgyeiből először a 18. harckocsihadtest páncélosai dübörögtek elő, nyomukban a lövészhadosztályokkal. Ópálosnál a 243. szovjet hadosztály és a 170. harckocsi dandár a szeptember 20-án hajnalban kezdett támadásával felőrölte a magyar védelmet és gyors visszavonulásra kényszerítette a 6. tábori póthadosztályt. Az ópálosi harcok hevességét érzékelteti, hogy csak elesettekben 1000 főt veszített a magyar hadsereg. A magyar vonalak áttörése után a 181. harckocsidandár és 32. gépkocsizó lövészdandár lendületes támadásával szeptember 20-a délutánra megközelítette az arad–nagyváradi főutat, s ezzel Aradtól északra szétszakította a magyar arcvonalat. A Mácsa–Ószentanna körzetében összevont 1. magyar páncéloshadosztály néhány óra múlva, a merészen előreszaladt szovjet páncélosokat bekerítette és fölszámolta. Az Arad felé gyorsan közeledő orosz erők ellen az addig tartalékban lévő 8. tábori póthadosztály 21. és 24. gyalogezredét vetették be. Az egységek Öthalom körzetéig jutottak előre és ott rendezkedtek be a nagyváros védelmére.
Szeptember 18-án éjjel a Temesvár és Arad között álló 12. gyalogezred megkezdte visszavonulását Arad felé. Utóvédje 20-án éjfélig tartotta Vingát, majd 21-e délelőtt bevonult Aradra. A dél-délkeletről támadó orosz–román csapatok 21-én délután érték el Újaradot – Arad Marostól délre lévő külvárosát – s megkezdődött a harc a fontos közlekedési csomópontért.
A magyar egységek által Arad körül védett terület mindinkább zsugorodott. Szeptember 21-én már közvetlenül a városért harcoltak a szovjet csapatok. Aradról egy irányban volt még szabad kijárat, északnyugatra, Dombegyház–Battonya felé. Szeptember 22-e hajnalban ezen az úton vonultak ki az utolsó magyar egységek a városból. Az őket üldöző szovjet csapatok 22-én elfoglalták Aradot, s felderítőik ezen az éjszakán elérték Tornya és Battonya között a trianoni határt. A Nagyszentmiklós térségében álló honvédegységeket a szeptember 24-én délelőtt indult szovjettámadás szorította vissza a trianoni határra.

Az október 6-ai szovjet offenzíva

A német vezérkar még a Cigánybáró fedőnevű támadását tervezgette, mikor október 6-án hajnalban megindult a szovjet offenzíva.

1944. október 6-án hajnali 4 óra 30 perckor csaknem 800 km-es arcvonalon támadásba lendült. A front balszárnyát a szovjet 46. hadsereg és a frontnak alárendelt román 1. hadsereg fedezte. A jobbszárnyon a szovjet 40. és 7. gárda-hadsereg támadott Szurdok – Apahida irányában. A szovjet 27. hadsereg (sávjában a „Gorskov” lovas-harckocsi csoport 5. gárda-lovas- és 23. harckocsihadtest kb. 176 harckocsival, illetve önjáró löveggel; parancsnoka Sz. I. Gorskov altábornagy) és a román 4. hadsereg Kolozsvár elfoglalását kapta feladatul, majd tovább kellett támadniuk Zilah felé. A front főerői Arad északnyugati körzetéből indították meg Debrecen – Nyíregyháza – Csap irányú támadásukat. A főcsapást mérő csoportosítást a „Plijev” lovas-gépesített csoport (4. gárda- és 6. gárda-lovashadteste és 7. gépesített hadteste 389 harckocsival és önjáró löveggel parancsnoka I. A. Plijev altábornagy), a 6. gárda-harckocsihadsereg (5. gárda-harckocsi-, 9. gárda-gépesített- és 33. lövészhadteste 166 harckocsival, illetve önjáró löveggel; parancsnoka A. G. Kravcsenko vezérezredes) valamint az 53. hadsereg (27., 49., 57. lövész- és 18. harckocsi hadteste 72 harckocsival és önjáró löveggel) alkotta. A csapatokat a szovjet 5. légi hadsereg 1215 repülőgépe támogatta. A „Plijev” csoport és az 53. hadsereg csapatai a Nagyszalonta – Szeged arcvonalon a hadművelet első napján mintegy 100 km-es szélességben és 40 km mélységben áttörték a magyar 3. hadsereg védelmét, amelyet parancsnoka, Heszlényi József altábornagy kénytelen volt a Tisza mögé visszavonni. A lovas-gépesített csoport erői október 8-ára 90-100 km-t nyomultak előre s elérték Karcag és Hajdúszoboszló térségét, noha 6-án és 7-én a magyar 3. hadsereg visszavonuló részei és a körzetben lévő német légvédelmi tüzérség 8,8 cm-es, páncélosok ellen is kiváló lövegei Gyoma és Endrőd, valamint Körösladány körzetében jelentősen megnehezítették a szovjetek átkelését a Körösön. A 6. gárda-harckocsihadsereg azonban továbbra sem boldogult Nagyvárad körzetében, támadása elakadt a város felé vezető utakon.
„Hajnal 4-kor az alföldi frontvonalakon megszólaltak a szovjet nehéztüzérség ágyúi, és 30 perces tüzet zúdítottak a magyar állásokra. Fél 5-kor rohamra indultak a harckocsik, majd az őket követő lovas és gyalogos hadosztályok. A Makótól keletre támadó 53. hadsereg főcsapásának irányából – a hadsereg 27. hadosztályának támadása Orosházán keresztül északnyugatra – a város kiesett. Október 6-án hajnalban a fő erőkhöz balról kapcsolódó egység, az 57. hadtest 243. hadosztálya kezdett támadásba Mezőhegyes–Csanádpalota körzetéből északnyugatra Pitvaros, Királyhegyes s majd tovább Hódmezővásárhely felé.
A Királyhegyes alatti magyar frontszakaszt virradat előtt a szovjet csapatok Csanádpalotáról lőtték, majd a támadásuk is erről jött. A szovjet katonák heves harcok után délutánra értek keresztül Királyhegyesen és jutottak el nyugati széléig. A magyar tüzérség ekkor Rákosról lőtte Királyhegyest. Október 6-án a Mezőhegyesről–Csanádpalotáról harckocsikkal, aknavetőkkel, sőt Rata repülőkkel is támadó szovjet csapatok Királyhegyes mellett bevették még Pitvarost és Csanádalbertit is. Az 53. hadsereg főerői késő délutánra elfoglalták Orosházát.
A szovjet támadás a szemben álló magyar hadosztályokat mindenütt áttörte és a csapatok vezetése, az egységes irányítás már a délelőtti órákban fölbomlott. A visszavonulás nem egy helyen meneküléssé fajult. A 3. magyar hadsereget a felsőbb német parancsnokság a 6. német hadsereg alárendeltségébe utalta. (A helyzeten ez semmit nem javított, egy nap múlva vissza is vonták az intézkedést.) Az október 6-i hadinapló igen tartózkodó a nap eseményeinek ismertetésében. Éppen csak rögzíti a Békéscsaba–Békés irányú szovjet áttörés tényét. Az azonban sokat mondhat az eseményekről, hogy a 3. magyar hadsereg és a LVII. német páncélos hadtest a központját e napon hirtelen a Duna–Tisza közére helyezte át, a VIII. magyar hadtest pedig Szentesre húzódott vissza. A hadseregparancsnok késő éjjeli jelentése már többet elárul a nap eseményeiből: „A csapatokat az utak csomópontjában összegyűjtve kell egy új arcvonalat képezni, Makó nyugat, Földeák, Orosháza, Kondoros, Gyoma vonalon.” A hadseregparancsnok ugyanekkor megjelölte azokat a hídfőket, ahol reményt látott csapatai összegyűjtésére és rendezésére. A 23. tartalékhadosztálynak Makó nyugat, Hódmezővásárhely, Mindszent; a 8. tábori póthadosztálynak Szentes, Kunszentmárton; a 20. gyaloghadosztálynak pedig Szarvas, Gyoma körzetében kellett újabb védővonalat kialakítania. Október 7-én a magyar vezérkar jelentése megállapította, hogy a szovjet hadsereg „Makó–Nagyszalonta szakaszt védő honvédcsapatok ellen megindította várt nagy támadását. Súlyos harcok vannak folyamatban. Saját ellentámadásaink megindultak”. Október 7-én nagy lendülettel folytatódott a szovjettámadás.

Események sorát engedjék meg a Tomika Emil őrnagy naplója (1944-1945) részletével folytathassuk:

HARCTÉRI NAPLÓ 1944 -1945 A szentesi m. kir. „Árpád fejedelem ” 2/1. huszárosztály.

A huszárosztály 1944. június 10 került mozgósításra június 15.-én érkezett meg a lengyelországi Luniniecben. 1944. szeptember 28-ig lengyel területen harcolt és tért hazai földre.
„Miközben szerelvényeink hazafelé robogtak, bennünk az az optimista remény lett úrrá, hogy hosszabb pihenő vár ránk, hozzátartozóinkat viszontláthatjuk, hiányainkat, veszteségeinket pótolják, majd egy remélt Kárpátokban, vagy az erdélyi hegyek közt húzódó – védővonal mögött, mint mozgó tartalék kerülünk alkalmaztatásra. Ez a reménységünk idehaza egyelőre csak erősödött, mert a legénységet, részlegesen szabadságoltathattuk. Váratlan hirtelenséggel jött a fordulat. A nagyarányú orosz támadás úgy látszik, teljesen meglepte a mi felső vezetésünket. A nagy erőkkel támadó orosz páncélosokkal szemben csak harctéri tapasztalatokkal nem rendelkező, korszerűtlen fegyverzetű, kis létszámú egységeket tudtak bevetni, melyeket az orosz harckocsi tömegek valósággal legázoltak. Három seregtest összekeveredett részei között senki sem tisztázta az elöljárói hatáskört. Egymást keresztező és egymásnak ellentmondó parancsok érkeztek és ezekből kitűnt, hogy az elöljárónak fogalma sincs az alárendelt egység harcértékéről. Szerencsénkre az oroszok szokott lassúsága és a német erők Debrecen felől történt ellentámadása időt biztosított kötelékeink rendezésére. Így Ibrányi vőrgy-nak is sikerült a huszárhadosztály részeit újból összefogni tartalékosokkal, úgy-ahogy pótolni az emberhiányokat, majd a hadosztályt a Tisza mentén újabb hadműveletre alkalmazni. Ezek előrebocsátása után az előbbiekben vázolt időszak eseményein haladjunk végig naponként részletezve naplónk feljegyzései nyomán.

1944. szeptember 30. Szerelvényünk több ipartelepen haladt át. Az épületek mellett, melyek le voltak bombázva, újak álltak és az újjáépítés munkája mindenütt folyt. Reigefeldben az ipartelep teljesen le volt rombolva. Felső-Szilézia területén gyorsan robogtunk át és éjfélre már Lundenburgban voltunk. Lezárva 24 h-kor.

1944. október 1. Vasárnap reggel borús, esős időben hagytuk el Schattendorf német határállomást és reggel 6 h-kor haladtunk át – harangzúgás mellett – Ágfalva magyar határállomáson. A huszárok a Himnuszt énekelték és a több csatát bátran kiállt, kemény katonák arcán végiggördültek a viszontlátás örömkönnyei. Újra magyar szót hallani, magyar embereket és magyar falvakat látni: busásan kárpótolt minden megpróbáltatásért. Sokan ilyenkor ébredtek csak tudatára, idegen világból hazaérkezve, hogy mit is jelent nekünk ez a magyar haza. Lezárva 22 h-kor.

1944. október 2. Zuhogó esőben, de elpusztíthatatlan jókedvvel haladtunk át a Dunántúlon. Közben letette Káldi Várpalota közelében a két lengyel ifjút. Hogy útjukat milyen szerencsével folytatták? Meg volt-e még a lengyel menekülttábor? Soha nem tudtam meg. A Dunán átjutva igen nagy kacskaringókkal mentünk vicinális vonalakon. Természetesen, a szállításunk így nagyon elhúzódott. Lezárva 23 h-kor.

1944. október 3. Az éjszakát egyhelyben állva töltöttük, mert a megrongált hidak és az Erdélyből jövő sok menekült szerelvénye miatt a pályákon nagy volt a torlódás. Este érkeztünk Tiszaújfalu kis állomásra, hol a kis, egyvagonos rakodó miatt 21 h-g elnyúlt a kirakás. Gyalogmenetben meneteltünk ezután Kiskunfélegyházára, hova 23 likőr érkeztünk be. Itt már előkészített szállások vártak. Lezárva 24 h-kor.

Kiskunfélegyháza, 1944. október 4. A nap szállásaink berendezésével, anyaghiányok, térképkészlet, téli óvócikkek igénylésével telt el. Személyi hiányokat a plöhneni szervezés alapján állapítottuk meg. Lezárva 21 h-kor.

Kiskunfélegyháza, 1944. október 5.
Pihenő, anyagkarbantartás, szerelékápolás. Hadosztályunk úgy a magyar vezérkar főnökétől, mint német részről Guderian vezérezredestől, a legnagyobb dicsérő elismerést kapta, amihez hasonlót magyar alakulat még nem kapott. Az előző nap már megállapított veszteségeink az eddigi harcok során: tisztekben: 20 %, összes legénységben: 50 % volt a plöhneni szervezés szerint. Engedélyt kaptunk, hogy a legénységet két részletben, 48-48 órára szabadságoljuk. Én ezzel az engedménnyel azonnal éltem és az alosztály parancsnokságok által, a legénység felét még október 4-én szabadságra bocsájtattam. Szabadságra engedtem Tersztyánszky fhdgy-ot is. Lezárva 23 h-kor.

Kiskunfélegyháza, 1944. október 6. 8 h-kor a hadosztály-parancsnokságra – Kecskemétre – rendeltek csapatparancsnoki és osztályparancsnoki értekezletre. Itt Ibrányi vőrgy. figyelmeztetett, hogy különböző politikai csoportok igyekeznek a hadsereg közelébe férkőzni és azt befolyásolni. Ezektől erősen óvakodni kell! „Az ellenség az ország területén áll, nekünk, katonáknak, harcolnunk kell!” Biztosított, hogy október 10-ig teljes személyi és anyagi kiegészítést kapunk. 8 h-kor református, 9 h-kor katolikus istentiszteleten vett részt az osztály. 15 h-kor váratlanul riadóztatták, menet a csongrádi Tisza-hídhoz, hol az odaérkezett ezredparancsnokomtól a következő parancsot kaptam: „Békéscsaba és Gyula között betört ellenséges páncélos ék Orosházát már elérte. A 2. huszárezrednek feladata Szentes területén hídfőállást foglalni.”
A menekültek, valamint a visszavonuló vonatok páratlan torlódást idéztek elő a Tisza-hídon és az odavezető úton. Ezt a legnagyobb vesződségek árán sikerült csak rendezni. Eredményképp: 21 h-kor indulva a hídtól a 6 km-es utat 7 óra alatt tettük meg és csak 4 h-ra értünk Szentesre. Itt az úgynevezett tágabb hídfőt szállta meg az osztályom. Ez északon és délen a Tiszára támaszkodva félkör alakban fogta körül Szentes városát, annak széleitől l-l km távolságban húzódva. Hossza mintegy 27 km volt. Ekkora kiterjedést természetesen csak a főbb utakat lezáró támpontokkal tudtam megszállni. Ekképpen az északi védőkörletben az 1., a keletiben a 2. és a déliben a 3. század rendezkedett be. Harc álláspontomat Szentes piacterén, az Apponyi téren lévő csendőr laktanyában állítottam fel. Az ezred II. osztálya a szűkebb hídfőt, Szentestől északnyugatra, a csongrádi híd Tisza bal parti környékét szállta meg. Páncéltámadás elhárítására Bodó Tihamér szds. parancsnoksága alatt az ezred páncéltörő ágyús százada foglalt tüzelőállást Szentes keleti és délkeleti kijáratainál. Lezárva 21 h-kor.

Szentes, 1944. október 7. 7 h-kor beérkezett az orosházi csendőrőrs kerékpáron. Jelentésükből értesültem, hogy 5 h – kor az oroszok Árpádhalmon és Nagymágocson is bent vannak. Sok jogtalanul visszajövő, idegen alakulatbeli katonát fogtunk fel és állítottunk sorainkba szeretett helyőrségünk védelmére. A fejetlenség és pánik előttünk úgy látszik teljes. Vonalunkon áthaladó Temesy vőrgy. közölte Sandy szds-sal, 6h. 30-kor, hogy 1-2 órán belül orosz támadással számoljon. Ez nem következett be. Értesülésünk szerint Fábiánsebestyén és Nagymágocs területén az 1. páncélos hadosztály részei még rendezetten harcolnak. Délután ezek is biztosító vonalunk mögé vonultak. 13 h-kor légitámadástól egy ló elhullott, egy pedig megsebesült. Este a város már teljesen kihalt.
15 h-kor kaptam az ezredparancsnokság alábbi parancsát:

Tomka örgy.!
Amennyiben a tágabb hídfő elhagyása válna szükségessé, úgy az 1. és 2. század szűkebb hídfőben Idrányi alez. parancsnoksága alá lép.
Szentes, október 07.
Németh alez.
Lezárva 21 h-kor.

1944. október 8. 4 h. 30-kor kaptam az ezredparancsnokság legújabb, alább közölt parancsát:

Intézkedés a felváltásra
A szentesi hídfőállás további hatásosabb védelme érdekében a 8. hop. a hídfőállásban lévő csapatok sűrítését, illetve szaporítását rendelte el. Az eddig egyedül hídfőállásban lévő 2. hu. ezredet a vázlat szerinti módon váltják fel október 8-án 5 h-kor. A felváltó 21. és 24. gy.e. ennek az illető e. sávjába eső része a 3. és 6. szd-nak egyelőre alárendelésében megmarad és ezek védőállásának gerincét képezi.
Az 1. tábori póthuszárezred pk.91 védőkörletébe az alárendelt póthuszárezred, a 2. huszárezred és 24. féld. osztály részeinek felváltására az alábbiakban intézkedem.
Az I. tab. pót.hu. e. III. és IV. osztályai felváltják az 1. lov. szd-ot. Utóbbi, felváltás után, az Apponyi tér környékére megy és ott elhelyezkedve, az egész alvédökörlet tartalékát képezi. A csendőr oszt. pság távbeszélőjénél ök. küldöncöt tart esetleges parancsok távbeszélőn adandó közvetítésére.
Az 5. és II. nf. szd-okat a szűkebb hídfőben, a II. pót hu. oszt. váltja fel.
Az ekként felszabaduló 4., 5., II. nf. szd-ok, valamint a 24. féld. osztály lov. szd-át a 2/1. hu. oszt. megmaradó védőkörletének sűrítésére Tomka Emil örgy. rendelkezésére adom. Felhasználásukat illetőleg velük intézkedjék. A pk-ok e célból, felváltás után, haladéktalanul jelentkezni tartoznak nála az Apponyi téri cső. oszt. pság-án. Tomka örgy., mint már helyzetismerettel rendelkezőpk. egyelőre az ezred hozzáutalt alosztályai felett a pes. adást gyakorolja.
Csoportosítást úgy szabja meg, hogy később, a kötelékek keveredése nélkül, felosztható legyen az ezred alvédő körlete a két opk. között. A 3. és 6. szd-ok bevonulása után azokat ismét osztályaikhoz osztom be. A felváltás október 8-án, 5 h-kor.
Szentes, 44. október 8, 3 h. 30-kor.
Németh alez.

Ez a parancs egyáltalán nem került végrehajtásra, mert a minden oldalról megindult ellenséges támadás ezt lehetetlenné tette. A 21. és 24. gyalogezred részei csak lassan érkeztek be. Erejük külön-külön nem tett ki egy századot. A felváltott 1. századomat azonnal át kellett adnom Vastagh92 ezds-nek, aki a csongrádi hidat erősen támadó oroszok ellen veti be. Ugyanez okból az 5. és II. nehézfegyver századot nem kaptam meg. Védőkörletem megerősítésére csak a 4. századot kaptam meg, amit azonnal be kellett vetnem a 2. század jobbszárnyán. így nem maradt tartalékom.
8 h. körül a berekháti vasúti állomást védő 3. századot erős harckocsi támadás érte. Bodó Tihamér páncéltörő ágyúi hat T-34-est kilőttek, mire a többi, a szomszédban lévő téglagyár mellett keresett fedezéket. Ugyanekkor viszont az észak felől megindult orosz támadás elérte a csongrádi hidat és annak keleti bejáratát elzárta. így visszavonulási utunk el lett vágva. 11 h. tájban a Vastagh csoport: az I. páncélos hadosztály részei, az 1., 5. és 6. lov. századunk a hidat visszafoglalta ugyan, de a berekháti szakaszon biztosító páncéltörő ágyúinkat az ellenség sorjában mind kilőtte, mire a 3. szd. a megújuló harckocsi támadás elől a város széléig hátrált. így ezek kitartásához már semmi reményt sem fűzhettem. A 3. századot a szabadságon lévő Tersztyánszky fhdgy. helyett Syposs István tartalékos fhdgy. vezette, aki harcálláspontjáról eltűnt anélkül, hogy helyettesét értesítette volna, így százada a válságos helyzetben teljesen vezetés nélkül maradt. A 2. századot is harckocsi támadás érte. Itt páncéltörő ágyúink 4 orosz harckocsit lőttek ki, de közben ellenséges találatoktól ezek is használhatatlanokká váltak. A jól befészkelt század ellenben kitartott, a 4. szd-dal egyetemben. A várost északi irányból támadó ellenség a póthuszárezred III. és IV. osztályát beszorította a városba és azután az észak-déli irányú sugárutakat gépfegyvereivel végig pásztázta. Csak ekkor kaptam parancsot, hogy túlerős nyomásra, utcai harccal, vonuljak vissza. A parancs továbbítására csak hírvivő állott rendelkezésre, így az késedelmet szenvedett. Pillanatok alatt az orosz harckocsik benn voltak a város szélén. Az Apponyi téren lévő házakba már belőttek, mikor a csendőrlaktanyából elindulhattunk. Ugyanakkor a Petőfi szállót, mely a város centrumában épült, már elérték az orosz harckocsik. A város északnyugati szélén lévő kórházhoz helyeztem át harcálláspontomat és reméltem, hogy a Kurca patak vonalán felvételi állást tudok létesíteni. Itt megvártam, míg vezetéklovaim és a nehézfegyvereim átmennek a Kurca-hídon. Az északról előretörő ellenség lövedékei és aknaszilánkjai jégeső módjára pattogtak az aszfalton és a háztetőkön és mindez azt eredményezte, hogy a küzdők legnagyobb része ész nélkül futott a vezetéklovak után a Tisza-part felé. Percek alatt alig maradtunk: dr. Németh fhdgy., Foltényi hdgy., valamint a Kurca mederbe állított páncélromboló járőr, Vince huszár parancsnoksága alatt. A Kurca vonal terve tehát szertefoszlott. Hárman megindultunk a Tisza felé, hogy a visszavonulókat rendezzük. Alig haladtunk 100 m-t, befordult egy nagy T-34-es, megállt a hídnál és végiglőtte az utat. A harckocsi szerencsénkre, nem mert a hídra kilépni, nem ismerve annak teherbírását lövedékei pedig fejünk felett süvítettek el. A hídnál kitartó páncélrombolók a távolság miatt a harckocsit nem tudták kilőni, Vince huszár ellenben jól célzott lövésekkel négy fő harckocsit kísérő oroszt lelőtt. Ennek köszönhetjük, hogy nem üldözött minket senki. Laktanyánk udvarán át mentünk a Tisza-híd felé. Felborulás és fejvesztett menekülés volt látható. Nagy megnyugvást keltett ellenben Szemerédi Mihály tőrm, aki aknavető szakaszát teljes rendben vezetve vonult el mellettünk, pedig nevezett családját volt kénytelen visszahagyni az orosz kézre jutó városban. A vezetéklovakat Mihályi Miklós tőrm összefogva a Tisza töltés mögé vezette. Itt dr. Németh fhdgy. átvette felettük a parancsnokságot és megkísérelte a hídon való átjutást. A hídon és két tagon át jutottak embereink és lovaink egy része a Tiszán és a sötétség beálltáig sikerült anyagunk nagy részét a hídon fekvő ellenséges tüz dacára többszöri oda- és visszamenettel megmenteni. Hála a szűk hídfőben lévő 1., 5. és 6. szd. szívós kitartásának. A 2. és 4. szd. század a parancsnoki törzs kivételével az orosz átkarolás martaléka lett. Mindössze a Fejes és Bálint támpontoknak sikerült a visszavonulás. Odaveszett tehát Endrédy József és Kováts Károly hdgy. támpontjukkal együtt sok más kipróbált huszárral.
Este a szűk hídfő újabb harckocsi támadást vetett vissza. Itt a Kelemen szakaszbeli László János őrv. és Szabó Gábor hu. egy-egy T-34-est lőtt ki páncélököllel. A híd nyugati oldalán Deák93 vezérkari ezredes parancsnoksága alá léptem, aki Vastagh ezredessel igyekezett a Tisza vonal védelmét megszervezni. Ugyanezt tette a szentesi hajóállomással szemben Auerhammer ezredes, a póthuszárezred parancsnoka is. Úgy Auerhammer ezredes, mint Deák vk. ezredes segédtisztjével együtt ekkor már sebesült volt. Ugyancsak súlyos váll-lövéssel hátraszállították Idrányi Ferenc alezredest a II. oszt. parancsnokát, aki még a Tisza bal partján sebesült meg.
18 h-kor – a hídtól közvetlenül északra lévő – harcálláspontomra jött Auerhammer ezredes Németh Lajos alezredessel és utasítottak, hogy összegyűjtött embereimmel menjek le az általuk megszervezett Tisza szakaszra és ott lépjek Szemző94 alezredes parancsnoksága alá. Vezetéklovainkat az aknavető szakaszokkal együtt Csongrád déli szegélye mellett gyülekeztettem, majd embereimmel jelentkeztem Szemző Imre alezredesnél. Miután Szemző alezredes a védőállás parancsnokságát rám ruházta, megszemléltem azt, és annak kiépítettségét és megszállottsági fokát is kielégítőnek találtam, de ezt a megszálló erőt úgy a mi ezredünk, mint a pótezred teljesen kevert kötelékei alkották. Tőlünk balra, gyalogosokból és utászokból, hasonlóan kevert kötelék védett. Tőlünk jobbra – 5 km-es űr után – állítólag egy csendőr szakasz biztosított. Szemző alezredes ezt az űrt járőr menetekkel igyekezett kitölteni.
Az éjszaka igen mozgalmasnak indult. A túloldalon az ellenség feltűnő zajjal átkelést színlelt. Vastagh ezredesnek a hídfő melletti harcálláspontján át összeköttetést tudtam teremteni a Csongrádtól délre tüzelőállásban lévő tüzéreinkkel és azoktól a túloldalra tüzet kértem. A tűz, noha térkép után lőttek kiváló találatokat ért el. Ezzel egyidőben az ellenség is igen heves tüzet zúdított az egész Tisza vonalra. A tűz a leghevesebb volt a híd nyugati bejárata körül. Sárkány95 hdgy-ot Csongrádra küldtem az aknavető szakaszokért, de ő a híd közelében elesett. A sebesült Deák ezredest hátraszállították. Vastagh ezredes harcálláspontján súlyosan megsebesült és hátraszállítás közben hősi halált halt. Németh Lajos alezredes, a szintén sebesült Auerhammer ezredessel együtt Kiskunfélegyházára távozott, így a délután megszervezett Tisza védelem teljesen vezetés nélkül maradt. A heves tüz miatt az egyes védőkörletek parancsnokai sem voltak egymással összeköt-tetésben és így tudomást sem szereztek elöljáróik sorsáról. Ez a tény a legsúlyosabban a Tisza bal partján kitartó, szűkebb hídfőben lévő lovas századokat érintette. Itt a megsebesült Idrányi ezredestől, Szunyogh György szds. vette át a parancsnokságot. Szunyogh szds., miután megtudta, hogy utászainknak parancsuk van a híd robbantására és ehhez az előkészületek már befejezést is nyertek öntevékenyen megkezdte a hídfőállás kiürítését. Ez sem ment ellenben simán, mert a 6. század fele még a túlparton tartózkodott, mikor a hidat utászaink felrobbantották. Az ott rekedt emberek aztán csak a legválságosabb körülmények között, csónakokon tudtak partra szállni. Lezárva: október 10-én.

1944. október 9. 6 h-kor a tőlünk balra lévő gyalogos rész otthagyott minket. Szerencsénkre onnan egy százados átjött hozzám és jelentette távozásukat. Ezt azzal indokolta, hogy tudomása szerint, az oroszok tőlünk északra és délre már átkeltek a Tiszán. Komáromi utász hdgy. szintén jelentette, hogy parancsot kapott a visszavonulásra, mert Mindszentnél és Csongrádtól északra átkeltek az oroszok. Összeköttetésünk tegnap estétől senkivel sem volt, így parancsot sem kaphattunk. Soltész szds., ezredsegédtiszt ugyan megérkezett harcálláspontunkra, de ő a helyzetről teljesen tájékozatlan volt. így Szemző alezredessel elhatároztuk a visszavonulást. A lovasíthatókat Purgly szds. parancsnoksága alatt Csongrádon át Kiskunfélegyházára küldtem a vezetéklovak összegyűjtése végett. A csongrádi út felé haladtunk, amikor a polgári lakosoktól értesültünk, hogy az oroszok a műúton már dél felől Csongrád felé nyomulnak. Ezt megerősítette egy, az utász csoporttól származó már civilbe öltözött honvéd, aki jelentette, hogy csapatukat a műúton áthaladva az oroszok elfogták és hiába adták meg magukat a századosukkal együtt mind kivégezték őket. 0 a kukoricásba szaladt és így sikerült megmenekülnie. Helyzetünk ezután reménytelennek látszott, mert Csongrádon már ugyanekkor benn voltak az oroszok. Szerencsénkre a környező tanyák lakóinak önfeláldozó segítsége sokat javított helyzetünkön. Egy asszony vállalkozott arra, hogy végigjárja a környező tanyákat és megtudakolja, hogy hol láttak utoljára oroszt. Meghatott egy öreg bácsi, aki rám akarta adni a ruháját mondván, ha elfognak, biztosan agyonlőnek. Az oroszok Csongrádtól északra és Mindszentnél keltek át a Tiszán minden ellenállás nélkül. A két átkelt csoport Csongrádon találkozott, mi pedig Csongrádtól délre közéjük és a Tisza közé ékelődtünk. Tervünk volt először a Mindszent felől előnyomulok éle előtt elvágni. Ez csak a lóháton lévő Purgly csoportnak sikerült Ezután nem maradt más választás, mint a Mindszent felől előnyomulok mélységében hézagot keresni és azon átcsúszni. Ez, Isten segítségével, sikerült. Segédtisztem, v. Foltényi Gábor hdgy. parancsnoksága alatt egy géppisztolyos tiszti járőr vezetett a magas kukoricákban és szőlőkben rejtőzködve, az oroszok nyomait figyelve, tanyáról tanyára, a polgári lakosságtól állandóan tájékozódva. így sikerült az oroszokat elkerülni, oszloprészeik közt keresztülbújni. Estére érkeztünk Kiskunfélegyházára, ahol megtaláltuk a 8. tábori póthadosztály parancsnokságot.
Itt értesültünk arról is, hogy hadosztályunk részéről v. Szinay András vezérkari százados érdeklődött utánunk és a 8. tábori póthadosztály-parancsnokságon azt a felvilágosítást kapta, hogy a hadosztály előtt zárt arcvonal lévén megkeresésünkre nincs remény. Félegyházán éjjeleztünk, ezredparancsnokunkkal összeköttetésünk még mindig hiányzott.”

A harctéri napló teljes terjedelme az alábbi linkre kattintva olvasható:

http://mek.oszk.hu/07900/07957/#

A huszár osztályparancsnokának zárszava:

Az „utolsó huszárok” szétszéledtek. Mind az öt világrész adott nekik új hazát. Eltűnt a katonaéletből a huszár szó, de patinás emlékét történelmünk lapjai – míg csak történelmet fognak írni – őrizni fogják. Amire vállalkoztam az előszóban, teljesítettem. Emléket állítottam sok hősi halottnak, akiknek hamvai most jeltelen és elnémított sírhantok alatt nyugszanak. Pedig az utolsó huszárok teljesítménye egyáltalán nem volt lebecsülhető. Nem hőskölteményről van most szó. Vessünk egy tekintetet a csatolt vázlatokra. Nemde, Közép-Európa térképére volna szükség, hogy ábrázolni tudjuk azt a 2000 km-t, amit ezek az utolsó huszárok lóháton, gyalog, harcolva, állandóan sokszoros túlerővel szemben megtettek? És megtették úgy, hogy amellett fegyelmezettségüket, harckészségüket és lóállományuk erőállapotát meg tudták őrizni. Hőseinket most nem is annyira a sírhant, mint inkább a feledés temette el. De ha egyszer megint történelmet fognak írni: „Sine ira et studio” – harag és párt szenvedély nélkül – akkor nevük be fog kerülni történelmünkbe, dicső elődeik neve mellé. Akkor talán elő fog kerülni ez a napló is és adatai némi segítséget fognak nyújtani a történetírásnak az igazság feltárásában.
Addig ellenben pihenjenek e sorok rejtve harminc, ötven, vagy talán száz évig is….

A utolsó része a 279. oldaltól tartalmazza a huszárosztály (rendelkezésre álló és hadi cselekmények során jelentett) vesztesség listáját. 126 hősi halált halt, 491 sebesült és 875 eltűnt huszár nevét.

Elékezzünk hőseinkre!

Források:

A Makó környéki harcok 1944 őszén:

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Mako_monografia_sorozat/pages/monografia_6/015_harcok.htm

A 13. gyalogezred a dél-erdélyi majd a hazai hadszíntéren 1944 őszétől
Az alföldi hadműveletekben a 3. hadseregnél1944 IX. 7-XI. 4.
A dél-erdélyi magyar támadás és a 20. gyaloghadosztály elszállítása és harcai a Dél-alföldön
(Írta Szarka Levente)

http://www.13.gyalogezred.hu/1h.html

Számvéber Norbert Páncélosok a Tiszántúlon
Az alföldi páncéloscsata 1944 októberében

Eredeti filmhíradó:

http://mek.oszk.hu/05000/05068/html/#d1e3481

Egy magyar tábornok „Európa forgószelében”

A szarvasi születésű Lengyel Béla altábornagy mintegy negyedszázaddal megírt visszaemlékezései:

http://magyarhonved.blogspot.hu/2012/11/egy-magyar-tabornok-europa-forgoszeleben.html

Forrás