A Hősök Napja az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt. A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”
A történelmünk folyamán számos ismert és ismeretlen katona és civil adta a legdrágább tulajdonát a hazánknak, a saját életét. Hátrahagyva szeretett szülőket, szerelmüket és gyermekeiket.
Emlékezzünk ismert és ismeretlen hőseinkre, akik életüket adták azért, hogy mi most élhessünk. Sokuk számára nem adatott meg hogy szülőotthonuk temetőjében, édes szüleik mellett nyugodhassanak, hanem elesett társaikkal közös fellelt, sajnos sok esetben ismeretlen helyen alusszák örök álmukat.