Kezdőlap Könyvtár Kerámia házszámok az adventi vásáron…

Kerámia házszámok az adventi vásáron…

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/12/kerhaz.htm
A Hajléktalan Szálló munkái már megvásárolhatók – Kreativitás a periférián

Az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon is bemutatták azt a szentesi programot, amelyet a Szentesi Hajléktalan Segítő Központban valósítanak meg. Az, hogy az önkormányzat által fenntartott ellátó intézményben közfoglalkoztatás keretein belül lássanak el hajléktalanokat munkával, országosan is ritkaságnak számít.

Szentesen, a Rákóczi Ferenc utcai intézmény lakóiból 12 főt vontak be a programba, amely kétféle foglalkoztatást jelent az ellátottak számára: egyrészt az épület környékén végzik a kertészeti, terepgondozási feladatokat, emellett az telephely területén található faházakban kézműves termékeket állítanak elő. Szőnyegszövéssel és kerámia tárgyak formázásával foglalkoznak.

A program külön érdekessége, hogy a kerámiából házszámokat készítenek. A terv az, hogy Szentesen megvalósulhasson a házszámok egységesítése, a hajléktalanok kerámia számtábláinak felhasználásával.

2015. október 10-én a Városi Könyvtár kiállítótermében mutatták meg a szentesi közönségnek azt az alkotómunkát, melyet az intézményben végeznek.

A megható megnyitó beszélgetésbe ment át, ahol megismerhettük azt, hogy mi az akadálya (mely leküzdhető), hogy ezeket a tárgyakat bárki megvásárolhassa. Jó hír, hogy a szentesi és a szegedi adventi vásárban bárki vásárolhat a termékekből.

Így készülnek a házszámok:








Forrás

Exit mobile version