http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/12/Farkas-Antal-tabla.htm
Emléktáblát kapott az író a nevét viselő utcában
Farkas Antal (1875-1940) író, költő, publicista születésének 140. és halálának 75. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak 2015. december 11-én a nevét viselő utca és az Árpád utca sarkán álló óvodaépületnél.
A kezdeményező javaslatot Léhi Gábor fogalmazta meg a szeptember 29-én megtartott Farkas Antal emlékesten. és szintén ő hívta össze a szervezőmunkát végző Emlékbizottságot.
Farkas Antal bronz domborműve Szemerey-Kiss Balázs szegedi szobrászművész alkotása, akinek már több munkája is megtalálható Szentesen. A fehér márvány tábla Baranyi László szentesi kőfaragó mester ajándéka – ő végezte a felirat vésését, illetve a felszerelést. Az emlék állítását közadakozásból finanszírozták, amelyet a Szentes Városért Civil Fórum szervezett meg. Szándékuk szerint alkotás egyúttal az emlékhelyekben egyelőre még nem bővelkedő Kisér városrészt is gazdagítja.
Az avató ünnepség kezdete előtti percekben Szabó Sándor tárogatóművész játékát hallgathatta a szép számban megjelent érdeklődő közönség, akiket kedves gesztusként pogácsával és forró teával kínáltak meg az óvoda dolgozói.
16 órakor dr. Dobos András állatorvos, címzetes egyetemi docens, a Farkas Antal Emlékbizottság tagja üdvözölte a megjelenteket, majd a Himnusz eléneklését követően dr. Demeter Attila, Szentes Város alpolgármestere mondott beszédet.
Ezután a Farkas Antal Utcai Kincskereső Óvoda Napraforgó csoportja mutatott be egy Luca-napi népi játékot Molnárné Szabó Csilla és Murányi Ágnes óvónők vezetésével.
A Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatos tanulói, Elefánti Emma és Biácsi Bettina Farkas Antal egy prózai művét és egy költeményét adták elő. Felkészítőjük Szurmik Zoltán tanár úr volt.
Az ünnepelt életútját, munkásságát Vágvölgyi Zoltán helytörténész-könyvtáros ismertette, versekkel is illusztrálva mondandóját.
Hölgyeim és uraim! Tisztelt emlékezők!
75 éve hunyt el Farkas Antal Budapesten a Charité kórházban. Néhány nappal korábban írta utolsó versét, melyben saját magáról ír, saját halálát vetíti előre. Hadd idézzem költeményének utolsó sorait:
Amíg virágzott, zsendülő tavaszba,
Szép volt, ifjú volt, vágyakkal teli:
Bimbói helyén ma csak sárga gaz van,
És ő a maga sírját nézdeli,
Égő, kék szeme parázsként kilobban,
Nincs semmi tüze, hideg múltja csak,
Miről kortársi estelente roppant
Érdekes, vidám mesét mondanak…
Ebben a néhány fájdalmas, keserű sorban, mint cseppben a tenger, tükröződik egész élete, személyiségének minden vonulata. A jobbító szándéktól hevülő ifjú, a színmagyar, bohém jó kedélyű, szellemesen társalkodó barát és a csalódott ember.
Most röviden tekintsük át városunk szülöttének
pályafutását és írói munkásságát.
Még szentesi gimnazista volt, amikor első verse 1890-ben megjelent az Üstökös c. pesti lapban. Örömmel lobogtatta végig a gimnázium folyosóján a nem mindennapi elismerést: egy vidéki kamasz fiú költeményét egy tekintélyes fővárosi lap vezérversként hozta. Az ifjú tehetség diákévei azonban gyorsan véget értek. Családi okok miatt Mezőtúrra kellett költöznie, ahol künn a tanyán tanítói állást vállalt. Itt ismerte meg a való életet, a paraszti sorsot, s itt kezdett kialakulni benne a nincstelenekkel való szolidaritás, a nyomorban élőkkel való együttérzés. Mindezek a lelki tulajdonságok később szépírói munkásságában is meghatározó szerepet kaptak.
Előbb a fővárosi Új Század c. lap munkatársa lett, majd a Makó és Vidéke c. lapnál vállalt állást. Az újság egyik cikke úgy mutatta be olvasóinak, hogy ő „a ma küzdelmeinek költője”, aki a „népnek ajánlja lantját”. A Makó és Vidéke megszűnése után a Szegedi Naplóhoz került, ahol munkatársa és barátja volt többek között Móra Ferencnek és Tömörkény Istvánnak. 1905-től a Népszava munkatársa lett, s itt 1939-ig, tehát 64 éves koráig dolgozott. A lap elsősorban verseit, regényeit, novelláit közölte. Szépírói tevékenysége idővel jelentőssé vált: 4 novelláskötete és 4 mesekönyve mellett 10 regénye és 9 verseskötete jelent meg. Költészetéről még Ady Endre is elismerőleg nyilatkozott a Nyugatban. Idézem: ”Farkas Antal … proletárköltő, talán a legkülönb, de egyben nagyon előkelő poéta is. … a zseni, a géniusz illata csap meg, mint májusi virágos ág, egyik-másik versében.” Eddig az idézet.
Farkas Antal költészetét érzelmi gazdagság, erőteljes hang jellemezte. Nyelve ízes, tiszta magyar nyelv volt. Költeményeiben a társadalmi igazságtalanságok és a nyomor ellen emelte fel szavát. Mi sem bizonyítja jobban verseinek népszerűségét, mint hogy minden munkásünnepségen szavalták őket.
Igazán nagy hatásúak és máig szóló üzenetet hordoznak háborúellenes versei. Mesterien tudta érzékeltetni a háborúnak az egyénre gyakorolt hatását, a testi-lelki szenvedéseket.
Költeményei mellett prózája is figyelemre méltó. A népi írók előfutárának tekinthető. Több regénye és novellája a paraszti életet festi. Őszintén, szépítés nélkül mutatta be a falu, a magyar tanya embereinek világát, s ezen műveiben olykor szentesi motívumok is felismerhetők.
Olyan korban élt, mikor nem sok babér termett egy olyan szociáldemokrata érzésű írónak, mint ő.
Élete vége felé keserűen írta a magafajta emberekről a következő sorokat: „Az ilyen embereknek tökéletesen elég a nevüket megörökítő fejfa a temetőben őgyelgő eligazodása szempontjából, hiszen az ilyen emberek, ha már egyszer a lelkekben nem élnek, nevük lekopott a szívek márványáról, ha az eleven emlékek mécsese már nem lobog a poruk fölött, köszönik szépen, de nem is akarnak tovább élni sem fában, sem kőben, sem ércben.”
Szentes vezető férfiai azonban nem így gondolkodtak felőle. Bár felnőtt életét szülővárosától távol töltötte, halálát követően nem sokkal 1945-ben utcát neveztek el róla. Ma, 75 évvel halála után elmondható, hogy emlékének mécsese még mindig világít. Mostantól ebben az utcában egy emléktábla hirdeti a jövő nemzedéknek, hogy ebben a városban született egy tehetséges író: Farkas Antal.
Hölgyeim és uraim! Most engedjék meg, hogy felolvassam Farkas Antalnak egy ifjúkori versét. 18 éves volt, mikor ezt a verset írta. Akkor már elhagyta Szentest és tanyai tanító volt Mezőtúr határában. A vers címe: Emlékezés Szentesre.
Van egy nóta, régi nóta,
Sok új készült már azóta,
Kopott is az áriája.
Így kezdődik:
„Szülőföldem szép határa…”
Hej aranyos szülőföldem,
Tőled de messze vetődtem!
Három éve, vagy négy is tán,
Hogy elváltunk…
Nem emlékszem már rá tisztán.
Csak azt tudom, hogy siratlak,
A mióta nem láthatlak.
Búsan nézek arra felé,
Hol az ég a
Földet karjába ölelé.
Egyszer, – lehet, hogy tavaszkor,
Ha az Isten éltet, akkor
Ellátogatok hozzátok
Megismer-e
Megugat-e a kutyátok?
Hej tudom, hogy elfeledet lett
Előtetek e rossz gyermek;
Elfeledte rokon, barát
A balsorsnak
Hányt-vetett mostoha fiát.
Nem bánom én csak még egyszer,
Ifjú szívvel és lélekkel
Bolyghassak a Kurcza partján,
Hol vadvirág
Köszöntsön a füzek alján.
Itt nőttem fel. Bölcső fája
Erdőjébő lett kivágva:
Kérem is az Alkotómat,
Itt vágják ki
A fejfámat, koporsómat.
A ligetbe temessetek,
Virág nőjön sírom felett.
És a lelkem hálaképen
Csalogány-dalt
Sír-rí nektek nyári éjen…
(Elhangzott Farkas Antal Emléktábla leleplezése alkalmából 2015 dec. 11-én 1600-kor a Farkas Antal Utcai Kincskereső Óvodánál)
Az emlékezést követően dr. Demeter Attila alpolgármester és Árgyellán Mihályné tagóvoda-vezető leleplezték az emléktáblát, amelyet a Szentes Városért Civil Fórum és az Emlékbizottság nevében Krausz Jánosné elnök és Molnár László, illetve az Árpád Szabadidős Sportklub nevében Léhi Gábor, mint az emléktábla-állítás kezdeményezője és Radicsné Baranyi Krisztina koszorúzott meg.
Az ünnepség a Szózat tárogató-kísérettel történő eléneklésével ért véget.
