Kezdőlap Egyéb A szentesi népszokások, hagyományok őrzője…

A szentesi népszokások, hagyományok őrzője…

85 éves Zsiros Katalin középiskolai tanár, néprajzkutató
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/11/Zsiros-Kati_85.htm

Ez alkalomból bensőséges, jó hangulatú ünnepség keretében köszöntötték szerettei, volt kollégái és tanítványai 2015. november 15-én, vasárnap délután a Szent Korona Cukrászdában.

Sokunk „Kati nénije” 1963-ban lett tagja az Ipari Szakközépiskola – a mai Pollák – első tanári karának, és negyedszázadon keresztül diákjai generációival szerettette meg a magyar nyelvet, a történelmet, vagy épp a honismereti-helytörténeti értékeink felkutatását.

1990-ben megjelent Szentes földrajzi nevei című munkája a mai napig alapmű a városunk múlja iránt érdeklődők és a szakemberek számára egyaránt.

A jeles alkalom fényét Kati néni kedvence, a fehér csokis torta mellett leginkább az emelte, hogy a megjelentek között volt a szakközépiskola másik nagy tanáregyénisége, Esztergálos Ferenc nyugalmazott igazgatóhelyettes.

Az egykori virgonc diákok – mára meglett, fehéredő hajú emberek – kitüntető szeretettel vették körül az ünnepeltet, akinek mindenkiről volt legalább 1-2 mosolyt fakasztó emléke.

Feri bácsival és az egykori kollégákkal beszélgetve – akik közül a többség szintén diákként szerezte az első közös élményeket – olyan elevenen jöttek elő a fél évszázados események, mintha csak tegnap történtek volna.

Zsiros Katalin tanárnőt 10 évvel ezelőtt a Könyvtárban köszönthettük, egy hasonlóan emlékezetes esten.

Drága Kati néni, Isten éltessen jó egészségben immár 85 évesen! 10 év múlva pedig újra összejön a Csapat, megesszük a fehér csokis tortát, és folytatjuk a történeteket. 🙂








Forrás

Exit mobile version