Kezdőlap Egyéb Új hulladékátrakó épült Szentesen…

Új hulladékátrakó épült Szentesen…

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/10/atrako.htm
ÁTALAKULÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁS SZENTESEN

40 millió forintból épült új hulladékátrakó Szentesen, melyet 2015. október 12-én adtak át. A 86 településből álló Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás, amelynek Szentes is tagja, 15 milliárd forintból fejleszti a hulladékgazdálkodási rendszert, melynek egyik eleme az átrakó telephely Szentesen

A Kurca-parti városban várhatóan jövő év elején változik a szemétszállítás módja – hallhattuk Szirbik Imre Szentes város polgármesterétől az átadó rendezvényen. Köszöntőjében kiemelte a projekt célját, mely a környezetvédelem fontosságát helyezi előtérbe.

Dávid Zoltán, a DAREH elnöke a projektben megvalósult fejlesztésekről, valamint a szentesi új hulladékudvarról és az átrakó állomásról is tájékoztatást adott.

A hulladék szállítását a szentesi átrakóállomás is támogatja majd, ami hatékonyabbá teszi a hulladékok begyűjtését. A városunkban átadott komplexumokból ugyanis nagy kapacitású nyergesvontatók szállítják majd tovább a feldolgozásra kerülő hulladékot, ezáltal az egyes gyűjtő járatok futásteljesítménye és az ennek során kibocsátott üvegházgázok mennyisége is csökken. Szintén a hulladékszállítás környezeti terhelésének mérséklését segíti elő a projekt keretében beszerzésre kerülő Euro 6–os motorral felszerelt új kukásautók és más járművek, amelyek modern erőforrásaikkal a jelenlegi üzemelő típusoknál kevesebb szennyező anyagot juttatnak a levegőbe. Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni, hogy a beruházás nem zárul le a fent felsorolt lehetőségek megteremtésénél. A projekt részeként a szakemberek ugyanis megkezdik a felkészülést a másként fel nem használható hulladékok energetikai hasznosításának kiépítésére, azaz optimális esetben a lerakásra kerülő hulladék aránya még tovább csökkenhet a Dél-alföldi régióban.

A projekt egyik legfőbb, és egyben a lakosság által leginkább használt, kézzelfogható eleme lesz az úgynevezett házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetése. Ennek keretében minden kertes-, illetve társasház számára kiszállításra kerülnek új hulladékgyűjtő edények, melyekben a tiszta csomagolási hulladék, papír, műanyag palackok stb. elkülönített gyűjtése történhet meg. A hulladékok otthoni gyűjtését és szelektálását ezért a jövőben a következőképp kell elvégezni:

• Az eddig használt gyűjtőedénybe kerülnek a konyhai szerves hulladékok és más nem hasznosítható hulladékok, maradékok.

• Második edényeként megjelenik egy 240 literes kuka, amibe tiszta papír-, műanyag-, üveg-, és fémhulladék kerülhet vegyesen. Ezt később az erre a célra felépülő üzemben válogatják majd szét.

• A kertes családi házas övezetek részére komposztáló edény kerül kiadásra. Ebbe harmadik gyűjtőedénybe a zöldhulladékokat gyűjthetik ősztől az érintett háztartások.

Az új rendszer kiszolgálásához további fejlesztéseket is végrehajtanak a szakemberek, így számos új létesítményt építenek fel a projekt keretein belül.

Szentesre kerül 7 új kukásautó és a beruházásoknak köszönhetően remélhetően jelentősen nő a szelektív hulladékgyűjtés aránya, és csökken a szemétlerakókba kerülő hulladék mennyisége.








Forrás

Exit mobile version