Kezdőlap Egyéb Meghívó orgonakoncertre…

Meghívó orgonakoncertre…

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/6/orgo.htm

Fantasztikus orgona koncertre várnak minden érdeklődőt 2015. július 12-én vasárnap 19.00 órára a Szent Anna Templomba, ahol Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész koncertje hallható, melyre a belépés díjtalan, de önkéntes adományokat a hangverseny kiadásaira köszönettel fogadnak.

Dr. Bednarik Anasztázia (DLA) Vácott működő orgonaművész. 1964-ben született a szlovákiai Kassán. Orgonatanulmányait édesapja keze alatt kezdte 11 éves korában, 1978-82 között a budapesti – Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Zeneakadémia orgona szakán tanult, végig Lehotka Gábor tanítványaként. 1987-ben szerezte meg orgonaművészi és szakközépiskolai orgona és zeneelmélet tanári oklevelét, kiváló minősítéssel. Részt vett Milan Slechta és David Titterington mesterkurzusain. 1983-ban a budapesti Liszt versenyen Kodály-különdíjat, 1988-ban ugyanott IV. díjat nyert. 2007 novemberében szerezte meg doktori fokozatát Summa cum laude minősítéssel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Disszertációját Pikéthy Tibor orgonaműveiről írta, nagysikerű mester-doktori védéskoncertjét a budapesti Művészetek Palotájának orgonáján adta. 2012-ben a Musica Mundi mesterkurzus tanára. Jelenleg a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója.

Sokat koncertezik, ez év tavaszán közreműködött a legjobb külföldi és magyar orgonistákat felvonultató Bach Maratonon a MŰPÁ-ban.




Forrás

Exit mobile version