Kezdőlap Egyéb Posztolj verset Szentesen!…

Posztolj verset Szentesen!…

108

Tedd láthatóvá a költészetet!
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/4/poszt.htm

Március 21-én ünnepeltük a Költészet Világnapját. Ebből az apropóból szerveződött egy országos akció, melynek címe: Tedd láthatóvá a költészetet! A mozgalom lényege, hogy ezen a napon minden versszerető, aki csatlakozik, valamilyen módon láthatóvá teszi a költészetet, a lehető legkreatívabb módszerekkel, pl. utcai versplakátolással, szórólap-osztogatással, nyilvános helyeken történő versmondással stb.

Az elmúlt évhez hasonlóan a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola a szentesi iskolák közül egyedüliként vett részt a „csoportosan elkövetett” versosztási akcióban. Március 20-án, délelőtt Bagi László tanár úr által koordinálva indultak el az iskola diákjai, hogy verseket osszanak általános iskolákba.

A fiatalok érdeklődve olvasták a kapott verset, majd amikor rájöttek, hogy a társuk másik verset kapott, úgy abból is kértek. A közel egy órás akció során csaknem ezer szórólapot osztottak ki a diákok a városban. Nem csak az iskolákban kaphattunk verset tőlük, hanem az utcán is osztogattak a diákok az érdeklődőknek.

A posztolási akcióhoz ki-ki akarva és akaratlanul is csatlakozott a magyar költészet napja alkalmából, így Szentesen sok helyen tölthetjük szabadidőnket versolvasással. Találtunk verseket a buszmegállókban, a Kossuth utcán a Petőfit takaró palánkon, de a liget fáira is kitűzve!

Akik megkapták a mezgések szórólapját, azok egy kis játékban is részt vehettek, így több mint 1000 embernek lehetősége volt könyvet nyerni, ha követte a szórólapon lévő megfejtéseket és utasításokat.








Forrás