Kezdőlap Egyéb Jól működik a befektetés a jövőbe Szentesen…

Jól működik a befektetés a jövőbe Szentesen…

98

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/4/studium.htm
Studium Generale tehetséggondozó program Szentesen (videóval)

A várakozásnak megfelelően működik a 3 éve kitalált, 2013 januárjában indult Studium Generale tehetséggondozó program Szentesen – mondta kedden sajtótájékoztatón Szirbik Imre polgármester.

Az évekkel ezelőtt kitalált program célja, hogy azokat a szorgalmas, tehetséges, eltökélt fiatalokat támogassa, akiknek a családja a felkészítő órákat és a felsőoktatás költségeit már nem tudnák finanszírozni. Ez befektetés a jövőbe.

A programban inkább a reál tudományok iránt érdeklődők találják meg a számításukat, mert az anyagi alapot a szentesi önkormányzaton kívül öt termelő vállalat (a Hungerit Zrt., a MetalCom Zrt., az Árpád-Agrár Zrt., a Délkertész és a HK Ceram Kft.) biztosítja, 5 évig, évente 1,5-1,5 millió forinttal, és a minőségi munkaerő képzést kívánják támogatni.

A szakmai munkát támogatja a Szegedi Tudományegyetem, amelynek képviseletében a szentesi származású Homoki-Nagy Mária professzor asszony elmondta: a diákok között népszerűek az egyetem által meghirdetett programok, például a 2 órásra tervezett látogatás a Biológiai Központban egész naposra sikeredett. És nem elvárás, hogy a Studium Generale-ban részt vevők a szegedi egyetemen tanuljanak tovább.

A programban eddig 300 harmadikos, negyedikes (vagy 11–12.-es) középiskolás, gimnazista vett részt, vagyis évfolyamonként 100-100. A cégek támogatásán túl a fiataloknak óránként 150 forintot, tehát kb. 1 gombóc fagyi árát kell áldozniuk a felkészítésre – sorolta az adatokat Tóth Tibor szakmai iránytó. Azt is elárulta: a végzősöknek októbertől májusig, illetve a többieknek június közepéig hetente 2 órát tartanak, és a résztvevőknek nyelvvizsga-előkészítőt is szerveznek.

Ösztöndíjra az jogosult, akit felvesznek valamelyik felső oktatási intézménybe, ott jó tanulmányi eredményt ér el, és elkezdte a 3. félévét. Jelenleg tízen vannak, és az általuk befizetett 5000 forintnak közel a dupláját kapják vissza, amit tankönyvvásárlásra fordíthatnak – közölte a programvezető.







Forrás